2009. március 12., 10:492009. március 12., 10:49
Bálint Tibor özvegye, Bálint Júlia elmondta: a Bálint Tibor Baráti Társaság célja, hogy ápolja és felmutassa a szerző életművét. A társaság a rádiójáték elkészítésére benyújtott sikeres pályázaton kívül más területeken is számottevő eredményeket ért el: többek között a Polis kiadóval együttműködésben ismét kiadták a 2007-ben, Bálint Tibor 75. születésnapjára készült Vallomás repedt tükör előtt - Bálint Tibor emlékezete című kötetet, amelyből a kedd esti rendezvényen is hallhatott részleteket a közönség. A társaság idén készül megalapítani a Bálint Tibor-díjat, a Református Kollégium udvarán pedig emlékharang felállítását tervezik az író Egyszer én is harangoztam című novellájára emlékezve.
A Bálint Tibor drámájából, Salat Lehel rendezésében készült hanganyag a harmadik rádiójáték azóta, hogy az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, a Kisebbségi Hivatal és a Kolozsvári Rádió összefogott a műfaj feltámasztása érdekében.
„Azzal, hogy ezeket a műveket rögzítjük, olyan tradíciót folytatunk, amely itt született az ötvenes évek elején, és amelyet ma is több mint 800 felvétel őriz. A Kolozsvári Rádiónak, mint közszolgálati médiumnak továbbra is meg engednie magának ezt a luxust” – vélekedett a rádió munkatársa, a hanganyagot gondozó Gergely Zsuzsa. A Bálint Tibor-műből készült rádiójátékot megelőzően 2007-ben Szombati Gille Ottó: A harmadik kőtábla, 2008 nyarán pedig Hatházi András A hetérák tudománya című darabját dolgozták fel rádiószínházi formában, a Zsehránszky István színikritikus által kialakított projekt keretében, temesvári és kolozsvári színészek közreműködésével. Az új rádiójátékot a Kolozsvári Rádió első adásának 55. évfordulóján, március 15-én délután hallhatja először a közönség.
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.
Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.
Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.
A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.
A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.