Gopo-díjak: a Eu când vreau să fluier, fluier a tavalyi év legjobb román filmje

A két magyar jelölt közül egyik sem kapott díjat a román Oscar-díjként emlegetett Gopo-díjak gáláján hétfő este.

Hírösszefoglaló

2011. március 30., 09:122011. március 30., 09:12

Hatházi Andrást, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművészét Marian Crişan Morgen című filmjében nyújtott alakításáért a legjobb férfi főszereplőnek járó díjra jelölték, a film azonban nemcsak ezt, de a többi 10 jelölését sem váltotta díjra. Ezzel szemben a jelölések számát illetően a Morgent megelőző – és ezzel máris rekordot döntő – Fütyülök az egészre (Eu când vreau să fluier, fluier) 13 jelöléséből hetet váltott díjra: ez lett 2010 legjobb filmje, és egyben a legjobb első filmnek járó díjat is elvitte, Florin Şerban a legjobb rendezés díját, a főszereplő, George Piştereanu a legígéretesebb fiatal tehetségnek járó díjat zsebelte be, Clara Vodă a legjobb női mellékszereplő lett, de a legjobb hangért járó elismerést és a legnézettebb román filmnek járó közönségdíjat is ez az alkotás vitte el.

Hatházin kívül Felméri Cecília volt a másik magyar jelölt, aki a Mátyás, Mátyás című alkotásával a legjobb kisjátékfilm díjára volt esélyes, ezt a díjat azonban Adrian Sitaru kapta A kalitka (Colivia) című filmjéért. A 10 jelölést kapott Kedd, karácsony után (Marţi, după Crăciun) is csak egy díjat nyert el: Mirela Oprişor lett a legjobb női főszereplő. A legjobb férfi főszereplő díját Victor Rebengiuc kapta az Érdemrend (Medalia de onoare) című filmben nyújtott alakításért, Tudor Voican pedig a film forgatókönyvéért vehetett át díjat. A Mozikaraván (Caravana cinematografică) 4 díjat vitt el – köztük a legjobb eredeti filmzenének járót –, a Ceauşescu, a hatalom tébolyultja (Autobiografia lui Nicolae Ceauşescu) pedig a legjobb dokumentumfilm lett, de a legjobb vágásért járó elismerést is elnyerte.



 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten
2025. július 14., hétfő

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről

Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről
2025. július 13., vasárnap

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat

A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat