A médiaművészetre összpontosít a MAGMA

•  Fotó: MAGMA

Fotó: MAGMA

A kortárs művészetet kívánja továbbra is közvetíteni a sepsiszentgyörgyi MAGMA kiállítótér, amelynek legújabb, .GIF című kiállítása a médiaművészetre összpontosít. Kispál Attila képzőművész, a MAGMA vezetője idei terveikről is beszélt a Krónikának.

Kiss Judit

2017. február 15., 16:332017. február 15., 16:33

2017. február 15., 16:342017. február 15., 16:34

Idén már a második kiállítással jelentkezik a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér Sepsiszentgyörgyön, a .GIF című tárlatot a hétvégétől április 9-éig tekintheti meg a közönség.

Reneszánszát éli a minianimáció

„Míg az idei első, Leltár miatt nyitva! című kiállításunk gyakorlatilag egy installáció formájában engedett betekintést saját gyűjteményünk tényleges számba vételezésének folyamatába, addig a mostani felhívásra érkezett .gif-animációk tárlata (a gif-képek tárolására alkalmas fájlformátum, amely képes a képek animálására is – szerk. megj.). A MAGMA 2010-es alapítása óta arra törekszik, hogy a kortárs művészetet közvetítse, azon belül is a médiaművészetre helyezve a hangsúlyt” – mondta el a Krónikának Kispál Attila képzőművész, a művészeti központ vezetője.

Kifejtette, szándékuk sikere igazolódni látszik, hiszen ahogyan a megnyitón is elhangzott, a felhívásra beérkezett .gif-animációk felszíni áttekintést nyújtanak az álló és mozgókép között lebegő, minianimációkban készült művekből. „A gif médiumáról vélik, hogy a második »reneszánszát« éli napjainkban. A 26 magyar és román alkotó szabadon választhatta meg a témát, nem volt megkötés, csupán a mű médiuma. Ebből fakadóan heterogén anyag érkezett be, amelyet a szervezők csoportokra osztottak. Több egybeeső motívumot is felfedezhetünk, mint a zászló vagy éppen önreflexív módon való utalás a művészettörténetre” – magyarázta Kispál Attila.

A kevesebb több elve

A képzőművész kitért arra is, hogy a MAGMA idén a kevesebb több elvét követve csökkenteni kívánja a kiállítások számát, így a korábbi évektől éltérően 12-14 esemény helyett 6-7 nagyszabású tárlatot tervez. Tavasszal a budapesti C3 Alapítvány médiaművészeti gyűjteményéből Peternák Miklós művészettörténész, egyetemi tanár által válogatott anyag lesz látható, a nyár közepén netWorks címen a hálózatokat tematizáló nemzetközi tárlatra várják a nézőket, amelyet Barabási Albert László világhírű hálózatkutató egészít ki egy előadással. Ősszel az ötévente megrendezésre kerülő Maybe 4 seregszemlét tervezik a MAGMA vezetői.

„Mindezekhez szorosan kapcsolódnak azok az előadások és főleg fiataloknak szóló műhelyfoglalkozások, amelyeket a MAGMA szervez, hiszen a vizuális nevelés terén még igen sok a pótolnivaló, ezért külön erre a célra terem kialakítását is célul tűztük ki, ezért látogatható a mostani tárlat április 9-éig” – mondta a MAGMA vezetője. A .GIF kiállításhoz kapcsolódóan is várják a csoportok jelentkezését a .GIF Gyár elnevezésű ingyenes foglalkozásokra a studio@magmacm.ro e-mail címen vagy a 0736-063 924 telefonszámon.

A MAGMA kiállítótér tevékenységéről egyébként tavaly október elején a The New York Times közölt részletes írást. Az amerikai napilapban megjelent Romániai művészek gondolják újra Brâncuşi hagyatékát című cikk azt taglalta, ahogyan a szentgyörgyi központ az alkotó művészetére összpontosít, és igyekszik lebontani a világhírű szobrász munkássága köré épülő román nemzeti diskurzust.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 15., vasárnap

A túlterheltség problémáját boncolgató magyar film érkezik a romániai mozikba (VIDEÓ)

Schwechtje Mihály független nagyjátékfilmjét, a Sünvadászatot mutatja be több romániai helyszínen a forgalmazó Filmtett Distribution.

A túlterheltség problémáját boncolgató magyar film érkezik a romániai mozikba (VIDEÓ)
2025. június 15., vasárnap

Erdélyi magyaRock: Zilahi Csaba újabb kötete is mély főhajtás a zenészek előtt

Újabb kötete jelent meg Zilahi Csaba kolozsvári rádiós újságírónak az erdélyi magyar beat-, rock-, folk-, pop-, jazz-zene történetéről, a 2022-ben napvilágot látott Erdélyi magyaRock című könyv folyatásaként.

Erdélyi magyaRock: Zilahi Csaba újabb kötete is mély főhajtás a zenészek előtt
2025. június 15., vasárnap

Erdélyi városokban lép fel hamarosan a Magyar Állami Népi Együttes

A Magyar Állami Népi Együttes négy erdélyi városban lép fel június folyamán.

Erdélyi városokban lép fel hamarosan a Magyar Állami Népi Együttes
2025. június 14., szombat

Múzeumok Éjszakája: gazdag programmal várják Sepsiszentgyörgyön a közönséget

Az év egyik várva várt eseményére kerül sor a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben június 21-én, a nyári napfordulóhoz legközelebb eső szombaton.

Múzeumok Éjszakája: gazdag programmal várják Sepsiszentgyörgyön a közönséget
2025. június 11., szerda

Sikeresnek bizonyult a Harag György Emlékhét, folytatását is tervezi a kolozsvári színház

Élénk érdeklődés övezte a kolozsvári Harag György centenáriumi rendezvényt, annak ellenére, hogy anyagi okok miatt nehéz volt összehozni – mondta el a Krónikának Tompa Gábor.

Sikeresnek bizonyult a Harag György Emlékhét, folytatását is tervezi a kolozsvári színház
2025. június 09., hétfő

Új magyar filmek a TIFF-en

Hat friss magyar alkotás lesz látható a június 13. és 22. között zajló kolozsvári 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), ahol az életműdíjban részesülő Tarr Béla rendező főbb alkotásait is levetítik – közölték hétfőn az MTI-vel a szervezők.

Új magyar filmek a TIFF-en
Új magyar filmek a TIFF-en
2025. június 09., hétfő

Új magyar filmek a TIFF-en

2025. június 09., hétfő

A kora nyári kánikula ellenére is népszerű volt a Jazz in the Park

Az eddigi hagyományos kora őszi időpont helyett idén június elején szervezték meg Kolozsváron a Jazz in the Park fesztivált. A családias jellegű háromnapos rendezvény ez alkalommal is az autentikus jazz-zene sokszínűségéről szólt.

A kora nyári kánikula ellenére is népszerű volt a Jazz in the Park
2025. június 08., vasárnap

„Nem volt hiábavaló az a tengernyi óra, amelyet az anyanyelvem ápolására szenteltem” – Rus Lilla a Tüzes Bálint-díjról

Helyesírási szabályokról és irodalmi szövegekről, ugyanakkor az élet játékszabályairól, mélységeiről és magasságairól is tanult az anyanyelvi versenyeken Rus Lilla, aki nemrég kimagasló eredményei elismeréseként Tüzes Bálint-díjat kapott.

„Nem volt hiábavaló az a tengernyi óra, amelyet az anyanyelvem ápolására szenteltem” – Rus Lilla a Tüzes Bálint-díjról
2025. június 07., szombat

Elindult a Déryné Program Határtalan alprogramja Erdélyben

A Déryné Program Határtalan alprogramja azért született, hogy minden magyar embernek egyenlő esélyt tudjunk biztosítani az anyanyelvi színházi élményekhez – jelentette ki Novák Irén helyettes államtitkár Szatmárnémetiben.

Elindult a Déryné Program Határtalan alprogramja Erdélyben
2025. június 06., péntek

Magyar napok Máramarosszigeten: közösségépítés a helyi szórványmagyarság életében

A történelmi Máramaros egyik legjelentősebb magyar közösségi eseményévé vált a július 11–13. között immár harmadik alkalommal rendezendő Máramarosszigeti Magyar Napok.

Magyar napok Máramarosszigeten: közösségépítés a helyi szórványmagyarság életében