2009. szeptember 02., 09:532009. szeptember 02., 09:53
Hét bemutatóval készül a hamarosan kezdődő színházi évadra a Csíki Játékszín társulata, tudtuk meg Parászka Miklóstól, az intézmény igazgatójától. Az igazgató elmondta: idén korábban kezdik az évadot, mint az elmúlt években, szeptember 12-én gördül fel először a függöny, amikor az Urs Widmer Nagykutyák című darabjából készült előadást mutatják be. A svájci drámaíró műve olyan felső vezetői beosztású emberekről szól, akiket elbocsátanak, így az új vezetői állás megtalálásában és önbizalmuk helyreállításában a Wrage asszony által vezetett „outplacement” vállalat segít.
A színház második bemutatója a Molnár Ferenc Liliom című művéből Victor Ioan Frunză rendezésében színpadra állított előadás lesz. Szilveszterre és a farsangi időszakra kínál majd tartalmas szórakozást Nemlaha György Mesék a musicalről című darabja, melynek rendező-koreográfusa Csutka István lesz. Várhatóan februárban mutatják be a William Shakespeare Szentivánéji álom című komédiájából készült musical Szabó Emese rendezésében, melynek zenéjét Cári Tibor szerezte.
A tavasz folyamán még két bemutatóra készülnek: egy mozgásszínházi előadást mutatnak majd be a színház stúdiótermében, illetve Parászka Miklós állítja majd színpadra Neil Simon Furcsa pár című darabját, melynek egyik főszereplője a budapesti József Attila Színház színművésze, Józsa Imre lesz.
Emellett a társulat a korábbi évadok előadásaiból is többet műsoron tart, és vendégszerepléseket is vállal majd az év során. Hamlet című előadásukkal magyarországi turnén vesznek részt, A kék madár című előadásukat pedig októberben a Sepsiszentgyörgyi Nemzetiségi Színházi Kollokviumon játsszák majd. Az idén alapított Kézdivásárhelyi Városi Színház programjában is szerepel egyik előadásuk, mely Parti Nagy Lajos Ibusár-megállóhely című „huszerettjéből” készült. A társulat felállása annyiban módosul, hogy az évad második felétől viszszatér a Csíki Játékszínhez Kozma Attila színművész, illetve Józsa Imre csatlakozik a Furcsa pár színészeinek csapatához.
Parászka Miklós elmondta, nem terveznek jegyáremelést. „Úgy döntöttünk, hogy nem engedjük, hogy a válság bármiféle negatív hatással legyen intézményünkre. Nem engedünk a társulattól eddig megszokott színvonalból, még a szűkösebb évben sem, ugyanakkor drágítani sem fogunk. Ez afféle gesztus a közönség felé, azt szeretnénk, hogy a gazdasági válság ne riassza el az embereket a színházlátogatástól, ugyanakkor szeretnénk elérni, hogy a Csíki Játékszín látogatottsága a 11. évadban is növekvő tendenciát mutasson, ahogy eddig” – fejtette ki az igazgató.
Kérdésünkre Parászka elmondta, hogy idén nyáron nem vettek részt színházi fesztiválokon, mivel az elmúlt jubileumi évadukban rengeteg bemutatóval és előadással készültek, hogy méltóképpen ünnepelhessék meg az évfordulót, így a nyarat inkább pihenésre fordították a nagy hajtás után. Egyedül a kisvárdai fesztiválon vettek részt, ahol A kék madárral szerepeltek.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.