Ismét Magyar Filmnapok Bukarestben

Megnyílt a Balassi Intézet bukaresti központjában a Magyar Animáció 100 című kiállítás, amely a magyar animáció egyévszázados történetét eleveníti fel. A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) kiállítását Répás Zsuzsanna, az intézmény Nemzetközi és Határon Túli Ügyek Főosztályának vezetője és Kósa András László, a Balassi Intézet bukaresti központjának igazgatója nyitotta meg a 9. bukaresti Magyar Filmhét keretében.

MTI

2015. november 10., 18:322015. november 10., 18:32

Az MTI beszámolója szerint Répás Zsuzsanna elmondta, hogy az MMA először vesz részt a bukaresti Magyar Filmhéten.

„Fontos, hogy megmutassuk egymásnak értékeinket, régi és legújabb eredményeinket, hogy a művészet univerzális nyelvén mondjuk el gondolatainkat, problémáinkat, mert meggyőződésem, hogy így jobban meg fogjuk érteni egymást a hétköznapokban is” – mondta a főosztályvezető.

Hozzátette: különösen alkalmas erre a mai világban mindenhova eljutó filmművészet, főleg az animáció, amelyhez sokszor fordítás sem szükséges. A kiállításon az érdeklődők megismerkedhetnek egyebek mellett a magyar animáció kezdeteivel, Kató-Kiszly István 1914-es trükkfilmjeivel, valamint az olyan nagy sikereket arató rövidfilmekkel, mint az Oscar-díjas A légy, amely Rófusz Ferenc műve, de az elmúlt 25 év sikeres magyar alkotásaival is.

A rendezvényen a szervezők ismertették a 9. Magyar Filmhét programját: a 23 eseményt tartalmazó fesztivál központi témája a magyar animáció. A bukaresti filmhét meghívottja a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, amelynek idén díjakat kapott alkotásaiból láthat válogatást a közönség.

Iuliana Bălan, a Magyar Filmhétnek otthont adó Román Parasztmúzeum képviselője örömét fejezte ki, hogy Románia egyik leglátogatottabb múzeumának moziterme adhat otthont immár hatodik éve a Magyar FilmhétnekMegállapította, hogy 2010 óta egyre növekszik és gazdagodik a seregszemle. A november 9. és 15. között zajló filmhéten a dokumentum-, animációs és rövidfilmek mellett tíz nagyjátékfilmet vetítenek. A fesztivál hétfőn este Ujj Mészáros Károly Liza, a rókatündér című filmjével kezdődött. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten