Beszélgetés Pákh Imre mûgyûjtõvel, számos Munkácsy-kép tulajdonosával
A jövõ évben Erdélybe is eljut a nagy sikerû Munkácsy-képek Amerikából címû vándortárlat, a kiállítás májustól júliusig Csíkszeredában, a Csíki Székely Múzeumban kap helyet. A festmények nagy részét Pákh Imre, Amerikában élõ magyar üzletember magánygyûjteményének Munkácsy-kollekciója teszi ki. Pákh Imrét mûgyûjtõ szenvedélyérõl, a tárlat további sorsáról kérdeztük.
2006. november 09., 00:002006. november 09., 00:00
„Én is Munkácson születtem”
– Mióta gyûjt festményeket, illetve mikor kezdett behatóan foglalkozni Munkácsy mûvészetével? – A Szentpéterváron töltött egyetemi éveim alatt ismertem meg az orosz ikonfestészetet, ekkor kezdtem el régi orosz ikonokat gyûjteni. Munkácsy Mihály festményeivel a nyolcvanas évek végétõl foglalkozom. Az orosz ikonok után elõbb 16–18. századi olasz és holland festõk alkotásai, majd a 19. századi orosz képek kezdtek érdekelni. Így jutottam el a 19. századi magyar mûvészethez, ide tartozik Munkácsy mûvészete is. Õ azért is foglalkoztat, mert én is Munkácson születtem, otthon pedig volt egy Munkácsy-festményünk, amely nagyon a szívemhez nõtt. Véleményem szerint õ a legnagyobb magyar festõ, és szerencsés helyzetben vagyok, amiért megengedhettem magamnak, hogy néhány remek képet megvásároljak. De ma már inkább a 20. századi magyar mûvészet izgat: most az ebbõl a korból származó munkákat gyûjtöm aktívan. – Hány Munkácsy-festmény található a gyûjteményében? – Ez a szám állandóan változik. Mindig hozzávásárolok valamit, jelenleg körülbelül harmincöt alkotás van a tulajdonomban. – Munkácsy-kollekcióját eddig több mint hétszázezren tekinthették meg az elmúlt két évben Magyarországon. Meglepte a hatalmas érdeklõdés? – Mindenkit meglepett, ilyen rekordlátogatottságot eddig egyetlen kiállítás sem élvezett. Fõleg a fõvárosi kiállítás iránti érdeklõdés múlta felül az elvárásaimat, hiszen köztudott, hogy Budapesten világszerte ismert nagy mûvészek munkái is rendszeresen szerepelnek. Senki sem gondolta volna, hogy ilyen nagy „durranás” lesz a Munkácsy-kiállítás, és ezért is vittük tovább országszerte, mert van rá igény. – Most Erdély következik, ahol szintén nagy érdeklõdéssel várják Munkácsy remekeit. Miért éppen Csíkszeredát választották az erdélyi városok közül? – Többen felkerestek Erdélybõl, így Aradról is. Ez a város közel van Békéscsabához, a vándorkiállítás egyik korábbi helyszínéhez, ahová sokan átjártak Romániából. Azt válaszoltam, hogy ezzel nincs különösebb gond, szívesen kölcsönadom a képeimet, ha megfelelõ körülményeket biztosítanak. Ekkor jelentkezett Szemenkár Mátyásnál, a kollekció és a kiállítás magyarországi jogtulajdonosánál Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója, aki az intézmény és Csíkszereda önkormányzata nevében kért fel bennünket. Egy szempillantás alatt döntöttük el, hogy itt is bemutatjuk a híres festményeket. Számomra nagyon fontos volt a polgármesteri hivatal hozzáállása, hiszen hiába adom oda ingyen a festményeimet, ha nincsenek meg a feltételek. Egy ilyen kiállítás komoly kiadásokkal jár: a biztosítást ki kell fizetni, továbbá rengeteg pénzbe kerül a szállítás is, és a kötelezõ védelmi rendszer biztosítása. Mindezt egy múzeum nem engedheti meg magának, ez így van Magyarországon is. Más kérdés, hogy a bevételbõl könnyen lehet majd fedezni a költségeket, de ha az önkormányzat nem segít, akkor nincs kiállítás. Remélem, hogy az erdélyi tárlaton sikerül kiállítani az országban található aradi, bukaresti, marosvásárhelyi és kolozsvári Munkácsy-képeket is. – Más határon túli településen is bemutatják a kollekciót? – Egyelõre abban állapodtunk meg, hogy Csíkszeredából Munkácsra visszük a képeket, a Munkácsy-várba. Szívesen bemutatnám még Kassán is, amennyiben meghívnak, és megfelelõ körülményeket biztosítanak. – Belátható idõn belül a képeket visszaszállítják Amerikába. Ezután lesz-e még lehetõsége a magyar közönségnek megtekinteni ezt a tárlatot? – A kiállítás-sorozat valamikor 2008-ban ér véget, nem tudni pontosan, mikor, mert folyamatosan jelentkeznek más városok is. Addig tartom itt a festményeket, amíg jelentkezõk vannak, aztán hazamennek a képek. „Haza”, Amerikába. Mindenesetre nem hiszem, hogy a kiállítás azután még visszajöhetne Magyarországra, legalábbis belátható idõn belül nem. – Mit vár az erdélyi kiállítástól? – Nézze, én üzletember vagyok, nálam a számok beszélnek. Jó lenne, ha legalább százezren megtekintenék. Bár ez nagy szám: még Debrecenben is „csak” 80–85 ezer látogatója volt a vándorkiállításnak. Ha itt akár csak megközelítjük ezt a számot, nagy teljesítmény lesz. – Hogyan sikerült ezeket a képeket összegyûjtenie, megvásárolnia? – Mivel általában a múzeumok nem adnak el tulajdonukban lévõ festményeket, elsõsorban árveréseken és egyéni gyûjtõktõl vásároltam. Ahogyan Munkácsy Mihály egyre népszerûbb világszerte, úgy egyre drágábbak a képei is. Ha valaki egyszer csak rádöbben arra, hogy egy 50 millió forintos kép lóg a falán, ekkora összegért szívesen megválik tõle. Amikor még csak 500 ezer forintot adtak volna érte, akkor inkább a falon hagyta. Szóval beindult egy folyamat, és egyre több Munkácsy-kép jelenik meg a piacon, mivel most már „érdemes” megválni egy képtõl. Van egy rendkívül értékes, kedvenc képem, ami itt is ki lesz állítva, Az apa születésnapja. Érdekes története van: New Yorkban licitált az ügyvédem erre a képre, és nem vásároltuk meg, mivel egy dúsgazdag amerikai felverte az árát, és õ vitte haza. Ilyenkor megbélyegzõdik ezeknek a képeknek a sorsa, eltûnnek. Ma egy dúsgazdag ember nem azért veszi meg ezeket a festményeket, hogy két év múlva eladja. Mit ad Isten, ez a dúsgazdag ember tönkrement, leszegényedett, és meg kellett válnia a képektõl, így sikerült hozzájutnom ehhez a festményhez. Ilyen szerencsés történetet azonban nem sokat mesélhetnék. – Munkácsyn kívül még milyen más magyar festõk képeit gyûjti? – A magángyûjteményemben több mint száz kép van. A Munkácsy-kollekció a gyûjteményem egyharmadát képezi. A 19. századból több mint egy tucat festõtõl õrzök képet, ezek közül a legértékesebbek Markó Károly és Benczúr Gyula festményei. A 20. századi festõk közül például Kmetty János, Scheiber Hugó, Czigány Dezsõ és Szõnyi István csodálatos alkotásai közül van néhány a birtokomban. • Péter Szabolcs
-----------
Hirdetés
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.
Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.
Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.
A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.
A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.