2011. június 07., 10:442011. június 07., 10:44
A tárlatban elsősorban lámpák, dísztálak, kisebb falidíszek, valamint ékszerek kaptak helyet. Amint Hiripi Zsuzsa a Krónika kérdésére elmondta: ez az anyag az utóbbi néhány hónap termése, ugyanis kiállítástól kiállításig dolgozik, a tárgyakat pedig a tárlatok alkalmával, illetve a műhelyéből megvásárolják. 1969 óta foglalkozik kerámiával, eleinte egy téeszben dolgozott könyvelőként, és a szövetkezet virágcserepeket készítő fazekasműhelyében próbálta ki a korongozást. Otthagyta állását, és elkezdett virágcserepeket készíteni. Összegyűjtötte a megye még élő fazekasmestereit, akikkel közösen készítettek népi kerámiákat. Az 1970-es árvíz azonban valamennyi kollégája házát elmosta, ekkor kezdte el végképp a maga útját járni, áttért a díszítőkerámiára. Azóta tizenöt egyéni kiállítása nyílt Romániában, Magyarországon és Németországban. Hiripi Zsuzsa szerint a szakmájához fizikai erő kell, és legalább három év fazekasgyakorlat, hogy az ember „uralni tudja az anyagot”.
Egyedi stílusával kapcsolatban kifejtette, maga sem tudná pontosan behatárolni az alkotásait, nagyon szereti a szecessziót, de úgy véli, leginkább eklektikusnak lehetne nevezni a munkáit. A témáira vonatkozó kérdésünkre elmondta: nagyon vonzza a meseszerűség, továbbá próbál munkáiba egy kis humort is becsempészni. „Megélni ugyan meg lehet ebből, meggazdagodni viszont nem” – szögezte le. A kiállítás június 26-áig látogatható.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
szóljon hozzá!