Az ügy nyilatkozatháborút szült a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója, Cristian Ioan és a magyar tagozat művészeti vezetője, Kövesdy István között.
Kövesdy szerkesztőségünkhöz eljuttatott levele szerint a budapesti társulat anyagi okok miatt mondta le a vásárhelyi fellépést, a szervezőknek nem sikerült összeszedni az előadáshoz szükséges pénzt. Ugyanebben a levélben a magyar társulat által szervezett ünnepi esemény akadályozásával vádolja a színház vezetőségét. „A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház csúcsvezetése mindent megtett, hogy megzavarja azt a Színházi Világnap köré csoportosított eseménysorozatot, amelynek célja, hogy felhívja a város és a közönség figyelmét a Tompa Miklós Társulatra. Hatáskörüket latba vetve – vagy inkább kihasználva jelen pillanatban kizárólagos előjogaikat –, gátlástalanul, jól ismert terveinkre fittyet hányva, erre az időpontra – azaz március 28-ára – egész napra bérbe adták a színházat” – fogalmaz Kövesdy István.
A társulatvezető – aki maga is tagja a színház öttagú igazgatótanácsának – lapunk érdeklődésére kifejtette, hogy a csúcsvezetésről szólva a vezérigazgatóra, a főkönyvelőre és a gazdasági aligazgatóra gondolt. „Nem elég, hogy az elmúlt évben szeptembertől decemberig folyamatosan bérbe adták a színházat, a vezetők még a világnap alkalmával is képesek voltak erre, figyelmen kívül hagyva a magyar társulat terveit. Tudom, hogy kicsi az intézmény költségvetése, azt is, hogy nagyok az adósságaink, de ennek ellenére nem a pénzcsinálás lenne a hivatásunk!” – háborgott Kövesdy, aki szerint nem ez az első eset, amikor Cristian Ioan vezérigazgató a magyar tagozat megkerülésével dönt a színház ügyeiről. Bár a társulatvezető belátja, hogy nem a terem bérbeadása miatt marad el a budapestiek vendégjátéka, kifogásolja, hogy Cristian Ioan már akkor szerződést kötött a színházat bérelni kívánó féllel, amikor még fel sem merült, hogy nem kerül sor az Új Színház vendégjátékára. „Március 4-én lobogtatták meg előttem a szerződést, amikor még hittem abban, hogy sikerül előteremteni a vendégjátékhoz szükséges anyagi forrásokat” – magyarázta Kövesdy.
Cristian Ioan viszont úgy véli, egy színházigazgatónak nem kötelessége gondolatolvasással foglalkozni. A vezérigazgató szerint Kövesdynek egy telefonhívásába került volna, hogy vele is ismertesse a világnapra vonatkozó elképzeléseit, ugyanakkor sértőnek tartja, hogy kollégája magyarellenes hadműveletként próbálja beállítani a történteket.
Kövesdy István elismerte, hogy nem konzultált felettesével, de elmondta, Kárp György gazdasági aligazgatóval idejében ismertette a háromnapos ünnepély terveit: „Kárp az, akinél minden szál összefut, neki lett volna kötelessége tudatni a vezérigazgatóval, hogy március 28-án magyarországi vendégjátékra számítunk.” Kárp azzal védekezik, hogy ő nem volt itthon, amikor a vezérigazgató, megfeledkezve a meghirdetett előadásról, aláírta a szerződést. A Prágában tartózkodó Cristian Ioan rendkívül felháborítónak tartja a Tompa Miklós Társulat vezetőjének magatartását. „Kövesdy István olyan, mint a menyasszony, aki nem tud táncolni, és ezért a topánkáját hibáztatja. Mindenfelé siránkozik és sárral fröcsköl, holott ő a hibás, mivel terveiről nem szólt idejében. Sajnos, egyesek egy járgányt sem tudnak elvezetni, nemhogy egy társulatot” – jegyezte meg gúnyosan a vezérigazgató, aki megígérte: amint hazaér, az ügy kapcsán sajtótájékoztatót tart kimondottan a magyar újságíróknak.
A magyar tagozat március 27-én saját bemutatóval, Székely János Caligula helytartója című drámájával, szombaton, március 29-én pedig Színészbállal tiszteleg az esemény előtt.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.