Erdélyi értelmiségieknek az 1960-70-es években készült portréiból nyílik kiállítás Sepsiszentgyörgyön

•  Fotó: MAGMA

Fotó: MAGMA

Az 1960-as és 1970-es években tevékenykedő kolozsvári fotós, Deák Ferenc fényképeinek gyűjteményéből nyílik kiállítás a sepsiszentgyörgyi MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben március 5-én 19 órától.

Krónika

2024. március 05., 14:312024. március 05., 14:31

Amint a MAGMA közleményében olvasható, az Informális gyakorlatok. Az értelmiségi osztály Deák Ferenc portréin keresztül című kiállítás olyan értelmezések, kommentárok és átfedések sorozatát tárja a látogató elé, amelyeknek egy közismert vagy közhelyes ábrázolási mód – a portré – áll a középpontjában. „Az elmúlt hat hónap során csoportunk teljes mértékben digitalizálta az 1960-as és 1970-es években tevékenykedő kolozsvári fotós, Deák Ferenc fényképeinek gyűjteményét, mely jelenleg a Minerva Archívum részét képezi. A helyi vagy regionális értelmiségi réteghez tartozó személyekről készült több száz portréból mintegy száz képet választottunk ki, melyeket az eredeti negatívok felhasználásával laboratóriumban nagyítottuk.

A körülbelül száz portré írók, művészek, orvosok, színészek, tudósok és általában olyan szakmai csoportok képeit foglalja magába, amelyeket mi az értelmiségi réteghez soroltunk” – szerepel a közleményben.

Amint a tárlat szervezői rámutatnak, a portrék elkészítésének motivációja nem teljesen ismert, némelyikük különböző intézmények megrendelése volt, mások magánmegrendelésre készültek, vagy a helyi kulturális életben tevékenykedő barátok képei.

•  Fotó: MAGMA Galéria

Fotó: MAGMA

„Deák portréi a bővülő informális tevékenységek időszakában készültek, amelyek megoldásokat kínáltak egy korlátozott erőforrásokkal rendelkező környezet számára. Ha figyelnénk rájuk, ezek a portrék ma is megtalálhatók az állami intézmények tereiben. Más terekben és kontextusokban azonban nem nagyon láthatóak. Lehetőségként tekintünk arra, hogy a jelen perspektívájából ismét szemügyre vegyük őket, és kötetlen gyakorlatként szembesüljünk velük” – olvasható a leírásban.

A kiállított portrék jelentőségét növeli, hogy olyan értelmiségi státuszokat és szerepeket látszanak megörökíteni, amelyekkel ma már nem találkozunk ugyanígy.

A kiállítás felépítésének kiindulópontjaként e portrék kiválasztásakor éppen az értelmiség társadalomban betöltött szerepének jelene és korszerűsége volt a fontos tényező. Továbbá az, hogy ez az osztály hogyan reprezentálódott az idő során, hogyan cselekedett saját körén belül és a társadalomban, milyen volt a viszonya a társadalom többi részével, illetve a politikai hatalommal. Ilyen kérdések kidolgozására és egyáltalán felvetésére hívtunk meg projektünkbe művészeket, kutatókat és újságírókat, akik dokumentálják, feldolgozzák és terjesztik az ezzel kapcsolatos információt, nyilvánossá téve értelmezéseiket és észrevételeiket.

Ezekhez a fotókhoz csatlakozik Benczédi Sándor szobrászművész terrakotta portrésorozata, amely további lehetőségeket kínál az értelmiség problematizálására. Ezek a szobrok az Utunk című folyóiratban, az Utunk-széli szobrok rovatban jelentek meg,

ahol több tízezer ember láthatta őket. A nagyközönség első kontaktusa ezekkel a szobrokkal akkoriban valószínűleg kizárólag a folyóirat fotóin keresztül történt. A kb. 200 ismert portréból Ladó Ágota 20-at választott ki, amelyekkel a tekintet irányát hangsúlyozza, a múlt értelmiségének a tekintetét a mai látogató irányába.

Matei Bejenaru egy Iași-ban dolgozó fotográfus képgyűjteményét kutatta, aki a helyi kulturális közeget dokumentálta az 1970-es és 1980-as években. Claudiu Cobilanschi a portrésorozat-készítés nehézségeivel küszködött. Kispál Ágnes-Evelin és Kispál Attila követési fotókkal dolgozott. Alexandru Polgár az értelmiség klasszikus pozíciójára kérdezett rá, miközben az írást hozta krízishelyzetbe. Szabó-Reznek Eszter a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészeinek az 1950-es évek elején készített tevékenységi lapjait vette szemügyre. Erhardt Miklós munkája egy 1975-ben készült dokumentumfilm egyik részletének szó szerinti újrajátszása. Miklós Szilárd a kortárs művészet eszközeivel készít egy fantomképet a nyilvános nyomozás logikájában.

korábban írtuk

Díjat kapott tevékenységéért a MAGMA – rangos elismerést ítéltek oda a sepsiszentgyörgyi kortárs művészeti kiállítótérnek
Díjat kapott tevékenységéért a MAGMA – rangos elismerést ítéltek oda a sepsiszentgyörgyi kortárs művészeti kiállítótérnek

„Az elismeréssel mindegyik nálunk kiállító művészt, valamint kurátort, előadót, múzeumpedagógust, partnert, fenntartót díjazták, szóval mindenkit, akivel együttműködtünk az elmúlt egy évtizedben” – mondta el Kispál Attila, a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér vezetője.

korábban írtuk

A médiaművészetre összpontosít a MAGMA
A médiaművészetre összpontosít a MAGMA

A kortárs művészetet kívánja továbbra is közvetíteni a sepsiszentgyörgyi MAGMA kiállítótér, amelynek legújabb, .GIF című kiállítása a médiaművészetre összpontosít. Kispál Attila képzőművész, a MAGMA vezetője idei terveikről is beszélt a Krónikának.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban

Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban
2025. július 05., szombat

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás

Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás
2025. július 05., szombat

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere

Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere
2025. július 02., szerda

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban
2025. június 30., hétfő

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly

Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly
2025. június 30., hétfő

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron

Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron
2025. június 30., hétfő

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza

A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza
2025. június 29., vasárnap

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten
2025. június 28., szombat

Szabadkőművesek Kolozsváron: ami a mítosz mögött van

Történelem, legendák és szociális felelősségvállalás – ez jellemezte a kolozsvári Unió szabadkőműves páholy működését a 19. század végén.

Szabadkőművesek Kolozsváron: ami a mítosz mögött van
2025. június 28., szombat

Nők Jókai árnyékában – és fényében

Az idei Kolozsvári Ünnepi Könyvhét egyik érdekes, sokakat vonzó beszélgetése Szécsi Noémi új kötetéről, Jókai és a nők című könyvéről szólt.

Nők Jókai árnyékában – és fényében