2009. április 24., 10:212009. április 24., 10:21
Tulajdonképpen a kellemest kötötték össze a hasznossal, magyarázta a szakember, a Szent György-napok szervezői felkarolták a rendezvényt, hiszen így a gyerekek rengeteg előadást láthatnak. A szakmának viszont nincs más fóruma, szükség van arra, hogy a bábosok találkozzanak, lássák és megbeszéljék egymás előadásait.
Az utolsó erdélyi magyar bábostalálkozót négy évvel ezelőtt szervezték meg. A szakemberek egy hét alatt megtekintik egymás előadásait, majd minden délután a Bod Péter Megyei Könyvtár olvasótermében elemzik a produkciókat. A marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola bábostagozatának I. és III. éves növendékei is bemutatkoztak, és a kolozsvári BBTE színházi tagozatán tanulók is elhozták féléves bábosvizsgáikat.
Az erdélyi magyar bábjátszás a ’90-es években holtpontra jutott. Nem volt képzés, a gyakorlat az volt, hogy a fiatalok a tapasztalt idősektől tanultak. Az idősebbek azonban nyugdíjba vonultak, vagy kivándoroltak, a fiatalok magukra maradtak, ismertette a bábosszakma helyzetét Nagy Kopeczky Kálmán, aki szerint 15–20 év után képzéssel sikerült ezt az űrt pótolni, és újra életre kelt az erdélyi magyar színjátszás.
A 11 éve működő sepsiszentgyörgyi bábtagozat ettől az évtől autonómiával, önálló költségvetéssel rendelkezik. Nagy Kopecky Kálmán abban bízik, hogy ha a színház udvarán megépül az új terem, a mozi épületét is a színház kapja meg, a bábtársulat önállóan használhatja a régi stúdiótermet.
A társulatot is bővíteni szeretnék, jelenleg öt színész dolgozik, akik mindenesek, a fesztivált is ők szervezték. A bábelőadások potenciális nézőközönsége tízezer fős, a héten bemutatott előadásokra is nagy volt az érdeklődés, a 80 férőhelyes terembe 120-an ültek be, és ugyanennyien maradtak kint is.
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.
Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.
Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.
A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.
A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.