Erdélyi Színháztábor Györgyfalván

Második alkalommal szervezte meg az Erdélyi Színháztábort Györgyfalván a kolozsvári Váróterem Projekt alternatív színházi társulat. „Hogyan lesz színház azokból az élettapasztalatokból, gondolatokból, érzésekből, amelyek meghatározzák életünket, és identitásunk részei? Hogyan segít a színház abban, hogy mindezeket, tulajdonképpen önmagunkat mélyebben megérthessük?” – ezekre a kérdésekre keresik a választ a résztvevők.

2011. július 21., 08:052011. július 21., 08:05

Imecs Leventétől, a Váróterem Projekt elnökétől megtudtuk: a kincses várostól mindössze hat kilométerre fekvő településen a tavalyi alkalomhoz képest kevesebben jelentkeztek – főként gimnazisták –, ám szerinte ez a július 18–23. között zajló tábor előnyére válik, hiszen családias hangulatban történnek a színiegyetemen is alkalmazott gyakorlatok. Idén a zene, a hit, a tanulás és az álom lesz a fő téma, ezekre a témakörökre improvizációs módszerekkel rövid jelenetek születnek. „Tavaly a gyakorlatokat, a színészmesterség alapjainak elsajátítását tartottuk elsősorban fontosnak, ezt természetesen idén is szem előtt tartjuk, de igyekszünk az alkotásra fektetni a fő hangsúlyt. Az első két nap tapasztalata szerint a jelenetek megalkotásakor alaposan eltávolodunk a megadott témától, de ezeket a témákat különben csak irányadónak szántuk” – mondta el lapunknak Imecs Levente. Az első napok az öszszerázódásban, a csapattá válásban fontosak – tette hozzá –, illetve az alapfogalmak elsajátításában. A jelentkezők mintegy fele egyébként már a tavalyi táborban is részt vett, de mint megtudtuk, nem elsősorban a színészi pályára elhivatott fiatalok jelentkeznek, mindössze egy fiatalember jelentette ki határozottan, hogy színművészetire szeretne felvételizni.

Kérdésünkre Imecs Levente elmondta: még túl kicsi a rendezvény ahhoz, hogy a részvétel sokat nyomhatna a latba a színis felvételin. „Tanáraink természetesen tudnak a rendezvényről, kikértük a véleményüket, amikor az első tábort szerveztük, és lelkesen üdvözölték a kezdeményezést. Négy-öt nap alatt azonban nincs idő a komolyabb elmélyülésre, inkább kedvcsinálónak való ez az alkalom, egyfajta életérzést tudunk átadni a résztvevőknek, akik jól szórakoznak a táborban, és belekóstolnak a színjátszásba” – mutatott rá a Váróterem Projekt elnöke. A tábor pénteken zárul, ekkor rövid műsor keretében mutatják be a résztvevők – inkább csak egymásnak – a közös munka eredményét. „Először egy 10-15 perces záróműsort terveztünk, de máris annyi ötlet van, hogy akár egy félórás, negyvenperces jelenetsor is összejöhet” – árulta el Imecs.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten
2025. július 14., hétfő

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről

Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről
2025. július 13., vasárnap

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat

A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat