Gyerekszereplők és bűvésztrükkök a kolozsvári színpadon

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

Békés Pál A kétbalkezes varázsló című darabjának bemutatásával szeretné megszólítani a gyermekközönséget és a családokat a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Krónika

2016. január 11., 18:542016. január 11., 18:54

A pénteki bemutatót beharangozó hétfői sajtótájékoztatón Visky András, a színház művészeti vezetője „bizonyos mértékig ősbemutatóként” jellemezte a kolozsvári előadást, hiszen A kétbalkezes varázslót ugyan játszották már más színpadokon is, de kimondottan a kolozsvári előadáshoz készült a Cári Tibor által komponált zene.

Béres László, az előadás rendezője elmondta, hogy sokan „egyfajta szocreál Harry Potternek” tekintik A kétbalkezes varázslót, amely regény formájában 1984-ben, a Harry Potter-sorozat előtt jelent meg. Hősei, egy varázslóiskola korábbi és jelenlegi „évfolyamutolsó” diákjai azzal szembesülnek, hogy nincs már szükség a csodákra. Egy, a csodákban hívő kisfiú példáján keresztül mutatja be a darab, hogy ”ha valaki hisz bennük”, a csodák mégis valóra válhatnak.

„Nem érezni, hinni kell” – fogalmazta meg az előadás választott mottóját a rendező, aki azt is elmondta, csak viták árán tudta meggyőzni Tompa Gábor színházigazgatót arról, hogy két főszerepet gyerekszínészekkel játszasson. Hozzátette, a Kolozsvári Magyar Operában rendezett tavalyi előadása meggyőzte őt arról, hogy számíthat a 13 éves Ábrahám Gellértre és a 12 éves Szélyes Nórára. Ábrahám Gellért a sajtótájékoztatón is elénekelte az előadás egyik dalát.

Cári Tibor zeneszerző elmondta, hogy nem tekinthető ugyan musicalnek az előadás, a felcsendülő 12 dal azonban hangsúlyos eleme a produkciónak. Hozzátette: a dzsessz, rock, tangó és rap műfajban felcsendülő dalok komponálásánál nemcsak a megformált karaktereket, hanem az előadók zenei adottságait is igyekezett figyelembe venni.

Az előadáshoz „bűvészeti tanácsadóként” járult hozzá a Belloniként ismert Ledniczky Béla bűvész. Laczkó Vass Róbert színész elmondta, hogy nagy kihívás a színészek számára rövid próbafolyamat után olyan trükköket bemutatni a színpadon, amelyeket a bűvészek fél évig gyakorolnak. Az előadás díszleteit Csiki Csaba, jelmezeit Ledenják Andrea tervezte, koreográfiáját Sinkó Ferenc jegyzi. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten
2025. július 14., hétfő

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről

Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről
2025. július 13., vasárnap

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat

A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat
2025. július 09., szerda

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában

A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában