Fotó: Szigligeti Színház
Fábián Enikő Poór Lili-díjas színművészről, a Szigligeti Színház Életműdíjasáról szóló, Molnár Juditnak a Krónika volt munkatársának kötetét mutatják be december 20-án 17 órától a nagyváradi színház páholyelőcsarnokában.
2023. december 08., 14:152023. december 08., 14:15
Amint a társulat közleményében szerepel,
Fotó: Szigligeti Színház
A szerkesztő Demény Péter volt. A könyvbemutatón Fábián Enikő mellett jelen lesz a kötet szerzője, Molnár Judit, valamint a kiadót képviselő Szikszai Attila. Az esemény moderátora Szűcs László, az Újvárad Kulturális Folyóirat főszerkesztője. A könyv a helyszínen megvásárolható lesz.
Újra színpadra állítják Nagyváradon az eredetileg Foltin Jolán Kossuth-díjas koreográfus által alkotott VANmeSE című előadást, amelyet 2017-ben mutattak be először a Nagyvárad Táncegyüttes és a Szigligeti Társulat koprodukciójaként.
Mi történik, ha egy színész elfelejti a színpadon a szövegét, honnan irányítják a fényeket, mit csinál egy ügyelő – többek között ezekre a kérdésekre kapnak választ azok a nagyváradi diákok.
Az Ifjú barbárok című előadással Budapesten zárja évadát a Magyar Zene Házában a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
A kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) idén is bejárja az országot Caravana TIFF Unlimited elnevezésű projektjével.
Kezdődik a Krassó-Szörény megyei Szörényordason (Gărâna) az immár 27 éves múltra visszatekintő Gărâna Jazz Fesztivál, amely csütörtöktől vasárnapig tart.
A temesvári Ceau Cinema nemzetközi filmfesztivál életműdíjjal tiszteleg Elek Judit magyarországi filmrendező, forgatókönyvíró előtt.
A közönség zene iránti szeretete hívta életre a SepsiClassic komolyzenei fesztivált, mely immár két éve színesíti Sepsiszentgyörgy kulturális rendezvényeinek egyébként is színpompás palettáját.
Erdély épített örökségének talán legismertebb gyöngyszeméről, a Kolozsvár főterén álló Szent Mihály-templomról szól a Híradó.hu Értékek útján című videósorozatának legújabb része.
Magyar filmeket vetítenek Temesváron a napokban, a július 7-ig tartó rendezvénysorozat keretében több friss alkotást láthat a közönség – közölte a szervező Liszt Intézet Bukarest.
Csíkszeredában mutatja be természetfotókat felsorakoztató kiállítását a Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet (TEMISZ).
Július 3-tól várják a klasszikus zene iránt érdeklődő közönséget az idei Farkas utcai nyári hangversenysorozatra. A kolozsvári koncertekre szerda esténként 19 órától kerül sor a Farkas utcai református templomban.
Soha nem látott számú közönség- és szakmai díjat adtak át a szatmárnémeti Harag György Társulat június 29-én tartott, az ünnepi évadot lezáró gáláján.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)