Évfolyamtalálkozó is egyben a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új premierje

Próbafotó A kaukázusi krétakör című előadásról, a premiert pénteken tartják •  Fotó: Beliczay László / Csiky Gergely Állami Magyar Színház

Próbafotó A kaukázusi krétakör című előadásról, a premiert pénteken tartják

Fotó: Beliczay László / Csiky Gergely Állami Magyar Színház

A kaukázusi krétakör című előadás bemutatójára készül a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a produkció évfolyamtalálkozónak is számít – közölte a társulat.

Krónika

2024. április 18., 18:042024. április 18., 18:04

A huszadik századi színjátszás megújítójaként számon tartott Bertolt Brecht drámájának adaptációját Harsányi Zsolt állította színpadra Temesváron.

A Kaukázusi krétakör egyben különleges találkozó is: a fiatal színészek évfolyamtársakként végeztek a színifőiskolán, egykori tanáruk – a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Művészeti Karának dékánja – most rendezői feladatot lát el.

Az előadás premierje április 19-én 19 órától látható a Stúdióteremben. A második előadást április 20-án láthatja a közönség. Brecht művében izgalmas és provokatív történet bontakozik ki, amely az emberi lélek komplexitását, az ebből fakadó erkölcsi dilemmákat vizsgálja egy elnyomással, háborúval sújtott korban. Az előadás az egyén és a társadalom kapcsolatáról való elmélkedésre hív, rávilágítva a társadalmi normák és az emberi természet közötti összeférhetetlenségekre. A kaukázusi krétakör egy előadás méltóságról, jóságról, szeretetről.

Próbafotó az új temesvári előadásról, amely az egyén és a társadalom kapcsolatáról való elmélkedésre hív •  Fotó: Beliczay László / Csiky Gergely Állami Magyar Színház Galéria

Próbafotó az új temesvári előadásról, amely az egyén és a társadalom kapcsolatáról való elmélkedésre hív

Fotó: Beliczay László / Csiky Gergely Állami Magyar Színház

A szereposztásban részt vesz: Adorjáni Nagy Zoltán, Czüvek Loránd, Farkas Eszter, Hegyi Kincső, Jancsó Előd, Karsai Dóra, Lajter Márkó Ernesztó, Lőrincz Rita, Vajda Boróka. Díszlet- és jelmeztervező: Bács Krisztina

Zene: Adorjáni Nagy Zoltán, Barti Lehel András, Jancsó Előd, Vajda Boróka

Jegyek a színház jegypénztárában (Alba Iulia utca 2. szám, hétfőtől péntekig 13-19 óra között) vagy online a www.ticket.tm-t.ro oldalon kaphatók. Az előadáshoz (fülhallgatón keresztül) román nyelvű fordítást biztosítanak.

korábban írtuk

„Másik nézőpontból” szervezik az idei, 15. TESZT-et, 11 országból érkeznek társulatok a temesvári színházi fesztiválra
„Másik nézőpontból” szervezik az idei, 15. TESZT-et, 11 országból érkeznek társulatok a temesvári színházi fesztiválra

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház 2024. május 19-26. között tizenötödik alkalommal rendezi meg a TESZT Temesvári Euroregionális Színházi Találkozót.

korábban írtuk

A pillanat művészete újra meg újra megfogalmazza önmagát – Balázs Attila színész-igazgató a színházi világnapról
A pillanat művészete újra meg újra megfogalmazza önmagát – Balázs Attila színész-igazgató a színházi világnapról

„Vannak, akik attól tartanak, hogy az újabb és újabb technikák, műfajok háttérbe szoríthatják a színházat. Én nem félek ettől. Abban hiszek, hogy a pillanat művészete, annak élő jelenléte halhatatlan” – fogalmazott a Krónika megkeresésére Balázs Attila.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Színészmesterség a „boncasztalon”: Harsányi Attila és az Aradi Kamaraszínház kísérletei

Fesztiválszereplésekre készül az Aradi Kamaraszínház, amelynek legújabb, frissen bemutatott monodrámájáról, Kean című különleges előadásról Tapasztó Ernő és Harsányi Attila beszélt.

Színészmesterség a „boncasztalon”: Harsányi Attila és az Aradi Kamaraszínház kísérletei
2025. június 15., vasárnap

A túlterheltség problémáját boncolgató magyar film érkezik a romániai mozikba (VIDEÓ)

Schwechtje Mihály független nagyjátékfilmjét, a Sünvadászatot mutatja be több romániai helyszínen a forgalmazó Filmtett Distribution.

A túlterheltség problémáját boncolgató magyar film érkezik a romániai mozikba (VIDEÓ)
2025. június 15., vasárnap

Erdélyi magyaRock: Zilahi Csaba újabb kötete is mély főhajtás a zenészek előtt

Újabb kötete jelent meg Zilahi Csaba kolozsvári rádiós újságírónak az erdélyi magyar beat-, rock-, folk-, pop-, jazz-zene történetéről, a 2022-ben napvilágot látott Erdélyi magyaRock című könyv folyatásaként.

Erdélyi magyaRock: Zilahi Csaba újabb kötete is mély főhajtás a zenészek előtt
2025. június 15., vasárnap

Erdélyi városokban lép fel hamarosan a Magyar Állami Népi Együttes

A Magyar Állami Népi Együttes négy erdélyi városban lép fel június folyamán.

Erdélyi városokban lép fel hamarosan a Magyar Állami Népi Együttes
2025. június 14., szombat

Múzeumok Éjszakája: gazdag programmal várják Sepsiszentgyörgyön a közönséget

Az év egyik várva várt eseményére kerül sor a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben június 21-én, a nyári napfordulóhoz legközelebb eső szombaton.

Múzeumok Éjszakája: gazdag programmal várják Sepsiszentgyörgyön a közönséget
2025. június 11., szerda

Sikeresnek bizonyult a Harag György Emlékhét, folytatását is tervezi a kolozsvári színház

Élénk érdeklődés övezte a kolozsvári Harag György centenáriumi rendezvényt, annak ellenére, hogy anyagi okok miatt nehéz volt összehozni – mondta el a Krónikának Tompa Gábor.

Sikeresnek bizonyult a Harag György Emlékhét, folytatását is tervezi a kolozsvári színház
2025. június 09., hétfő

Új magyar filmek a TIFF-en

Hat friss magyar alkotás lesz látható a június 13. és 22. között zajló kolozsvári 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), ahol az életműdíjban részesülő Tarr Béla rendező főbb alkotásait is levetítik – közölték hétfőn az MTI-vel a szervezők.

Új magyar filmek a TIFF-en
Új magyar filmek a TIFF-en
2025. június 09., hétfő

Új magyar filmek a TIFF-en

2025. június 09., hétfő

A kora nyári kánikula ellenére is népszerű volt a Jazz in the Park

Az eddigi hagyományos kora őszi időpont helyett idén június elején szervezték meg Kolozsváron a Jazz in the Park fesztivált. A családias jellegű háromnapos rendezvény ez alkalommal is az autentikus jazz-zene sokszínűségéről szólt.

A kora nyári kánikula ellenére is népszerű volt a Jazz in the Park
2025. június 07., szombat

Elindult a Déryné Program Határtalan alprogramja Erdélyben

A Déryné Program Határtalan alprogramja azért született, hogy minden magyar embernek egyenlő esélyt tudjunk biztosítani az anyanyelvi színházi élményekhez – jelentette ki Novák Irén helyettes államtitkár Szatmárnémetiben.

Elindult a Déryné Program Határtalan alprogramja Erdélyben
2025. június 06., péntek

Magyar napok Máramarosszigeten: közösségépítés a helyi szórványmagyarság életében

A történelmi Máramaros egyik legjelentősebb magyar közösségi eseményévé vált a július 11–13. között immár harmadik alkalommal rendezendő Máramarosszigeti Magyar Napok.

Magyar napok Máramarosszigeten: közösségépítés a helyi szórványmagyarság életében