Fotó: Biró István
2011. március 17., 09:012011. március 17., 09:01
Georg Büchner, a fiatalon elhunyt német lángész darabja, a Leonce és Léna talán maga is kínálja ezt a megközelítési lehetőséget: a helyszín Popo birodalom királyi udvara, ahol a (mindenkori) uralkodó (mindenkori) talpnyalói mással sincsenek elfoglalva – akár a robotok –, mint azt mondani a királynak, a hercegnek és egyáltalán mindenkinek, aki a ranglétrán fölöttük áll, amit az hallani akar. Ebben a világban nem csoda hát, ha az ifjú romantikus herceg unatkozik.
De mivel tengernyi idejével ő maga sem tud semmi hasznosat kezdeni, lázadó gondolatai ellenére maga sem több, mint egy reménytelen báb, akit csak a körülmények mozgatnak. Semmittevésében értelmesnek aligha mondható tevékenységekkel próbálja mulattatni magát, azonban attól, hogy egymás után 365-ször leköp egy követ, még nem fogja magát és életét hasznosnak érezni. Ebbe a lehangolóan derűs világba robban be a csavargó, Valerio (Viola Gábor), aki nem pusztán élénk hajszíne miatt válik a darab színfoltjává. (Violát egyébként ezért a szerepért a legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjra jelölte az UNITER.) A különbség közte és Leonce herceg (Bodolai Balázs) között – a társadalmi státust leszámítva – csupán annyi, hogy a herceg szenved, mert nem csinál semmit, míg Valerio nagyon is elégedett a semmittevéssel járó gondtalanságával. Amolyan hedonista alak, akinek csak a hasára van gondja, az eszmék vagy az élet értelme teljesen hidegen hagyják.
De kezdjük az elejétől. Tompa rendezői elképzelésében csakugyan színház az egész világ. Bár a történet egy fényűző királyi udvarban játszódik, a díszlet – amelyért Carmencita Brojboiu díszlettervező szintén kapott egy UNITER-jelölést – azonban sokkal inkább egy valamikor fényűző, de már régóta elhagyatott kastélyt idéz, betört ablakokkal, kifakult bútorokkal, megsárgult könyvcsomókkal, ahol a szereplők már csak szellemek. Jobban mondva életnagyságú bábok, akik több mint száz éve élettelenül hevertek, de most, hogy ismét látogatók érkeztek, leverik a vastag porréteget elegáns ruháikról, és eljátsszák még egyszer ezt a – tényleg nem találok jobb kifejezést – lehangolóan derűs történetet.
A szereplők megjelenésükben is bábszerűek: fehérre púderezett arcok, vékony vörös száj, bábszerű mozgás – olykor nehéz eldönteni, hogy inkább ijesztőek, vagy inkább mókásak. Ha pedig ijesztőek, akkor talán azért, mert magunkra ismerünk bennük, e reménytelenül haszontalan alakokban. Az előadás azért erős – harmadikként a legjobb előadásnak járó UNITER-díjat is elviheti –, mert úgy nevettet meg, hogy közben kiábrándít mindenből, de végül talán mégis megcsillan valami remény.
Sem Leonce, sem Léna hercegnő Pipi birodalmából (Györgyjakab Enikő) nem akarja azt a házasságot, amit szüleik terveztek számukra. Elmenekülnek, Leonce Valerióval, Léna pedig nevelőnőjével (Varga Csilla), a vakszerencse azonban úgy hozza, hogy mégis egymásba szeretnek. Romantikus hévvel lázadni akarnak, Büchner ironikus világában azonban erre nincs lehetőségük: gyakorlatilag a megalkuvásba menekülnek, ebben találják meg boldogságukat, és ez minden, amit az élet számukra tartogat. Elmaradnak az egyszemélyes forradalmak, a tömegből való kitűnés, a különbbé válás, a pompás öngyilkosság, minden.
Csupán két lelketlen ember (báb?) szerelme marad, aminek csak a hoszszú unalmas élet végén a menetrendszerű halál vet véget – de ez már nincs benne a darabban. A tény, hogy a két főhős mégis egymásba szeret, talán mégis valamiféle reményt sugall, annak a reményét, hogy mégsem omlik össze a világegyetem, és tovább lehet építeni ezt a kusza színházat, amelyben talán lesz lehetőségünk eldönteni, hogy bábok, vagy hús-vér emberek kívánunk-e lenni.
Az első világháború után a budapesti Szépművészeti Múzeum letétjeként közel száz ritka műalkotás, köztük három Munkácsy-kép maradt Aradon, ezek is láthatók május 17-én a Kultúrpalota második emeleti Képtárában.
A csomaközi kelta harcos sírját, a rituális temetkezési eszközöket és a kelta sisakot is megtekinthetik a látogatók a Maros Megyei Múzeumban. A Szatmár megyében feltárt őskori tárgyak a Romániában fellelt vaskori kelta leletek közül a leglátványosabbak.
Több mint 3.5 millió forint értékben osztottak ki díjakat május 14-én, szerdán este a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban, a Méhes György – Nagy Elek Alapítvány irodalmi díjait erdélyi folyóirat szerkesztősége és erdélyi alkotó is átvehette.
A bukaresti Bulandra Színház látja vendégül a Háromszék Táncszínház Ecce Homo című előadását, amely Munkácsy-festmények színházi megközelítése. Tapasztó Ernő, a tavaly év elején bemutatott produkció egyik rendezője értékelt a Krónikának.
Időszakos kiállítás keretében mutatja be a 250 éve született Bolyai Farkas polihisztor tevékenységét a marosvásárhelyi Teleki-Bolyai Könyvtár és a Teleki Téka Alapítvány.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum május 15-én, csütörtökön 15 órától nyitja meg KÓS 140 | Kós Károly műhelye című, legújabb időszakos kiállítását az intézmény Bartók Béla termében.
Robert de Nirótól Tom Cruise-on át Scarlett Johanssonig az amerikai mozi minden nemzedéke képviselteti magát a kedden kezdődő 78. cannes-i nemzetközi filmfesztiválon, amelynek hivatalos programjában több mint száz filmet mutatnak be.
Színvonalas kulturális programot kínál a bányavidéki magyarságnak a 2007 óta majdnem minden év májusában megszervezett Teleki Napok.
Harag György rendező születésének 100. évfordulója alkalmából gazdag kínálatot felvonultató emlékhetet szervez június 1. és 9. között a Kolozsvári Állami Magyar Színház – közölte a társulat.
Román városokban vetítenek friss, népszerű magyar filmeket a Magyar filmek @ 29. Európai Filmek Fesztiválja keretében – közölte a Liszt Intézet Bukarest.
szóljon hozzá!