2011. július 13., 08:552011. július 13., 08:55
Vasárnap Mircea Tiberian a koncertje előtt zongorán improvizált Ioana Cildus rövidfilmjeire, tegnap este Tóth Viktor szaxofonon a Magyar népmesék című rajzfilmek részleteire rögtönzött, ma este amíg Grencsó István szaxofonon improvizál, Kiss Béla akciófestészetének lehetnek tanúi a nézők, hallgatók, majd csütörtökön Juhász Gábor gitáron improvizál a KépVidék Alkotócsoport fotóira. Pénteken 18 órától a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben a tábor résztvevőinek közreműködésével zenei tárlatvezetésre kerül sor a Baász Imre – A rácstörő című kiállítás zárónapján, majd 19 órától Lakatos Ágnes és Márkus Tibor fellépnek a a Székely Nemzeti Múzeumban A fekete leves című kávétörténeti kiállítás megnyitóján.
A tábort ötödik alkalommal szervezi a MUKKK Kulturális és Ifjúsági Egyesület, valamint a Kónya Ádám Városi Művelődési Ház, az eredeti elképzelés szerint azért hozták létre, hogy a térség zenészei fejleszthessék a tudásukat, ám a rendezvény időközben országos, sőt nemzetközi szintűre nőtte ki magát. Idén is több mint harmincan jelentkeztek az ország minden vidékéről tízéves gyerekek és képzett, már koncertező zenészek iratkoztak be, hogy improvizatív gondolkodásmódot tanuljanak elismert hazai és külföldi dzsesszzenészektől.
Mircea Tiberian, Nadia Trohin, Csuhaj Barna Tibor, Jeszenszky György, Tóth Viktor, Lakatos Ágnes, Winand Gábor, Juhász Gábor, Grencsó István, Márkus Tibor zenészek vezetésével a táborban egyéni és csoportos hangszeres oktatás, dzsesszelmélet- és dzsessztörténet-tanítás, zenekari gyakorlat, koncertek és jam sessionök zajlanak. A résztvevők fejlesztik improvizatív készségüket, elsajátítják az improvizációs technikákat, irányt és zenei gondolkodásmódot mutatnak nekik. A tábor emellett mini-dzsesszfesztivál is, hiszen az oktatók minden este koncerteket tartanak, jam sessionökre kerül sor, pénteken 20 órától pedig a színház kamaratermében a résztvevő tanárok és diákok közös koncerttel zárják a tábort.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
szóljon hozzá!