2009. szeptember 03., 15:362009. szeptember 03., 15:36
Az elképzelések szerint a műsorrendben a meghirdetett premierek mellett korábbi sikeres előadások felújítása is szerepel. A terveket erősen megkérdőjelezi az anyagi források apadása, a gazdasági válság mindenre rávetülő árnyéka. Az igazgató felelősségteljes viszonyulást vár a társulat részéről a gondok közös leküzdéséhez.
A menedzselési nehézségekről és a színház épületének felújításával kapcsolatos tudnivalókról Kárp György ügyvezető igazgató tájékoztatta a társulati tagokat, aki ugyanakkor hangsúlyozta, hogy optimista viszonyulással lehet eredményeket elérni.
Ugyanezen alkalommal tartotta meg első tanácskozását Kilyén Ilka elnök vezetésével a frissen megalakult, a Tompa Miklós Társulat mellett működő, Székely Színház Egyesület.
Szerző: Kiss Éva Evelyn, irodalmi titkár
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.