2011. július 25., 08:172011. július 25., 08:17
A Nyolcak csoporttá szerveződésének előzményeibe, kiállításaik történetébe, az alkotókat körüllengő pezsgő szellemi életbe és a bohémtanyák világába is bepillantást enged a budapesti Szépművészeti Múzeum megbízásából készült, A Nyolcak nyomában című dokumentumfilm, amelyet kedden mutatnak be Budapesten. Májusban nyílt meg a Szépművészeti Nyolcak című kiállítása, hogy a nagyközönséggel is megismertesse a századelő magyar festészetének európai integrációját leginkább meghatározó, progresszív magyar művészcsoport történetét.
A Nyolcak tagjai (Berény Róbert, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Pór Bertalan és Tihanyi Lajos) a 20. század első évtizede körül, főként a francia modern festészettől inspirálva hozták létre művészeti csoportjukat. A Nyolcak rövid fennállásának időszakában az irodalom, a zene és a képzőművészet legjobbjai találtak egymásra, szellemi szövetségesük volt többek között Ady és Bartók is. A szeptember 12-eig látogatható kiállítás közönsége jelenleg is láthat egy 13 perces kisfilmet, de az alkotók már korábban úgy gondolták, hogy a művészcsoport története egész filmet kíván – mondta Szalay Péter rendező korábban az MTI-nek.
A 61 perces, HD formátumban, angol felirattal elkészített film számos bohém történet mellett feleleveníti többek közt, miként fosztották meg Tihanyit bajuszától, hogyan került elő Czóbel képe Párizsban, és mi lett Kernstok nyergesújfalui villájával.
Az oknyomozó-ismeretterjesztő dokumentumfilm alkotói (Szalay Péter mellett Nagy Ernő operatőr, Barki Gergely és Schilling Sára művészettörténészek, valamint további felkért szakértők, mint Passuth Krisztina, Rockenbauer Zoltán és Molnos Péter) végigjárva a Nyolcakhoz köthető legfontosabb helyszíneket több olyan adatra, dokumentumra, sőt műtárgyra bukkantak nyomozásuk során, amelyek eddig ismeretlenek voltak a kutatók előtt. A stáb a művészcsoport tevékenységének legfontosabb színterein, Párizsban, Nyergesújfalun, Körtvélyesen és számos budapesti helyszínen forgatott. A kor légkörének megidézését archív rádiós interjúk, korabeli mozgóképek és számos fennmaradt dokumentum teszi hitelessé.
A Szépművészeti megbízásából készült alkotást kedden este mutatják be a múzeum Dór Piramisában kialakított moziteremben. A bemutatót kerekasztal-beszélgetés követi a múzeum igazgatója, Baán László, valamint Barki Gergely, Schilling Sára és Szalay Péter részvételével. A beszélgetést Szücs György, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgató-helyettese vezeti, díszvendégként Peter Vergót, az Essexi Egyetem Művészettörténet Tanszékének professzorát hívták meg. Mint a Szépművészeti Múzeum közölte, a bemutatót követően a film a Nyolcak című kiállításon tekinthető meg, illetve a DVD-n is megvásárolható lesz a múzeumi boltban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
szóljon hozzá!