Petrás Mária a moldvai csángó magyar kultúra kiemelkedő népdalénekese és keramikusművésze
Fotó: Facebook/Muzsikás Folk Ensemble
Példaként tárja a mai világ elé a csángó zenei és tárgyi örökséget Petrás Mária Prima Primissima és Magyar Örökség díjas népdalénekes, keramikusművész, akit több évtizedes fáradhatatlan munkája elismeréseként nemrég Kossuth-díjjal tüntettek ki. A Bákó megyei Diószénen született, a kilencvenes évektől Magyarországon élő előadóművész a régi világ szépségéről, a vallásosság és hit fontosságáról, a csángó magyarság helyzetéről, illetve jövőjéről beszélt a Krónikának.
2025. március 26., 18:572025. március 26., 18:57
2025. március 26., 19:012025. március 26., 19:01
– Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályája, a moldvai csángó kultúra páratlan dalkincsének megőrzését és autentikus megszólaltatását szolgáló előadó-művészete, valamint a tradicionális témák iránt különösen fogékony keramikusművészi munkája elismeréseként kapott Kossuth-díjat március 15-i nemzeti ünnepünk alkalmából. Hogyan értékeli a rangos állami kitüntetést?
– Nagyon örvendtem neki. És annak is, hogy az ilyen helyeken, ahol ítélkeznek a díjak és munkásságunk felett, vették a bátorságot, és értékelték ezt az erősen tradicionális, mondhatni szakrális irányzatot, amit én képviselek. Én még olyan világban nőttem fel, ahol nemcsak a profán részét éltük az életnek, hanem a profán és a szakrális egyaránt jelen volt a mindennapokban. Amikor 1990-ben Magyarországra jöttem, és egy évvel később megkezdtem tanulmányaimat a Magyar Iparművészeti Főiskolán, éreztem, hogy teljesen felborult az egyensúly a profán és a szakrális között. Annak ellenére, hogy kitüntetéssel fejeztem be a mesterképzést, a „szakrális művészet hatása az emberiségre” témám nem részesült pozitív fogadtatásban, ezért nem nyertem felvételt a doktorira. Viszont én nem éreztem más témát érdemesnek, hiszen annak a kicsi népnek az esszenciáját abban láttam, hogy évszázadokon keresztül magyar iskola és magyar mise nélkül meg tudott maradni.
Abban a világban, ahol nem voltak magyar papok, de szinte minden faluban volt Kájoni Cantionale (Kájoni János énekeskönyve – szerk. megj.), imádkozással teltek az ünnepek, és minden este volt vecsernye (a papi zsolozsmának esti imádságát alkotó része), ahol szintén imádkoztak, énekeltek.
Moldvában semmi foganatja nem volt annak, hogy nem volt szabad templomba menni, imádkozni, szent énekeket énekelni, talán még széllel szembe is szerettek fordulni a csángók. Én úgy nőttem fel, hogy olyan hangosan énekeltünk, ahogy csak tudtunk. Ez azt jelentette, hogy az ember az egész énjét, minden porcikájával meg akarta szólaltatni. Én ezt csodáltam a legjobban abban a világban, ahogy egy ünnepre átváltozott, és meg tudta mutatni magát.
Petrás Mária Sulyok Tamás köztársasági elnöktől (balra) vette át a Kossuth-díjat Orbán Viktor miniszterelnöknek és Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének jelenlétében
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
– Immár több évtizede Magyarországon él, azóta folyamatosan és aktívan részt vesz a csángó ügyeket szolgáló anyaországi és romániai szervezetek munkájában. Tapasztalatai szerint sugározható, továbbadható-e napjainkban Magyarországon, a Kárpát-medencében az a fajta archaikus csángó vallásosság, amit gyermekkorában kapott otthon?
– Úgy gondolom, hogy az egész világon sugározható. Szerintem a régi csángó világ csodálatos volt, már gyermekkoromban megtapasztaltam, hogy mekkora tudás volt az ott élő emberekben. És azt nem az iskolából kapták, mert az iskola még összeszedni, rendszerezni sem tudta volna, nemhogy átadni. Hatalmas tudásuk volt az életről, a kapcsolódásokról, mindenhez értettek, és az imának nagy ereje volt. Azóta sok minden megváltozott.
A diószéni születésű előadóművész szerint a régi csángó világ csodálatos volt
Fotó: Facebook/Muzsikás Folk Ensemble
– A változásoknál maradva, az utóbbi időben a moldvai csángó magyarokat érintő több pozitív fejlemény is tapasztalható. Például a magyar nyelvű misék tekintetében Pusztinában, a Gajcsána községbe első ízben választott Gál Alina magyar polgármester, vagy Gál Emília Bákó megyei alprefektus esetében. Ennek fényében hogyan látja a csángó magyar közösség helyzetét, jövőjét?
– Én azt szoktam mondani, muszáj bíznunk abban, hogy lesz változás. Ha a Jóisten szerint is vissza kell térjen a magyarság, fordulatot vesznek a dolgok. És valóban változás történt: Pusztinán lesz havonta egy magyar mise, és sosem gondoltam volna, hogy Bákó megyének az RMDSZ képviseletében csángó alprefektusa lesz, aki vállalhatja magyarságát.
Viszont nem lehet tudni, hogy ezentúl mi lesz, egyáltalán a mai világgal, nemhogy egy ilyen kicsi néppel. Nem lehet tudni, hogy milyen erőket tud megmozgatni a hívő ember, a Jóisten, a hit. Ha még maradt szikra az emberekben, kötődés a felső erőkhöz, Istenhez, szomjaznak az igazságra és folytatni szeretnék azt, ami a gyökereikben van, akkor lesz változás.
Petrás Mária népdalénekesként a csángó dallamvilág egyik leghitelesebb tolmácsolója
Fotó: Facebook/Muzsikás Folk Ensemble
– Ez a fajta keresztény szellemiség az alkotásaiban is megnyilvánul, ötvözve a csángó ornamentikával és a magyar népművészet ősi motívumkincsével. Művészi tevékenysége ugyanis nem merül ki az éneklésben, keramikusként is kimagasló életművet hozott létre. Melyik művészeti ág, önkifejezési mód áll közelebb a szívéhez?
– Nem tudok választani a kettő közül, mert az az igazság, hogy én még olyan világban nőttem fel, ahol mindent kellett tudni. Az, hogy a vecsernyén minden nap legalább egy órát énekeltünk, még a génekbe is beivódott, és ezt továbbadja az ember. Én üveggel is foglalkozom, a kultúrák közötti párhuzamok is érdekelnek, tehát számomra mindkét művészeti ág egyaránt fontos. Épp a napokban gondolkodtam el azon, hogy én picit elfogult vagyok a régi világgal szemben, mert abban minden benne volt.
Ilyen szempontból én szegényebb vagyok, mint az őseink, mert két ilyen kicsi dolgocskával foglalkozom, de ezen keresztül igyekszem valamit felmutatni a régi csángó világból, és példaként a mai világ elé tárni.
Művész és alkotása. Petrás Mária szobrai, domborművei és edényei egyaránt az egyetemes magyar kultúra szerves részei
Fotó: Facebook/Éva Martus
Petrás Mária 1957. január 19-én született a Bákó megyei Diószénen. Hétfaluban tanult az elektrotechnikai szakiskolában, majd a brassói Képzőművészeti Népfőiskola grafika szakán. 1990 nyarán ment először Magyarországra egy csángó küldöttség tagjaként, Domokos Pál Péter születésnapi köszöntésére. Az ünnepségen többen látták rajzait, és meghívták tanulni (magyarul írni és olvasni) a Nemzetközi Előkészítő Intézetbe. 1991-ben megkezdte tanulmányait a Magyar Iparművészeti Főiskolán, 1995-ben Csekovszky Árpád növendékeként jelesen diplomázott és azonnal felvételt nyert a mesterképzőre, melyet kitüntetéssel fejezett be 1997-ben. Diplomamunkája a Csángómagyar Golgota, amely egy három és fél méter magas, kétméter széles, közel életnagyságú, ötalakos mázatlan kerámia és a dévai Ferences Kolostor kerengőjében áll. 1997 tavaszán nyíltak első, önálló, jelentősebb kiállításai Zuglóban, majd Százhalombattán, amelyeket több mint 200 követett Budapesten, szerte Magyarországon és külföldön. 1998 óta tagja az olaszországi Katolikus Művészek Egyesületének. 2011–2016 között A Magyar Tehetség Nagykövete. 2013 óta a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Ebben az évben munkásságát Prima Primissima díjjal ismerték el, 2016-ban Magyar Örökség díjat kapott, 2019-ben pedig A Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki.
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház neves színművésze, egykori igazgatója, Nemes Levente idén megkapta a Kossuth-díjat. De mit jelent számára ez az elismerés? Hogyan látja a művészet és a színház szerepét a változó világban?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.
Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.
Történelem, legendák és szociális felelősségvállalás – ez jellemezte a kolozsvári Unió szabadkőműves páholy működését a 19. század végén.
Az idei Kolozsvári Ünnepi Könyvhét egyik érdekes, sokakat vonzó beszélgetése Szécsi Noémi új kötetéről, Jókai és a nők című könyvéről szólt.
Lars Saabye Christensen norvég-dán író volt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét díszvendége. A 72 éves szerző pályafutásáról, első verséről, zenei ihleteiről és az elveszett, legendás kéziratos bőröndről mesélt csütörtök este a kincses városi közönségnek.
Kolozsváron négy napra ismét a könyvek kerülnek a középpontba: június 26-án megnyílt a 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, a kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb erdélyi seregszemléje.
Sepsiszentgyörgyön gazdag programot kínáló jazzfesztiválra várják a közönséget.
Magyar színházi alkotók kapták a legfontosabb elismeréseket a vasárnap este zárult, 31. nagybányai ATELIER fesztiválon.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!