Elbocsátások a magyar közmédiumokban

Csütörtökön is zajlott a felmondásokról szóló előzetes értesítések átadása a négy magyarországi közmédiumban: a Magyar Rádióban, a Magyar Televízióban, a Duna Tv-ben és a Magyar Távirati Irodában – írta az Index hírportál.

Hírösszefoglaló

2011. július 08., 09:312011. július 08., 09:31

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) főszerkesztői május 24-én jelentették be a tervezett 600 fős leépítést, amelyet az érdekképviseletekkel folytatott tárgyalások követtek. A szakszervezetek nem tudták lealkudni az elbocsátottak számát, csak a szociális juttatások terén született megállapodás. A szerdán kezdődött leépítések során a közmédiumok vezetői minden alkalmazottat behívnak egy rövid megbeszélésre, amelyen vagy az elbocsátásukat, vagy szükség esetén a munkakörük megváltozását közlik velük.

Az Index közlése szerint Gmoser Zoltán fiatal riporter, a Híradó korábbi műsorvezetője volt az MTV-ben szerda reggel elkezdődött „kirúgási hullám első áldozata”, de a televízió kulturális műsorait éveken át vezető Galambos Pétert, a 20 éve riporterként, szerkesztőként és műsorvezetőként is tevékenykedő Pataki Katalint, Daróczi Jánost, a kisebbségi műsorok főszerkesztőjét és Kovács Jánost, a Roma magazin szerkesztő riporterét is elbocsátották. Galambos után a volt Kultúrház című műsor teljes stábját elbocsátották, de a Magyar Rádiónál is elkezdődtek a leépítések. Az ellenzék egyébként éles hangon bírálja a történteket. Mandur László MSZP-s politikus, az Országgyűlés kulturális bizottságának tagja budapesti sajtótájékoztatóján „szakmailag megalapozatlan, emberileg megalázó, politikai alapú tisztogatásnak” nevezte a létszámleépítést.

Majtényi László volt adatvédelmi biztos és volt ORTT-elnök az elbocsátásokról a Klub Rádióban elmondta: „A szabályoknak úgy tűnik, megfelel, más kérdés, hogy a szabályok menynyire igazságosak. Én azt látom, hogy senkik küldenek el valakiket”. Az MTVA közleményben cáfolja a politikai tisztogatást, leszögezve, hogy a vádaskodóknak akár bíróság előtt is bizonyítani kell igazukat. „Határozottan kijelentjük, hogy döntéseink kizárólag a közszolgálati média megújítását szolgálják. Akik politikai tisztogatásról beszélnek, azok az elavult, alacsony presztízsű, átláthatatlanul gazdálkodó közmédia fenntartásában érdekeltek” – áll a közleményben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten
2025. július 14., hétfő

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről

Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről
2025. július 13., vasárnap

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat

A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat