A november 24-én kezdődött seregszemlére több európai országból, továbbá Amerikából és Dél-Koreából is érkeztek vendégművészek, számos, különféle rendezői stílust és koncepciót, sokszínű színpadi nyelvezetet és színészi játékot vonultattak fel a fesztiválra érkezett produkciók.

A seregszemle nívója egyenetlen volt: bár számos színpadi megnyilvánulás jelentett igazi élményt, a néző több ízben is azt érezhette, a megtekintett előadás valójában nem „érinti meg\", nem nyújt maradandó élményt, felejthető és nem illik egy nemzetközi fesztivál színvonalához. A rendezvénysorozat keretében több kiállítást nyitottak meg, könyvbemutatókat tartottak, az előadások alkotóival találkozhatott a közönség, és koncertek is várták esténként a nagyérdeműt. Csütörtökön mutatták be Visky András dramaturgnak, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti vezetőjének a Koinónia kiadónál napvilágot látott, Ki innen című, hét színpadi szöveget tartalmazó kötetét.

Túlzások egy „lakhatatlan világról\"

A vasárnap esti budapesti záróelőadást valószínűleg azért is várták sokan, mert Brecht A szecsuáni jólélek című darabját már láthatta az Interferenciák közönsége pénteken este Andrei Şerban rendezésében, a bukaresti Bulandra színház előadásában. A korábbi években a neves rendezőnek számos nagyszerű színpadi alkotását láthatta a kolozsvári közönség – elég, ha csak Csehov Ványa bácsijára gondolunk, amelyet tíz éve mutatott be a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata és amelyre éveken keresztül érkeztek más városokból, sőt külföldről is érdeklődők. A Ványa bácsit több rangos díjjal jutalmazták, akárcsak Ibsen Hedda Gablerét vagy Bergman Suttogások és sikolyokját – ezeket a produkciókat szintén Şerban állította színpadra a kolozsvári magyar társulattal.

Így nem meglepő, hogy az Interferenciák közönségének egy része hasonlóan ragyogó előadásra számított, azonban kissé csalódottan nyugtázhatta, hogy Şerban bukaresti rendezése, A szecsuáni jólélek nem jelent igazi élményt. Az üzenet kissé szájbarágósra sikeredett, akárcsak a közönség felé irányuló, fölöslegesnek tűnő „kikacsintások\", „kiszólások\". Az előadás több pontján is indokolatlannak, túlzónak tűnt a rendezői koncepció, amelynek értelmében a brechti világ karikatúraszerűen tart tükröt elénk. Az aktuális romániai társadalmi-politikai helyzetre a figyelmet felhívó színpadi eszközök túlságosan direktnek bizonyultak, a néző hiányolta a şerbani rendezésekre általában jellemző árnyaltságot, letisztultságot.

A színészi játéknak köszönhetően azonban összességében véve fordulatosnak, pörgőnek és változatosnak tűntek a színpadi történések. A főbb szerepeket játszó művészek játéka átütő és kitűnő volt, külön kiemelendő a címszereplő utcalányt, Sen Tét alakító Ana Ularu alakítása. Brecht 1940-ben írt drámájának főhőse, a segítőkész Sen Te a Szecsuánba látogató, egyetlen jó embert kereső istenek jóvoltából vagyonhoz jut, majd rá kell jönnie, ha jót akar cselekedni, kíméletlennek is kell lennie. Rádöbben, senkire vonatkozóan nem hozható egyértelmű ítélet, és arra is, hogy – mint elhangzik: „a világ lakhatatlan\".

Elsöprő erejű egyszemélyes előadás

A fesztivál egyik legkiemelkedőbb eseményét, Jaram Lee: Stranger\'s Song (Az idegen éneke) című előadását szombaton este láthatta a közönség. A Gabriel García Márquez Jó utat, elnök úr című novellája nyomán írt pansori-előadást a dél-koreai Pansori Project ZA vitte színpadra Ji Hye Park rendezésében. A pansori hagyományos koreai előadásmód, amely egy énekes előadót és egy őt kísérő, bukon (népi ütős hangszeren) játszó zenészt vonultat fel. A műfajnak az az egyik jellegzetessége, hogy az előadó közvetlen kapcsolatot teremt a nézőkkel.

A dél-koreai színésznő, Jaram Lee játékát többek közt azt tette zseniálissá, hogy a koreai nyelven előadott egyszemélyes zenei produkció keretében minden karaktert ábrázolni tudott: arcjátékával egyik pillanatban egészen fiatalnak, a másikban idősebbnek, majd pedig egészen idősnek tűnt. Külön értékelendő a színpadi „varázslat”, ahogyan egyszemélyes játéka teljes mértékben „belakja a teret\", tökéletesen betölti a színpadot. A kitűnő színészi játékot Hyang Ha Lee koreai népi ütős hangszeren, Yeongdoo Choi gitáron kísérte. A zenészi játék sem volt kifogásolható, ugyanakkor az eseményszál könnyedén követhető volt az ezúttal a színpad hátsó részére vetített felirat segítségével. Jaram Lee-vel egyébként immár harmadik alkalommal találkozhatott a kolozsvári közönség, a két évvel ezelőtti Interferenciákon is vastapssal jutalmazta játékát a nagyérdemű, akárcsak most. A művész az előadáson elmondta, a kincses városba már úgy jön, mintha haza érkezne.

Márquez történetének hősei, a Genfben élő Homero és Lázara egy karibi államból származnak, vendégmunkásként élnek Svájcban. A kétgyermekes család alkalmi munkákból próbálja fenntartani magát, mélyszegénységben élnek. A mentősofőr Homero egyik mellékfoglalkozása temetkezési szolgáltatások értékesítése, amelynek révén csinos summára tehetne szert egy nap, amikor országának volt elnökével találkozik – ebben reménykedik a férfi. A volt elnök ugyanis orvosi kezelésre érkezett a svájci városba, Homero pedig az ügyfélt látja benne, és arról ábrándozik, mennyire drágán adhatna el neki temetkezési szolgáltatást. Meghívja otthonába is, ennek a felesége nem örül, de mégis vendégül látja. A volt elnök szívességet is kér a házaspártól: arra kéri őket, adják el ékszereit, hogy a bevételből kórházi költségeit fedezhesse.

Miután átesik a műtéten és valamelyest felépül, hazautazik, hálája jeléül pedig néhány értékes tárgyát küldi el a családnak. Jaram Lee játékának köszönhetően a márquez-i történet megelevenedett a színpadon, az egyszerre több karaktert alakító színésznő sokoldalú játéka mindhárom szereplőnek külön életet kölcsönzött, az előadás végén pedig a katarzisélmény sem maradt el.