Komporály Jozefina az általa angolra fordított és szerkesztett, Drámák Romániából című kötet bemutatóján a 2022-es Interferenciák fesztiválon Kolozsváron
Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház
Szerteágazó munkájának műhelytitkairól beszélt a Krónikának a sepsiszentgyörgyi születésű, több évtizede Angliában élő Komporály Jozefina (azaz Jozefina Komporaly) műfordító, egyetemi tanár, színházi szakember, aki kortárs magyar és román szépirodalmat, drámairodalmat fordít angolra. Kérdésünkre arról is beszélt, hogy műfordítóként a legnagyobb kihívás megtalálni az egyensúlyt a helyi sajátosság – couleur locale – és univerzalitás között, és arról is, hogy a mesterséges intelligencia térhódítása miként érinti műfordítói munkáját.
2024. május 30., 09:542024. május 30., 09:54
– Hosszú ideje él Nagy-Britanniában, immár anyanyelvi szinten beszéli az angolt. Rengeteg színházi szakirodalmat, szépirodalmat – prózát, drámát és költészetet – is fordított már románról és magyarról is angol nyelvre. A műfordítás esetében máig emlegetik Kosztolányi hasonlatát, miszerint az nem más, mint „gúzsba kötve táncolni”. Ha belevágnánk a közepébe: mi adja a (mű)fordításnak, a nyelvek közötti ide-oda cikázásnak, az egyes nyelvek rejtelmeibe való alámerülésnek a legnagyobb szépségét, illetve a legnagyobb nehézségét?
– Úgy gondolom, hogy a műfordítás alkotói folyamat, tulajdonképpen másik nyelven hozol létre egy művet a forrásszöveg alapján. Ez nem azt jelenti, hogy nem tartom tiszteletben az eredetit vagy hogy túlságosan eltávolodom tőle, sőt. Én még mindig sokkal közelebb maradok a magyar vagy román szerzők írásaihoz, mint ahogy az Angliában szokás – ahol sokáig persze csak anyanyelvűek fordíthattak anélkül, hogy igazán ismerték volna azt a nyelvet, amiből fordítanak. Innen nézve a lényeg a befogadó környezetbe való illeszkedés volt. Mára ez lassan megváltozott, egyre érezhetőbb, hogy többféle angol nyelvismeret létezik, „there are multiple Englishes” – ahogy mondják. És ezzel egyidejűleg több perspektíva arra nézve, hogy miben is állhat konkrétan a műfordítás.
Komporály Jozefina (középen) 2024 márciusában a Liszt Intézet London magyar irodalmi rendezvényén
Fotó: Komporály Jozefina gyűjteménye
Mostanra már több időt éltem Angliában, mint bárhol máshol, és ezalatt tanúja voltam annak a radikális dekolonizációs folyamatnak, ami mára világszinten érzékelhető. Hogy miért fordítok? Egyszerűen azért, mert az angol könyvpiac nem eléggé változatos. Nagyon kevés a fordítás, és ami van, az rendszerint a többi, nemzetközileg domináns kultúrából származik: francia, spanyol, orosz, német. Az angolok alig tudnak idegen nyelveket és ritkán olvasnak fordításban, azért is, mert minden lefordított könyvre jut sok száz angol nyelvű kiadvány, amit könnyebb feldolgozni.
Úgy gondolom, hogy a műfordítás a kulturális diplomácia szerves része, és nagyon örülnék, ha a különböző állami intézmények aktívabban részt vennének ennek anyagi és erkölcsi támogatásában. Személyes szinten persze a fordítás terápia is, az itthon-otthon közti kontinuitást tartja életben. Továbbá nagy élvezet keresgélni és lehetőleg megtalálni egy-egy szerző sajátos hangját egy más, nagyon különböző grammatikájú és érzékenységű nyelven.
– A kortárs romániai színház mozgásait nagy mértékben segített megismertetni Nyugat-Európában, hiszen rengeteg mindent fordított le románról és magyarról is angolra. Többek közt Visky András, Matei Vişniec, Elise Wilk drámaírók, Mihai Măniuţiu rendező írásait, műveit. Ha madártávlatból nézzük fordítói munkássága ezen szeletét, miért tartja fontosnak, hogy a színházi világban merüljön mélyre fordítóként?
– Én elsősorban egyetemi tanár vagyok a University of the Arts London School of Performance tanszéken, ahol színháztörténetet és kortárs színházművészetet oktatok, ez a kutatási területem is. Fordítani is ebből a megközelítésből kezdtem, jó tíz éve, éppen Matei Vişniec drámáiból válogattam egy kötetre valót How to Explain the History of Communism to Mental Patients and Other Plays (Hogyan magyarázzuk el a kommunizmus történetét elmebetegeknek és más drámák) címmel (Seagull Books, 2015).
Románia képviselői a Londoni Könyvvásáron 2024-ben, jobbról a második Komporály Jozefina
Fotó: Komporály Jozefina gyűjteménye
A Vişniec-kötetet egy Visky András-válogatás követte Visky barakkdramaturgiája: A test emlékezete címmel (András Visky’s Barrack Dramaturgy: Memories of the Body – Intellect, 2017), majd a Bloomsbury nemzetközi drámasorozatába illeszkedő Plays from Romania: Dramaturgies of Subversion (Bloomsbury, 2021) – Drámák Romániából: a felforgatás dramaturgiái. Ez utóbbival különösen elégedett vagyok, hisz transznacionális szempontból közelíti meg a Romániához kötődő drámafelhozatalt és az ottani sokrétű és több nyelvű kisebbségi színházi rendszerbe ágyazza be az eredetileg román, német, magyar és roma szövegeket. A kötetben szereplő Visky-ciklust (Stories of the Body) játszotta a chicagói Theatre Y társulat. Még érdekesebb, hogy a Teresa című darab ősbemutatóját Londonban tartotta a Foreign Affairs társulat The Unburied: The Saint of Darkness címmel (Temetetlenek: a sötétség szentje), jóval a magyar előtt. A Herta Müller Niederungen című kötetének Mihaela Panainte-féle színpadi adaptációjából készült fordításom Lowlands címen május végén kerül bemutatásra New Yorkban, a Vaclav Havel emléke előtt tisztelgő, rangos Rehearsal for Truth fesztiválon. Müller, Visky és Vișniec kapcsán több szakmai konferencián is előadtam, illetve írtam tanulmányokat fordításaimról, illetve a szóban forgó művek dramaturgiai jelentőségéről. A Măniuțiu-fordtások (Mihai Măniuțiu, színházi rendező – szerk. megj.) a szerző felkérésére és elsősorban saját használatra készültek, Amerikában oktató egyetemi tanárként használta. Ezek színházról szóló esszék és a rendező sok évtizedes munkájára tekintenek vissza, tehát nem színpadi vagy szépirodalmi művek. Sajnálom, hogy viszonylag kis példányszámban jelentek meg a kolozsvári Casa Cărţii de Ştiinţă kiadónál, mert nemzetközi szinten is érdeklődésre számíthatnak. Jelenleg kortárs román drámaírónők munkáival foglakozom, Elise Wilken kívül fordítottam Alexandra Badea és Alina Nelega darabjait, és szeretnék mielőbb egy kötetet összehozni, valamint előadásokat, felolvasásokat szervezni – ez egy hosszabb lejáratú kutatói projekt része is.
Visky András angolra fordított könyvének kolozsvári bemutatóján az Interferenciák Nemzetközi színházi fesztiválon 2017-ben. Tompa Gábor fesztiváligazgató, Komporály Jozefina és Visky András író, dramaturg
Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház
– Szintén a színházhoz kapcsolódik a következő kérdés: figyelemmel követi a romániai/romániai magyar, valamint a nagy-britanniai színházi mozgásokat is. Mik a legnagyobb különbségek és hasonlóságok a romániai és nagy-britanniai kortárs színházi megmutatkozások, színházi nyelvezetek között?
– Erre viszonylag kapkodva válaszolok, de szisztematikusabban is megírom majd talán valahol. Nagy-Britanniában rengeteg a kortárs, angol nyelven írt darab, és ezeket előszeretettel játsszák a különböző színházak. Sok mű persze azonnal kirostálódik, de számtalan pályázat létezik, sokszor szerény, máskor valamivel komolyabb anyagi támogatással. Ezt tartom a legfontosabbnak, hogy létezik ilyen irányú lehetőség – és igény és kínálat –, annak ellenére, hogy a gazdasági krízis nagyon megviselte a színházi szakmát főleg a kezdő, független művészek körében, és sokan felhagytak a próbálkozással. A nagy kőszínházak sokkal óvatosabbak, ott rendszerint már neves szerzők művei kerülnek műsorra, a West Enden pedig kizárólag hírességekre van szükség, elsősorban a színészeket illetően és még így sincs garancia a sikerre vagy repertoáron maradásra. Pozitívum viszont, hogy az utóbbi években valamennyire áthidalódni látszik a kommersznek tartott West End és az igényesnek számító, állami támogatásban részesített szektor (Almeida, Royal Court, Donmar, stb.) közötti szakadék. Az utóbbiban színpadra állított és sikeres előadásokat tovább játsszák, rendszerint új szereposztásban, sokkal népesebb közönség előtt, részben turisták által látogatott színházakban.
Temetetlenek (The Unburied). Visky András drámáját 2017-ben mutatta be a Foreign Affairs társulat Londonban
Fotó: Komporály Jozefina gyűjteménye
Ugyanakkor, ezzel párhuzamosan egyre erősödik a világirodalom és színházművészet klasszikusaiból táplálkozó adaptációkultúra, például Robert Icke (angol író, színházi rendező, az ő Oidipuszát, azaz Szophoklész-átiratát mutatta be 2022-ben a Kolozsvári Állami Magyar színház – szerk. megj.) átiratai révén, és mint tudjuk Kolozsvárról is, ennek nagy a nemzetközi sikere. Aztán ott van az úgynevezett heritage theatre, vagyis „örökség-színház”, a Shakespeare-kultusz, Startford upon Avontól a londoni Globe színházig, ahol korabeli körülményeket próbálnak feleleveníteni, bár egyre több köztük a hagyománytól elhatárolódó előadás. Részben azért is, hogy fiatalokat is vonzzanak az amúgy egyre idősödő nézői körbe. Nem utolsósorban rengeteg független társulat működik, akik saját anyagot mutatnak be, például devising (ahol egyenrangú kifejezőeszközként jelenik meg a színpadon a zene, a látvány, a történet vagy a beszéd – szerk. megj.) vagy dokumentarista módszerekkel, minél inkább távolodva a szövegközpontú színháztól, elmozdulva a mozgásművészet, a live art/performance art felé. Ezeknek teljesen más a közönsége, mint a hagyományos színpadi műveknek,
– A kortárs magyar irodalom angolra való átültetésében is tekintélyes eredményei vannak: többek közt Visky András, Tompa Andrea, Vida Gábor műveit is lefordította és fordítja – hogy csak néhány szerzőt említsünk. Fordítóként hogyan érzi, a kortárs magyar irodalom átültetése esetében mi okozza a legnagyobb nehézséget? Miként tudja a fordító elérni azt, hogy a magyarul megjelent művek angolul úgy szólaljanak meg, hogy valamiképpen az ottani olvasó számára idegen közeg is érzékelhető legyen? Arra gondolok, hogy van, amit egy magyar szövegből implicite ért a magyar olvasó, viszont egy más anyanyelvű, máshol élő számára idegen.
– Május közepén mutattuk be Tompa Andrea Haza című regényének angol fordítását, amit az Istros Books nevű, főleg Dél-kelet Európára összpontosító kiadó jelentetett meg. A könyv és a szerző szerepelt a British Libraryban szervezett European Writers’ Festival (Európai Írók Fesztiválja) második kiadásán, számos rangos meghívott mellett. Bemutattuk a könyvet Cardiffban és Oxfordban is.
Számtalan más, eleve angol nyelvű kiadvány tart igényt arra az időre, figyelemre, amit manapság bárki olvasásra tud fordítani, ezért is ennyire alacsony a fordítások aránya a könyvpiacon. Évekig 3-4 százalékról beszéltünk, az utóbbi időben felmerült, hogy ez az arány 5-6 százalék, ami elenyésző ahhoz képest, ami például a német nyelvű kiadványok piacát jellemzi. Ebbe a pár százalékba beletartozik minden nyelv és minden műfaj, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy évi 1-2 magyar szépirodalmi címnél többet egyszerűen nem bír meg az angol könyvkiadás.
Tompa Andrea (középen) Haza című regényét Komporály Jozefina (balról) fordította angol nyelvre, a bemutatót május 15-én tartották a nagy-britanniai Cardiffban
Fotó: Komporály Jozefina gyűjteménye
– Ez azt jelenti, hogy nagyon szoros a verseny?
– Igen, ráadásul a kiadók ízlése sokszor szubjektív, vagy tematikailag behatárolt, illetve legtöbb esetben anyagi támogatáshoz kötött. Azaz, még ha érdeklődne is egy brit kiadó egy magyar szerző iránt, csak akkor adja ki, ha erre pályázatból támogatást szerez. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy miután előzetes érdeklődést mutat és elvi egyezséget köt a brit kiadó a magyar jogtulajdonossal és fordítóval, elkezdődik a pályázás addig, amíg a kiadáshoz szükséges költségek előkerülnek. Ez hosszú hónapokba, sőt évekbe is telhet, és amennyiben a fordító nem óhajt ingyen dolgozni, a fordítási költségek is pályázati úton kerülnek elő. Tehát a tulajdonképpeni fordítás – náhány rövidebb mintafordítást leszámítva, ami a pályázatokhoz szükséges – csak jóval később kezdődik el, és miután elkészül, hosszú időbe telik, amíg a könyv megjelenik. 2-3 év leforgási idő egyáltalán nem ritka, de még ezután is csak ott tartunk, hogy létezik egy kötet, amit terjeszteni és népszerűsíteni kell ahhoz, hogy olvasókra találjon.
de a kiadók igyekeznek gyorsan kiküldeni a tőlük közvetlenül vásárolt könyveket. Sok közvetítő is részt vesz ebben a folyamatban, például a University of Chicago Press terjeszti a Seagull Books könyveit, ami főleg Észak-Amerikában nagy előny, illetve a brit Waterstones hálózat is egyre aktívabb. Nagyon örültem, hogy a Haza angol fordítását a párizsi Shakespere & Co is terjeszti, és mostanában a Cărturești hálózat is figyelemmel követi az angolul kiadott hazai szerzők könyveit.
A Iași-i Nemzetközi irodalmi és Műfordítói Fesztiválon (FILIT) 2023-ban Nona Rapotan román írónővel
Fotó: Komporály Jozefina gyűjteménye
– És a kritikai fogadtatásnak milyen szerepe lehet abban, hogy egy kötet olvasókra találjon?
– A kritikai fogadtatás is számít, recenziók, interjúk, bemutatók formájában, és mivel brit területen is csökkent a szépirodalommal foglalkozó újságírás szerepe, az érdeklődés távolról sem egyértelmű. Sokat segít ebben az olyan szervezetek támogatása, mint a European Literature Network, amelyek jelzik és sokszor recenzálják az új kiadványokat, vagy a Reading in Translation, World Literature Today, Asymptote nevű, kimondottan világirodalomra szakosodott felületek, ahol támogató, pozitív kritikára lehet számítani. Természetesen sokkal nagyobb presztizsű a Times Literary Suppliment (TLS) vagy például a Guardian irodalmi rovata, viszont ott a már említett telítettség és kompetivitás jellemző, és a rangos díjak nélkül a kevés a valószínűsége annak, hogy észrevegyenek egy esetleges magyar művet.
– Mindabból, amit elmond, úgy tűnik, hogy a fordítónak, műfordítónak többet, mást is kell tennie, mint magát a fordítást.
– A konkrét fordítás elkészítése mellett a fordító egy személyben irodalmi ügynökség, PR-os, személyi titkár, utazási iroda és könyvkereskedő, hogy csak a leggyakrabban végzett feladatokra koncentráljak.
Ugyanakkor még mindig a fordító nevét felejtik el, ha említésre kerül egy-egy idegen nyelvű kiadvány – mind a célországban, de főként Romániában, és az erdélyi magyar sajtó különösen „feledékeny”. Többször megtörtént ez már velem is, és gyakran hallani olyat, hogy megjelent X munkája Y országban. Néha maguk a szerzők is megfeledkeznek a fordítóról, valószínűleg mert megszédíti őket a külföldi szereplés. Csak úgy magától semmilyen szöveg nem „fordítódik le” más nyelvre. Az esetek legalább kilencven százalékában egy külföldi publikáció a fordító kezdeményezésére és hosszas közbenjárására születik. Nagyon jó támasz számomra a brit műfordítóegyesület, ahová tanácsért fordulhatok, mind jogi, mind bérezési ügyekben, és nemrég csatlakoztam a magyar műfordítók egyesületéhez is. Óriási haladás viszont – és ez hosszas kampányolás eredménye, hogy most már az esetek többségében feltüntetik a fordító nevét a borítólapon, de még mindig nagy szükség van a #namethetranslator (nevezd meg a fordítót) típusú emlékeztetésre.
A Színház határok nélkül című panelbeszélgetés résztvevői Suceáván 2019-ben, Komporály Jozefina a jobb szélen
Fotó: Komporály Jozefina gyűjteménye
– És mik a műfordítás gyakorlati, az egyes művekhez kötődő nehézségei?
– Ami a műfordítás gyakorlati kérdéseit illeti, minden szöveg sajátos nehézségeket produkál nyelvi és kulturális szempontból egyaránt. Leggyakrabban a hosszú összetett mondatokba kötnek bele a szerkesztők, és ilyenkor
Ilyenkor próbálom eldönteni, hogy mennyire meghatározó például a mondatszerkesztés az illető író stílusára nézve és csak abban az esetben egyszerűsítek, ha ez a követhetőség érdekében szükséges. Az ismétlések, összevonások is kérdéseket vonnak maguk után, de itt is az érthetőséget követem elsősorban, miközben kiemelem a nyomatékosítás, illetve a ritmus fontosságát, sok esetben a nyelv költőiségét is kihangsúlyozva. (Nagyon örülök, hogy ez sikerült a Mátyus Melinda-fordításom esetén: MyLifeandMyLife (Ugly Duckling Press, 2023). Ami a sajátos kulturális utalásokat illeti – amiket implicite ért a magyar olvasó –, gyakran tanácskozunk a kiadóval. Egyesek semmilyen lábjegyzetet vagy plusz magyarázatot nem engednek, hisz ez kizökkenti az olvasót és nehézkesebbé teszi a művet, így ezen passzusok gyérítését, sőt kiiktatását kérik. Néha a könyv végére biggyesztett lista (glossary) elfogadható: innen az érdeklődő megtudhat egyet s mást a könyvben szereplő helyekről, fogalmakról. Ez történt Vida Gábor Egy dadogás története (Story of a Stammer, Seagull Books, 2022) című regényének fordítása esetén, hiszen a könyv számtalan erdélyi helynevet és történelmi eseményt sorakoztat fel, amelyek nélkül egyszerűen nem működik a regény.
de csak addig, ameddig ez számára többé-kevésbé felismerhető, tágabb környezetben van feltálalva. Hogy a fordítástudomány Lawrence Venuti által bevezetett fogalomkörével éljek, a domestication (háziasítás) és foreignisation (idegenné tétel) sajátos kombinációjára van szükség ahhoz, hogy a fordításban közlekedő mű befogadható legyen.
Tompa Andrea kolozsvári születésű író és Komporály Jozefina az Európai Írók Fesztiválján Londonban 2024 májusában
Fotó: Komporály Jozefina gyűjteménye
– Sok szó esik manapság arról, hogy a mesterséges intelligencia, a fejlett fordítóprogramok helyettesíthetik, vagy legalábbis befolyásolhatják a hús-vér fordító, műfordító munkáját. Miként vélekedik erről? Valamint mi lehet az ebben a munkában, amit nem fognak tudni elvégezni a gépi programok?
– Épp nemrég keresett meg egy folyóirat kiadója, akinek régebben dolgoztam. Ekképpen ír: „Kedves Jozefina, Régen nem leveleztünk. Azóta mesterségedet kiváltotta a technika. De nem teljesen. Arra kérnélek, hogy javítsd őt ki – pedig ez a program a fejlettebbek közül való.”
és ez is az igényességtől függ majd. A műfordítás terén – főleg ha kreatív szakmaként értelmezzük – még egy ideig szükség lesz ránk, elsősorban azért, mert a technika nem ért például az iróniához, nem ismeri fel az intertextualitást, és a szofisztikáltabb utalások is átláthatatlanok számára. Persze ez valószínűleg csak idő kérdése, mert hihetetlen sebességű a fejlődés. Mindenesetre biztosan lesz bőven olyan mű, már most van, ami fordítható fordító programokkal, de talán olyan is marad – elsősorban a líra –, ami mindig próbál valami újat hozni és tovább kísérletezni azzal, hogy mi is tulajdonképpen a szépirodalom.
Egyre több középiskolás kapcsolódik be egész Erdélyből a Sapientia egyetem Csíkszeredai Kara által szervezett műfordítói versenybe, ugyanakkor az internetes fordítói programok fejlettsége miatt át kell gondolniuk a szervezőknek a versenyeztetés mikéntjét.
Hatalmas népszerűségnek örvend az immár kilencedik alkalommal megszervezett, a zsidó zenére, művészetre összpontosító Kolozsvári Zsidó Napok. Deák Andrea főszervező a Krónikának elmondta, a vonzerőt mutatja, hogy újabb helyszíneket kell jövőre keresniük.
„Összeköt minket a tánc, összeköt minket Erdély!” – ez a mottója a Magyar Nemzeti Táncegyüttes kedden kezdődő, november 10-én záruló ötállomásos erdélyi turnéjának.
Életének 81. évében elhunyt Szörényi Szabolcs, Kossuth-díjas zeneszerző, zenei rendező, az Illés, majd a Fonográf együttes korábbi basszusgitárosa – közölte a család szombaton.
Elindulásának 55. évfordulóját ünnepli novemberben a román közszolgálati televízió Magyar Adása.
A holokauszt 80. évfordulójára emlékeznek az immár 9. alkalommal szervezendő, főként a zenét előtérbe helyező Kolozsvári Zsidó Napokon, amelynek programpontjaiban az izraeli helyzettel való együttérzés is megjelenik.
Premierre készül a nagyváradi Szigligeti Színház: Kovács D. Dániel Junior Prima-díjas rendező a jól ismert orosz vígjátékot, A revizort rendezi nagyszínpadra.
Dokumentum- és ismeretterjesztő filmekkel, vallási műsorokkal idézi fel a reformáció elindítója, Luther Márton alakját, tettének jelentőségét október 31-én a magyar közmédia.
Négy romániai városban lép fel a a nemzetközileg is komoly hírnévnek örvendő Liszt Ferenc Kamarazenekar – közölte a szervező, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa.
A magyar operajátszás legnépszerűbb művét, a Katona József drámájából és Erkel Ferenc zeneművéből készült, mindig aktuális mondanivalójú Bánk bánt mutatja be a Kolozsvári Magyar Opera Vidnyánszky Attila rendezésében.
Cannes-ban díjazott szakítós vígjátékra hívja a romániai moziközönséget a Filmtett Egyesület.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!