Bérlővel együtt kapják a mozit?

A megyei tanács tulajdonába került a nagyváradi Szabadság filmszínház. Nagyváradot is érinti az a friss kormányrendelet, amely alapján országszerte 18 mozi kerül önkormányzati tulajdonba. A rendelet alapján a Transilvania mozit a városi, a Szabadság mozit a megyei önkormányzat kapta meg. A Transilvania épületegyüttese, a már nem működő mozi termének kivételével, eddig is a városi tanácshoz tartozott. A Bihar megyei önkormányzat viszont bérlővel együtt kapja vissza a Szabadság mozi termeit. A nagyváradi Fekete Sas-palotában található filmszínházra jelenleg egy magánvállalkozásnak van bérleti szerződése, a cég játéktermet és mozit tervez működtetni az ingatlanban, melynek felújításával mostanra készült el.

2006. december 20., 00:002006. december 20., 00:00

A város egyik jelképének számító szecessziós stílusban épült Fekete Sas-palotában az Országos Mozivállalat (CNC) négy és fél évvel ezelőtt bezárta a három mozitermet, majd a létesítményt a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségekkel együtt bérbe adta a kolozsvári Chicago Tour vállalkozásnak. Információink szerint azonban jelenleg már a NIK Produkt kft. az intézmény bérlője. Gheorghe Sorin Micula igazgató először nem akar nyilatkozni a sajtónak a moziterem ügyében, ám rövid beszélgetés után csak megered belőle a szó. „Azt működtetünk majd a termekben, amire a szerződés szerint jogunk van, ha mozit kér a szerződés, akkor filmet fogunk vetíteni, ha nem, akkor nem. A szerződésünk még hat évre érvényes, ez a megállapodás a törvény szerint született és ezt be is tartjuk” – nyilatkozta ingerülten a NIK Produkt kft. igazgatója. Arra a kérdésre, hogy vállalkozása mennyi pénzt fektetett az ingatlanba, és eddig miért nem működtettek ott semmit, Micula kurtán válaszolt: „a felújításokat folyamatosan végeztük ám műemlék épületről lévén szó, minden apró műveletre külön engedélyt kellett kérnünk a műemlékvédelemtől, meg mindenhonnan, ezért nem tudtunk ott hamar előbbre jutni”. Gheorghe Sorin Micula szerint a felújítások során minden műemlékvédelmi előírást betartottak és korhűen tették rendbe a mozitermeket is.
A mozi a törvényrendelet szerint harminc napon belül a Bihar megyei önkormányzat tulajdonába kerül át. „Még nem vettük át az épületet, így nem tudjuk, hogy arra kötöttek-e bármiféle szerződéseket – nyilatkozta Szabó Ödön, megyei tanácsos. – Az azonban biztos, hogy épületekre, termekre nagy szükségünk van, hiszen a Bihar megyei önkormányzat az országban is egyedülállóként a város összes kulturális intézményét maga működteti, finanszírozza. A visszaszolgáltatások során épületek nélkül maradtunk, így helyet kell keresnünk a múzeumnak, a könyvtárnak, és a Filharmóniával is az a célunk, hogy bérelt ingatlan helyett saját épületben működjön”.

G. G.

Nagyváradi mozitörténet

A filmszínház története tulajdonképpen akkor kezdődött, amikor a Fekete Sas-palotában megnyitották a Vigadóként ismert szórakozóhelyet. „A legnagyobb termében működött a varieté, a középső teremben a vigadó, a kisterem meg amolyan sajtóbemutatóknak adott otthont”- mesélte Kupán Árpád történész. Az épületben matinékat is tartottak, a színpadán - igaz egyetlen alkalommal- de maga Ady Endre is fellépett: itt olvasta fel elsőként Szeretném ha szeretnének című új versét amit, kitörő tapssal fogadott az akkori közönség. Filmvetítést először 1913-ban tartottak az épületben, akkor a Vigadóban három, a városról szóló és Nagyváradon készült kisfilmet mutattak be. Az első világháború után Adorján Emil, a palota építője nyitotta meg az épületben az első mozit, amit akkor Doriannak neveztek. 1940 után kaszinó lett a filmszínházból, működött benne Népvédelmi szervezet, Népi Atheneum, míg a második világháborút követően ismét mozivá alakult. Az ötvenes években Puskin névre keresztelték, aztán a legutóbbi rendszerváltás után vette fel a Libertatea-Szabadság nevet.

Galériát nyitnak Kolozsváron

Összesen tizennyolc moziépületet utaltak önkormányzati tulajdonba egy múlt heti kormányhatározattal, a nagyváradi Transilvania és Republica mozin kívül többek között a székelykeresztúri Artát, a kovásznai Victoriát, a csíkszeredai Transilvaniát és a kolozsvári Republica filmszínház épületét is. „A Republica mozi ezután is megfelel majd eredeti rendeltetésének, az épületet az európai uniós szabványok szerint újítjuk fel, és helyet kap benne egy művészeti galéria is” – áll Emil Boc kolozsvári polgármester lapunkhoz eljuttatott közleményében.  
A Româniafilm a kormányhatározat életbe lépésétől számított 30 napon belül adja át az ingatlanokat, a hozzájuk tartozó telekkel együtt a kérvényező helyi vagy megyei tanácsnak. Az önkormányzatok minden esetben vállalták, hogy a termek rendeltetésén nem változtatnak, a filmvetítések mellett továbbra is művelődési célokra használják azokat.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját

Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját
2025. május 04., vasárnap

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői

Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői
2025. május 02., péntek

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat

Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat
2025. május 01., csütörtök

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”

A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”
2025. május 01., csütörtök

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?

A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?
2025. május 01., csütörtök

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron

Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron
2025. április 29., kedd

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en

Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en
2025. április 29., kedd

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán

Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán
2025. április 28., hétfő

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken

A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken
2025. április 27., vasárnap

Önálló szakká fejlesztenék a BBTE-n az államilag akkreditált magyar népzene és népi ének egyetemi képzést

A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.

Önálló szakká fejlesztenék a BBTE-n az államilag akkreditált magyar népzene és népi ének egyetemi képzést