2009. május 28., 11:012009. május 28., 11:01
A fényképek a rendező olyan mestermunkáiból ábrázolnak jeleneteket, mint A hét szamuráj vagy A vihar kapujában. Az anyagok digitalizálásában a kiotói Rjukoku Egyetem működött közre.
Kuroszava legidősebb fia, Hiszao – aki egyben az apja nevét viselő produkciós cég vezetője is – bízik benne, hogy a ingyenesen hozzáférhető internetes archívum a jövőben többek közt angol és más nyelveken is elérhető lesz.
A legendás rendező egyedülálló módon testesítette meg a japán mozi fénykorát, a filmtörténet nagy mesélői között tartják számon. Nagy hatással volt rendezők több generációjára, világszerte.
Legelső filmjét 1941-ben készítette, legutolsó műve halála után, 1999-ben jelent meg. Sajátos látásmódja és pszichológiai sokrétűsége révén ismertté vált munkái tették felejthetetlenné nevét. Az eddig legkreatívabbnak tartott japán művész 88 éves korában, 1998-ban hunyt el.
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.
Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.
Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.
A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.
A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.