Erdélyi Figyelő: állandó magyar műsor a román közszolgálati tévéadón

Országos premierre készül ma a Román Televíziótársaság kolozsvári területi stúdiójának nemzetiségi szerkesztősége: a romániai magyar közszolgálati televíziózás 41 éves történetében először fordul elő, hogy egy magyar nyelvű műsort hétfőtől péntekig mindig ugyanabban az időpontban sugározzon a román közszolgálati tévécsatorna – tudtuk meg Bardocz Sándor főszerkesztőtől.

Kiss Előd-Gergely

2010. október 25., 08:192010. október 25., 08:19

Az Erdélyi Figyelő című egyórás magazint hét közben 16 és 17 óra között tekinthetik meg a tévénézők a kolozsvári területi Tv-stúdió regionális csatornáján.

Bardocz Sándor a Krónikának elmondta: a romániai magyar társadalom minél szélesebb rétegét szeretnék kiszolgálni, ezért mindennap más-más tematikus műsorral jelentkeznek. A mai első adást Orbán Sebestyén Katalin vezeti, a hétfőt az aktualitásoknak szenteli az Erdélyi Figyelő: a legfrissebb hírek kerülnek terítékre. Kedd a kultúra napja Feketelaki Tiborral, Bardocz Sándor elmondta, mindenképp szeretnének nyitni a kortárs művészetek felé, hiszen korábban nem volt olyan műsora a közszolgálati tévé magyar adásának, amely hangsúlyosan foglalkozott volna a kortárs művészettel. Szerda a család napja: a műsorban a párkapcsolatoktól kezdve a család szinte valamennyi ügyes-bajos dolgáig mindenről szó esik – árulta el lapunknak a főszerkesztő.

Bardocz Sándor a csütörtöki magazinműsor házigazdája lesz, amelynek az erdélyi magyar közösség a témája, az egyházak és a szórványmagyarság gondjai egyaránt terítékre kerülnek. Péntekenként a hétvégére hangol a közszolgálati csatorna, Spitzer Judit színes, szórakoztató magazinnal jelentkezik. A műsort a UPC kábelszolgáltató előfizetői, a műholdas és földi antennákkal rendelkező tévénézők élvezhetik, a Digi Tv-el jelenleg még folynak a tárgyalások.

Bardocz Sándor elmondta, terveik szerint a műsor rövidesen a világhálón is elérhető lesz, a kolozsvaritelevizio.ro oldalon, a magyar szerkesztőség honlapjának elkészítésén jelenleg is dolgoznak. „Régi álmunk, hogy legyen önálló közszolgálati televíziós csatornája az erdélyi magyarságnak, az állandó magazinműsor beindulása egy lépést jelent a felé” – nyilatkozta lapunknak Bardocz Sándor.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten