A kiállítást hétfőn 18 órakor a Főtéren Vargha Fruzsina alpolgármester és Juhász Anna irodalmár nyitja meg
Fotó: Petőfi Kulturális Ügynökség
Július 4-én Sepsiszentgyörgyre érkezi a Bölcső a hegyek között – Tamási Áron 125 kiállítás, amely a Petőfi Irodalmi Múzeum együttműködésével Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen is megtekinthető volt.
2022. június 30., 10:542022. június 30., 10:54
Az év eleje óta több programponttal a 125 éve született Kossuth-díjas író, Tamási Áron személye és munkássága előtt tiszteleg a Petőfi Kulturális Ügynökség a Kiemelt Programok Igazgatósága. Az évfordulóhoz kapcsolódóan januárban és májusban nagy sikernek örvendett az Erdélybe utazó Irodalmi Karaván, amely keretében közel ezer diáknak Rendhagyó irodalomórát, illetve közel tíz városban Szalon-beszélgetéseket tartottak – idézi fel a Krónikához csütörtökön eljuttatott közleményében a Petőfi Kulturális Ügynökség.
Májusban jelent meg prof. dr. Sipos Lajos irodalomtörténész „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” című, Tamási Áront prezentáló kötete is, amely az író életének fontosabb eseményeit, állomásait, meghatározó helyszíneit, szereplőit és írásainak létrejöttét, történetét mutatja be.
A Tamási Áron munkásságára fókuszáló tárlat útja Budapesten indult, majd május 14-én Csíkszeredában mutatkozott be a nagyszámú közönség előtt, diákokat is megszólító csapatjátékkal egybekötve. A 16 tablóból álló kiállítás június 5-től Székelyudvarhely ikonikus terén, a Patkóban volt megtekinthető, ahol a hónap során számos program szerveződött a tárlat köré.
Fotó: Petőfi Kulturális Ügynökség
„Január óta dolgozunk azon kollégáimmal, hogy Tamási Áron életműve és öröksége tapinthatóan a mai életünk része legyen: hogy megismerjük, idézzük, beszéljünk róla, olvassuk műveit. A Tamási-kiállítással kapcsolatban nagyon jó visszajelzéseket kapunk, úgy érzem, tétje van, hogy egy ilyen kivételes tehetség, a székely nyelv irodalmi őrzője, a lélek ismerője a ma emberének tapintható közelségbe kerül. Bízunk benne, minél több látogatónak tudunk irodalmi értéket adni munkánkkal” – idézi a közlemény Juhász Annát.
Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is tartanak a 125 éve született Tamási Áronra emlékező eseményeket a hétvégén.
Bihar megyei középiskolások számára szerveznek a függőségekről szóló projektet, amelynek záró, fórumszínházi eseményét Nagyváradon a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében tartják.
Teniszpálya alatt találták meg a ferencesek fél évezrede eltűnt templomát Visegrádon – közölte a magyarországi Nemzeti Régészeti Intézet a közösségi oldalon.
Magyar klasszikus és kortárs darabok, vidéki és külhoni magyar társulatok is helyet kaptak a budapesti Nemzeti Színház májusi műsorában; Marosvásárhelyről, Székesfehérvárról és Szombathelyről érkeznek vendégelőadások Budapestre.
Május 17-től szerepel a romániai mozik műsorán Breier Ádám egyedi hangú debütfilmje, egy keserédes magyar dramedy a gyászról, a családról és arról, hogy mindig mindenkinek igaza van.
Benedek Elek nyomában címmel szervezik meg a Szabédi-napokat pénteken Kolozsváron, szombaton pedig a Maros megyei Szabédon.
Erdélyi magyar, magyarországi, valamint román színi egyetemekről érkeztek színis hallgatók a csütörtökön kezdődött csíkszeredai Unscene fesztiválra, ahol vizsgaelőadásokkal mutatkoznak be.
A Maros Megyei Múzeum Történeti Osztályának várbeli épületében május 17-én, pénteken 17 órakor nyílik a Polcz Alaine (1922–2007) neves magyar pszichológus és író tiszteletére a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) által rendezett vándorkiállítás.
Tizenötödik alkalommal rendezi meg az idén a debreceni Csokonai Színház, a Vojtina Bábszínház és a Drámaírói Kerekasztal a kortárs magyar dráma ünnepét, a Deszka Fesztivált, amely csütörtökön kezdődik a cívisvárosban – jelezték a szervezők az MTI-nek.
Kolozsvárra érkezett a Petőfi 200 című kiállítás, mely 2023 januárjában, a költő születésének hónapjában indult útjára a székelyudvarhelyi Művelődési Házból, majd Erdély több települését is bejárta.
Bagossy Levente Jászai Mari-díjas díszlettervező makettjeiből nyílik kiállítás az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színházban.
szóljon hozzá!