Főhajtás a rendezők előtt

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Végéhez közeledik Bukarestben az Országos Színházi Fesztivál. Utolsó napjait éli Bukarestben az Országos Színházi Fesztivál. Az idén tizenhetedik alkalommal megrendezett szemlére Marina Constantinescu fesztiváligazgató, egyszemélyes válogató 57 előadást, 25 rendező munkáját hívta meg.

Ketesdy Beáta

Ketesdy Beáta

2007. november 14., 00:002007. november 14., 00:00

Mint mondta: a válogatás során rendezőket tartott szem előtt, és azok megvalósításait. Így egy-egy társulat munkájával több produkció révén is találkozhatott a közönség, ugyanakkor egy-egy rendező több előadással is szerepelt a fesztiválon.

A november 15-én záruló fesztivál egyébként tavaly lépett túl nevében is megjelölt keretein: igazgatói megbízatásának második évében Marina Constantinescu színházkritikus külföldi társulatokat is meghívott a seregszemlére, európaivá tágítva a hazai színházak találkozóját. A tavaly megkezdett hagyományt idén, hároméves mandátumának utolsó évében is folytatta: Bukarestben november 3-án Josef Nadj (Nagy József) Filozófusok című előadásával nyitott a fesztivál. A magyarkanizsai születésű, Franciaországban világhírnévre szert tett művész előadását egyébként többször is műsorra tűzték a fesztivál ideje alatt, s még így is nagyon sokan lemaradtak az élményről, hiszen a korlátozott számú helyek elővételben gyorsan beteltek. A másik nagy meghívott rendező az idén Thomas Ostermeier volt a berlini Schaubühne am Lehniner Platz két produkciójával. Ostermeier egyike az Európában leginkább számon tartott rendezőknek, az általa vezetett színház Németország legsikeresebb teátruma. Ibsen 2002-ben bemutatott Nórájában Ostermeier a 19. századi polgári élet és a jelenkori lét összevetésével tesz fel provokatív kérdéseket, Franz Xaver Kroetz Kívánsághangverseny című drámájának színrevitelében pedig az öngyilkosságot, valamint az arra való készülést hétköznapi kontextusba helyezve tárgyalja.

A külföldi meghívottak mellett a hazai előadások jelentik a fesztivál gerincét, a magyar társulatok közül a Kolozsvári Állami Magyar Színház két produkcióval, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, valamint a Marosvásárhelyi Színház Tompa Miklós Társulata egy-egy produkcióval jelent meg a szemlén. Az igazi találkozásoknak viszont idén is a „fesztiválkocsma” biztosított teret: az ország minden sarkából Bukarestbe érkezők itt beszélhették át hajnalokba nyúlóan a látottakat.

A tizenegy szekcióban zajló fesztivált egyébként az idén Aurel Manea rendezőnek ajánlotta a fesztiváligazgató, ebben is követve az eddigi hagyományt, hiszen tavaly Radu Penciulescu, míg tavalyelőtt Vlad Mugur előtt rótta le tiszteletét. Az ACT színházban szervezett Manea-napon, november 6-án bemutatták a El, vizionarul (Ő, a látnok) című kötetet, amelyet Florica Ichim színházkritikus rendezett sajtó alá a rendezővel készített interjúkból, vallomásokból válogatva.

Idén két új szekcióval bővült a fesztivál: az 1995-ben alapított ACT színház és az 1990-től működő Masca Színház külön helyet kapott idén a seregszemlén. A Mihai Mălaimare által vezetett Masca két műhelyt is működtetett a rendezvény ideje alatt: az egyiken a commedia de’ll arte maszkok titkaiba avatták be az érdeklődőket, a másik viszont a színész és a bohóc viszonyát boncolgatta.

(fotó: Sorin Radu)

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 30., péntek

Közeleg gyermeknap, nemzetközi fesztivállal készül a Puck Bábszínház

Gyermeknapi ünneplésre várja nézőit a kolozsvári Puck Bábszínház június elsején, ezt követően szervezik meg a Puck Nemzetközi Fesztivált június 2. és 5. között.

Közeleg gyermeknap, nemzetközi fesztivállal készül a Puck Bábszínház
2025. május 28., szerda

Morális, társadalmi bomlás minden szinten – ma is aktuális Mrożek darabja, amelyet Keresztes Attila rendez Kolozsváron

Mai világunk, társadalmunk, valóságunk nagy mértékben irányt vesztett – többek közt erre világít rá Sławomir Mrożek lengyel drámaíró ma is fölöttébb aktuális, Tangó című darabja, amelynek premierjét pénteken tartják a Kolozsvári Állami Magyar Színházban.

Morális, társadalmi bomlás minden szinten – ma is aktuális Mrożek darabja, amelyet Keresztes Attila rendez Kolozsváron
2025. május 28., szerda

Horváth Hunort nevezték ki a temesvári színház élére, miután az eddigi vezetéssel kapcsolatban hiányosságok merültek fel

Hunor Horváth rendezőt nevezték ki a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház ideiglenes igazgatójává.

Horváth Hunort nevezték ki a temesvári színház élére, miután az eddigi vezetéssel kapcsolatban hiányosságok merültek fel
2025. május 27., kedd

Óriási jelentőségűek a szatmári társulat számára a legrangosabb UNITER-díjak

A román színházi szakma két legfontosabb elismerésével tüntették ki a szatmárnémeti Harag György Társulat III. Richárd című előadását. Bessenyei Gedő István, a szatmári társulat igazgatója nyilatkozott a Krónikának.

Óriási jelentőségűek a szatmári társulat számára a legrangosabb UNITER-díjak
2025. május 27., kedd

Több mint félszáz szerző, 80 program várja a könyvbarátokat a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

Több mint 50 szerzővel és nyolcvannál is több programmal várják az érdeklődőket a június 26. és 29. között tartandó 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhétre, melynek főbb meghívottjai Lars Saabye Christensen norvég-dán és Gabriel Adameșteanu román író.

Több mint félszáz szerző, 80 program várja a könyvbarátokat a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten
2025. május 27., kedd

Ismét „begurul” Sepsiszentgyörgyre a Tricikli fesztivál

Újra megrendezik a kerékpározást, olvasást és a kultúrafogyasztást népszerűsítő Tricikli fesztivált, a Szegedet, Magyarkanizsát és Sepsiszentgyörgyöt érintő programsorozat május 30-án indul.

Ismét „begurul” Sepsiszentgyörgyre a Tricikli fesztivál
2025. május 27., kedd

Tarr Béla életműdíjat kap a 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon

Tarr Béla magyar rendező lesz a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) 24. kiadásának díszmeghívottja, aki életműdíjat vehet át a kincses város legnagyobb filmes rendezvényének zárógáláján.

Tarr Béla életműdíjat kap a 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon
2025. május 26., hétfő

Két fontos díjat is besöpört a szatmári színház III. Richárdja az UNITER-gálán

Két kiemelt kategóriában is díjazták a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának III. Richárd című előadását a Román Országos Színházi Szövetség (UNITER) hétfőn este rendezett gáláján. Emellett magyar alkotók is részesültek UNITER-díjban.

Két fontos díjat is besöpört a szatmári színház III. Richárdja az UNITER-gálán
2025. május 26., hétfő

Óceánok mélyére és szafarikra kalauzol el a brassói LYNX fesztivál idei kiadása

A világ számos természeti érdekességét hozza el a mozivászonra június 4–9. között a brassói LYNX fesztivál.

Óceánok mélyére és szafarikra kalauzol el a brassói LYNX fesztivál idei kiadása
2025. május 24., szombat

Iráni rendező titokban forgatott filmje kapta az Arany Pálmát Cannes-ban

Dzsafar Panahi világhírű iráni rendező titokban forgatott Egy egyszerű baleset című thrillerének ítélte az Arany Pálmát a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a Juliette Binoche francia filmszínésznő által vezetett nemzetközi zsűri szombat este.

Iráni rendező titokban forgatott filmje kapta az Arany Pálmát Cannes-ban