Dávid Botond fotóművész Erdély egy gyönyörű nő című kiállítása nyitotta meg a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum új székhelyén, a Haberstumpf-villában bemutatandó egyéni tárlatok sorát. Az alkotóval a képek történetéről beszélgettünk.
2016. június 27., 19:452016. június 27., 19:45
– A kiállításon erdélyi népviseletbe öltözött hölgyekről készült fotók szerepelnek. Honnan jött az ötlet?
– Foglalkoztatott már egy ideje ez a témakör, ugyanis néhány éve elkísérem a Boróka Néptáncegyüttest folklórfesztiválokra, ahol a csoport táncosait és a fesztivál résztvevőit fotózom. Egy idő után érzi az ember, hogy valamit kellene kezdeni ezzel az anyaggal. Ilyen és hasonló előzmények hatására fogtam neki feltérképezni környékünk népviseleteit.
Eddigi kiállításaim személyesebbek voltak, még ha nem is szerepeltem a képeken, valamilyen értelemben rólam szóltak. Ilyen volt például a Láthatatlan férfi című sorozat, amely egyik életszakaszom emlék- és fantáziaképeinek feldolgozása. Utána következett a Százarcú férfi című sorozat, amely tulajdonképpen száz különböző portré ugyanarról az alanyról, de ugyanúgy elmondható, hogy rólam, vagyis rólunk, férfiakról szól. Ez az új sorozat viszont nem rólam szól, hanem rólunk, székelyekről.
– Mi az újszerű, a rendhagyó ezekben a fotókban?
– Ha kicsit kutatni kezdünk a népviseletek után, a néprajzi könyvekben többnyire vagy rajzokat, vagy erősen dokumentumjellegű képeket találunk, ahol a ruhán van a hangsúly, és nem a viselőjén, pedig a kettő szerintem nagyon is összefügg. A ruhát viselő személy ugyanolyan fontos, mint a viselet, ugyanis a nézőt az ember fogja meg, rá emlékszik. Életszerű képekkel sokkal nagyobb hatást érünk el, mint a sablonos pózokkal. Mennyivel érdekesebb belegondolni abba, hogy dédnagyanyáink legszebb ruhájukban milyen gesztusokkal hívták fel magukra dédnagyapáink figyelmét. Végül is nem csináltam semmi újat, csak összekombináltam a hagyományos viseletet és a saját képi stílusomat.
– A kompozíciót alakítja a modellhez, vagy a modellt a kompozícióhoz?
– Vannak bizonyos állandók ebben a projektben, amikhez következetesen tartom magam, ilyen például a technika. Mindig egy bizonyos géppel és látószögű optikával készítem a képeket. Ezeken soha nem változtatok, hogy a látványvilág is egységes legyen az elkészült sorozatokban. A mostani sorozatnál igyekeztem az adott viseletet saját természetes környezetében fényképezni, ezzel jelezni próbáltam, milyen vidékről való a ruha, sőt a legjobb, ha a ruhát viselő lány is helybéli. A képek többségében ezt sikerült is megvalósítani, de természetesen mindig vannak kivételek. A székelyföldi képeken elég sok az erdő, utalva környékünk tájjellegére. De vannak képek, amelyeken kivehető az alföld, hegyvidék, folyómellék.
– Miért adta az Erdély egy gyönyörű nő címet a tárlatnak?
– Gondolkodott már azon, hogy Erdély férfi vagy nő? És a Székelyföld? Egy Németh László-idézet után adtam a címet, melynek lényege, hogy Erdély mindig egy fájdalmas pontja volt Magyarországnak, mint egy szép szerető, akit meg tudott szerezni, de megtartani nem. Újszerű így megközelíteni a dolgot, van benne modernség. A sorozatot egyébként általában élvezik az emberek. Természetesen kaptam már kritikát az egyes modellek hajviseletével kapcsolatban, többen megjegyezték, hogy gyűrött egyik-másik ruha, de a reggel vasaltan felvett ing is gyűrődik viselés közben. Ilyen az élet.
– A Haberstumpf-villa nemcsak a mostani kiállítás miatt fontos önnek, az anyagot ugyanakkor nem először mutatja be.
– A Magyar Nemzeti Közösségek Európai Érdekképviseleti Irodájával úgy szerződtem, hogy Erdély, jobban mondva a Kárpát-medencei magyarság viseleteit legjobb tudásom szerint igyekszem képileg megjeleníteni. Magyarország csíkszeredai főkonzulátusán is volt ebből az anyagból egy tárlat pünkösd környékén, amely nagy sikernek örvendett. Majd az udvarhelyi Haáz Rezső Múzeum igazgatója is megkeresett, és felajánlotta, hogy a felújított Haberstumpf-villa épületében állítsak ki, ami nagyon jólesett, egyből elfogadtam. Tényleg nemcsak a kiállítás miatt fontos nekem a villa: ebben az épületben születtem, most pedig ez az első egyéni tárlat itt. Hogy mondhattam volna erre nemet? Innen majd elindul körútjára a tárlat, és csak évek múlva tér ismét haza, de addigra jelentősen ki is bővül a sorozat.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.
szóljon hozzá!