2010. december 03., 10:012010. december 03., 10:01
A temesvári magyar társulat, az Újvidéki Színház és a Szabadkai Népszínház közötti többéves együttműködésének hozadéka már eddig is számos vendégszereplés és vendégrendezés volt. László Sándor, az Újvidéki Színház igazgatója olyan műveket rendezett a temesvári magyar társulatnál, mint Line Knutzon Közeleg az idő, Arni Ibsen Mennyország, Csehov Cseresznyéskert vagy Spiró György Prah című darabja.
Puskás Zoltán rendezése, a tavalyi évad közkedvelt Ájlávju című musicelje egyébként a Magyar Színházak XXII. Kisvárdai Fesztiválján elnyerte a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza által A legjobb szórakoztató előadásnak felajánlott díjat. A Szabadkai Népszínházban pénteken 17 órától a Prah, 19.30-tól pedig az Ájlávju lesz látható. Az Újvidéki Színházban a temesvári társulat szombaton 19 órától mutatja be a Fafej című előadást, vasárnap 17 órától játsszák a Prah, 19 órától pedig az Ájlávju című produkciót.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.