Grivicák, lányok, hegedűk – Sümegi György: Miklóssy Gábor

Furcsa érzés, amikor az idő váratlanul visszafordul: mintha a történelem jönne szembe az utcán. Ilyenkor ki köszön előre: te, akinek megadatik ez az élmény vagy a történelem – mintegy örvendezve, hogy lám, emlékeznek rá, tudnak róla…még most is fontos.

Molnár Judit

2011. július 22., 09:202011. július 22., 09:20

Ez manapság a gond, ez a jelképes „előreköszönés” – közelmúltunknak a jelenkori recepciója. Micsoda vitákat kavarnak bizonyos események, köz- és magánszereplők, kimondott vagy csak hallani vélt igazságok és igaztalanságok…Valamivel talán könnyebb bizonyos alkotások befogadása, illetve elutasítása: szocreál – ez a legtöbbet mondó közhelyes ítélet. De mi van mögötte, előtte és utána? Ez a kérdés, megbirkózni is ezzel kell. Sümegi György már-már megmosolyogtatóan veselkedik neki a birokra kelésnek – a romániai szocreál egyik legemblematikusabb alkotójával, Miklóssy Gáborral.

A Kriterion Könyvkiadónál 2009-ben megjelent kismonográfiája mindenekelőtt tisztázási szándékból született, ám ez a tisztázás semmiképpen sem szerecsenmosdatás. Sümegi nem az én és az előttem járó nemzedék számára ír Miklóssy Gáborról, akiknek ez a név egyet jelentett a Grivica 33 (egy másik változat címe Vörös Grivica) hatalmas, tankönyvekben mondhatni kötelező módon szereplő (tehát alaposan didaktikus!) történelmi tablójával. A második világháború előtti, heroikus eseményekben tulajdonképpen nagyon szegényes román munkásmozgalom legtragikusabbját, az 1933-as bukaresti vasutassztrájkot választja témájául, amiben – valóban vagy csak a visszavetített legendárium szerint – az 50-es, 60-as évek feléig terjedő időszak mindenható pártvezére, Gheorghiu-Dej is részt vett.

A festmény az ő számára készült (megrendelésre, kérésre, sugallatra – nem tudom, ez most már nem is érdekes), s így vált a korszak zászlóshajójává. Santa Mariát is írhattam volna, ugyanis Sümegi György nagyon jól érzékelhetően minimalizálni akarja a Grivica jelentőségét. Amúgy valóban nagy teljesítmény volt ezt a hatalmas képet megfesteni, de vissza-visszatérően azt emlegetni, hogy Miklóssy egész életében befelé forduló, mélyen vallásos meditáló lett volna, az enyhén szólva túlzás. A Grivica anyagi biztonságot, a főiskolán tiszteletet parancsoló státust, az akkori viszonyok közt nemzetközi (a vasfüggönyön inneni) ismertséget jelentett, keleti kényelmet sugalló műterembelsőt és nem utolsósorban a sok-sok mesterhegedű beszerzésének lehetőségét.

Igen, a zene. Miklóssy művészetének, művészéletének másik nagy szerelme. Gyerekkori betegsége miatt hagyta abba a hegedülést, de a hegedű – úgy is mint tárgy, úgy is mint tiszta hangzás – soha nem hagyta el. Sőt, nagyon gyakran mérte össze a színek és a hangok „hangzását”. Egyik volt tanítványának, Gaál Andrásnak a visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy „egy elkezdett aktfestményemet nagyon megdicsérte. Tegye így félre ezt a vázlatot, és majd amikor nem tudja, hogy kell festeni, vegye elő. Nézze meg. Ez egy tiszta c-moll.” Egyébként nem véletlen, hogy éppen egy aktvázlattal kapcsolatban mondta Miklóssy ezt az ítéletet: Sümegi kismonográfiájának lehetett volna a címe az is, hogy Miklóssy aktjai. Képtervek, vázlatok, rajzok, festmények szólnak a női testről. Büszke volt arra, hogy mestere, Rudnay Gyula már másodéves korától őt kérte fel az aktbeállításokra. Gyönyörű, dinamikus mozdulatok. „A szépség domináns, hatalmas erő. A szépség az életigenlés fönntartója. A művészet az élet élésének meditációs, filozofikus formája. Élveztem a festékeket, a csendéleteket, az emberi test csodáját. A vágy szublimálódik. Képes-e a festő a dolgokat transzpozícióba látni. Az aktnál is színárnyalatokkal küszködöm, nem tagadom meg a teret, a fény-árnyékot” – vallotta meg Miklóssy egyik főiskolai előadásvázlatában.

A hegedűszó „színei” – a női test hajlékony, szívszorító molljai. Lehet, hogy a történelem a hibás: a mi nemzedékünk olyan korba született bele, amikor mondhatni tilos volt színeket meglátni, hangokat hallani – a folytonosan ugrásra kész, éber osztályharccal altatták el alakuló szépérzékünket. Megkövetem hát utólag a kismonográfia alanyát és tárgyát, elfogadva a szerző ítéletét, miszerint Miklóssy valójában egész életében nem is szocreál Grivicákat, hanem szürrealista lányokat és hegedűket festett. Így lesz jól – ne okoskodjam én holmi szerecsenmosdatásokkal. Utóvégre a művész kortársa, Létay Lajos költő is mellőzni képes a mindenre elszánt sztrájkoló tömeget, és a nőket állítja az életmű középpontjába Miklóssy Gábor képeihez címzett – Sümegi Györgynek ajánlott versében: „Miklóssy Gábor, Te jól láttad, / hogy életünk hosszán mit érünk, / megérdemelnénk glóriákat / mi is, annyi a szenvedésünk. // Sirató asszonyok seregje / áll köröttünk, Sába királynők, / Magdolnák röpítnek egekbe / anélkül, hogy megérdemelnők. // S a poklokra is csak ők mondják, / szabják ránk az ítéletet. / S mégis, ti, kárhozott Magdolnák / mért szeretünk úgy Titeket?!”

Sümegi György: Miklóssy Gábor – Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2009

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten
2025. július 14., hétfő

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről

Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről
2025. július 13., vasárnap

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat

A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat