2011. szeptember 12., 09:202011. szeptember 12., 09:20
Cserei Mihálynak 2005-ben állítottak emléket a településen, ám négy évvel később, máig ismeretlen színesfémtolvajok ellopták a több mint 100 kilós, bronzból készült műalkotást. Idén tavasszal egy gyergyóalfalvi kezdeményezésnek köszönhetően adománygyűjtésbe kezdtek a szobor visszaállításának céljából. Időközben a segélykérés egyfajta közüggyé vált, magánszemélyek és cégek egyaránt hozzájárultak a korábbi emlékpark visszaállításához. Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő, aki anyagi támogatással segítette a település önkormányzatát, a csíkrákosiakkal ünnepelt. A székely és magyar zászlók kitűzését követő beszédében arra emlékeztetett, hogy ezek a nemzeti lobogók ugyanazt jelképezik, amit 1940-ben a Szervátiusz-kopjafa is jelentett: „itt ismét otthon vagyunk, és magunkénak érezzük a hazát”. Az EP-képviselő szerint Cserei Mihály História című művét végiglapozva rájöhetünk arra, hogy az Erdély önálló fejedelemségének pusztulását követő időszak semmiben sem különbözik attól a kortól, amelyben most élünk.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.