Átadták a köztestületi díjakat a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) csütörtöki budapesti közgyűlésén: a Nagydíjat Tornai József költő, műfordító, a nemzet művésze kapta, az Életműdíjat pedig Kallós Zoltán erdélyi néprajztudós vehette át.
2015. május 28., 16:162015. május 28., 16:16
2015. május 28., 16:182015. május 28., 16:18
A Válaszúton született, 89 éves Kallós Zoltán a szellemi és tárgyi népművészet nemzettudatot megtartó kutatásáért, az erdélyi és moldvai kisebbségi sorban élő magyarság lelki összetartozását erősítő közéleti munkásságáért vehette át a 4 millió forinttal járó díjat. A néprajzkutató, népzenegyűjtő korábban többek között a nemzet művésze címet, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, illetve a Kossuth-díjat is megkapta.
Tornai József az egyetemes és egyéni létértelmezés humanista meggyőződésű költői és esszéírói munkásságáért, a magyar és a világirodalomi hagyományok egyesítésében kifejtett öt évtizedes pályafutásáért kapta az elismerést, amely 6 millió forintos pénzjutalommal jár.
Az MMA Aranyérmét Nagy Elek üzletembernek ítélték oda kivételes vállalatvezetői eredményei mellett az elmúlt évtizedekben folytatott mecénási tevékenységéért, a magyar kulturális és történelmi értékek megőrzésének támogatásáért.
Az MMA Művészeti Írói Díjában részesült Kernács Gabriella művészettörténész a kortárs magyar képzőművészetet és művelődéstörténetet a Magyar Televízióban évtizedekig bemutató műsorok szerkesztésért, művészettörténészi munkássága elismeréséért. A díjjal 2 millió forint jár.
A Kováts Flórián-emlékérmet Juhász Judit Kazinczy- és Pethő Sándor-díjas rádiós újságíró vehette át a Magyar Művészeti Akadémia köztestületté válásában részt vállalt érdemeiért, az Akadémiai Szalon összejöveteleinek szervezéséért.
Az MMA első idei rendes közgyűlésén az elnöki és egyéb beszámolók megvitatása után rendes és levelező tagokat is választanak.
Az Ifjú barbárok című előadással Budapesten zárja évadát a Magyar Zene Házában a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
A kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) idén is bejárja az országot Caravana TIFF Unlimited elnevezésű projektjével.
Kezdődik a Krassó-Szörény megyei Szörényordason (Gărâna) az immár 27 éves múltra visszatekintő Gărâna Jazz Fesztivál, amely csütörtöktől vasárnapig tart.
A temesvári Ceau Cinema nemzetközi filmfesztivál életműdíjjal tiszteleg Elek Judit magyarországi filmrendező, forgatókönyvíró előtt.
A közönség zene iránti szeretete hívta életre a SepsiClassic komolyzenei fesztivált, mely immár két éve színesíti Sepsiszentgyörgy kulturális rendezvényeinek egyébként is színpompás palettáját.
Erdély épített örökségének talán legismertebb gyöngyszeméről, a Kolozsvár főterén álló Szent Mihály-templomról szól a Híradó.hu Értékek útján című videósorozatának legújabb része.
Magyar filmeket vetítenek Temesváron a napokban, a július 7-ig tartó rendezvénysorozat keretében több friss alkotást láthat a közönség – közölte a szervező Liszt Intézet Bukarest.
Csíkszeredában mutatja be természetfotókat felsorakoztató kiállítását a Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet (TEMISZ).
Július 3-tól várják a klasszikus zene iránt érdeklődő közönséget az idei Farkas utcai nyári hangversenysorozatra. A kolozsvári koncertekre szerda esténként 19 órától kerül sor a Farkas utcai református templomban.
Soha nem látott számú közönség- és szakmai díjat adtak át a szatmárnémeti Harag György Társulat június 29-én tartott, az ünnepi évadot lezáró gáláján.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)