Fotó: A szerző felvétele
2009. szeptember 25., 10:572009. szeptember 25., 10:57
„Régi álmunk valósult meg azzal, hogy végre egy ötfellépéses koncertsorozaton mutatkozhatunk be az erdélyi közönségnek” – fejtette ki a Krónika kérdésére Krulik Zoltán, a Makám együttes alapítója. Mint mondotta, korábban is jártak már Erdélyben – legutóbb, három évvel ezelőtt Sepsiszentgyörgyön – de eddig minden alkalommal egy-egy helyszínen koncerteztek.
Hangsúlyozta, mindig szívesen jönnek ide, azonban lényegesen jobb érzés úgy megtenni a több száz kilométeres utat, hogy több helyszínen léphetnek föl egymás után. A népszerű, nemzetközileg elismert etno-avantgárd együttes Gyergyószentmiklóson az Ákombákom, avagy kimegyek holnap az állatkertbe című gyerekműsorával kápráztatta el a kicsiket, ma Csíkszeredában lépnek fel felnőtteknek szóló műsorukkal, melyben a boltokban egyelőre nem kapható új lemezük, a Jáhvájová zenei anyagát mutatják be.
„A jáhvájová egy titokszó, az őrségi bemutatónkon feltettem a kérdést, mit jelent ez a szó, az előadás végén egy kisfiú azt a megfejtését adta, hogy Isten segíts” – magyarázta Krulik és elmondta azt is, hogy koncertkörútjuk során több műsorral állnak színpadra. Többek közt szombaton Kézdivásárhelyen a Vakondvára gyerekműsorukkal lepik meg az ottani gyerekközönséget, vasárnap pedig Sepsiszentgyörgyön délelőtt gyerekeknek, este pedig felnőtteknek játszanak.
A Makám zenekart 1984-ben Krulik Zoltán zeneszerző, előadóművész alapította. A zenekar hangzásvilágában az etnoavantgárd elegyedik a balkáni és afrikai zenei motívumokkal, illetve a kortárs zene repetitív elemeivel. A Makám legújabb korszakát a magyar népzene archaikus formái és a dal újrafelfedezése jellemzi. Az utóbbi évtizedben Lovász Irén, Palya Bea, Szalóki Ági, Bognár Szilvia, Herczku Ági, Lázár Erika voltak a Makám énekes szólistái.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.