A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a 2015/2016-os jubileumi évadot az About Übü című groteszk komédiával nyitotta meg a hétvégén, amelyet Alfred Jarry szövegei alapján Sorin Militaru rendezett.
2015. október 20., 21:542015. október 20., 21:54
Az évadnyitó premier alkalmat kínált a színház vezetőségének, hogy az ünneplő közönség jelenlétében köszöntsék azokat a színészeket, munkatársakat, akik 2014/2015-ös évadra szóló hagyományos díjakat kiérdemelték – adta hírül közleményében a teátrum.
Gáspárik Attila vezérigazgató és Keresztes Attila művészeti igazgató ajándékcsomag és pezsgő kíséretében nyújtotta át a Vastapsdíjat jelentő oklevelet az évad során legtöbbször színpadra lépő, azaz legtöbb előadásban és próbán résztvevő Ördög Nóra és Galló Ernő színművésznek.
A Tompa Miklós Társulat munkáját évek óta segítő önkéntes fiatalok saját szavazataik alapján választották ki a két legnépszerűbb művészt. Az ifjak elismerését ezúttal Kiss Bora és László Csaba vehette át. Az elmúlt évadban nyugállományba vonult Győri Miklós kárpitos – aki több mint két évtizeden keresztül működött közre a díszletek megalkotásában – Hűségdíjban részesült. A premiert egyébként könyvbemutató előzte meg: a teátrum 2002-ben elhunyt színészéről, Ferenczy Istvánról szóló monográfiát a szerző, Ferencz Éva és az előszót jegyző Gáspárik Attila ismertette az érdeklődőkkel.
A közlemény kitér arra, hogy a legrangosabb hazai színházi seregszemlének számító Országos Színházi Fesztiválon (FNT) – amely október 23–november 1. között zajlik Bukarestben – a Tompa Miklós Társulat művészei két előadással vesznek részt, a román tagozat, a Liviu Rebreanu-társulat pedig egy produkcióját mutatja be. A Dosztojevszkij-regényből Richard Crane által színpadra adaptált Karamazovok című drámát Albu István rendezésében október 23-án 18, illetve 21 órától tekintheti meg a bukaresti közönség a Ion Luca Caragiale Nemzeti Színházban.
A Bartis Attila A nyugalom című regénye alapján készült előadás, amelynek rendezője Radu Afrim, október 25-én és 26-án 19 órától szerepel a fesztivál műsorán. „Az előadás – cenzúra nélkül kezelve a regény nyelvezetét – a marosvásárhelyi származású szerző által teremtett világ szereplőit vonultatja fel. Az irodalmilag igen értékes realista szöveg tipikusan afrimi hangulatban a misztikumnak, a létezés groteszkségének, az emberi kapcsolatok törékenységének bemutatása” – áll a produkció ismertetőjében.
A Liviu Rebreanu társulat a Yasmina Reza Az öldöklés istene című darabja nyomán színre vitt Fogat fogért (Dinte pentru dinte) című vígjátékkal október 23-án 18, illetve 21 órától szerepel az Országos Színházi Fesztiválon az Odeon Színházban.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
szóljon hozzá!