2009. szeptember 13., 14:122009. szeptember 13., 14:12
Samuel Maoz szinte az egész filmet egy tank belsejéből forgatta, hogy bemutassa azt a klausztrofóbiát és félelmet, amelyet fiatal besorozott katonaként maga is megtapasztalt a 82-es háború alatt. Mint elmondta, az akkor átélt trauma következtében 25 évbe telt, míg képes volt erőt gyűjteni a Lebanonhoz, amit a Variety című hollywoodi szaklap az utóbbi idők legmerészebb és legjobb izraeli filmjének nevezett.
„Azoknak az ezreknek ajánlom a filmet, akik hozzám hasonlóan ép bőrrel tértek haza a háborúból. Úgy tűnik rendben vannak, de belül, az emlékek soha be nem gyógyuló sebét viselik” - fordult a díjat átvevő Maoz a 11 napos filmfesztivál ünnepélyes záróceremóniáján megjelent közönséghez.
Az Ang Lee vezette nemzetközi zsűri döntését a kritikusok is elégedetten fogadhatták, hiszen a nemzetközi mustra 25 versenyfilmje közül a Lebanon volt az egyik favoritjuk. Másik esélyesként emlegették az amerikai Todd Solondz Life During Wartime című fekete komédiáját, ami végül a legjobb forgatókönyvnek járó díjat kapta.
Shirin Neshat iráni videóművész a legjobb rendező Ezüst Medvéjét vehette át Women Without Men című munkájáért, amely négy nő életét követi nyomon a külföldről támogatott 1953-as iráni puccs után.
„Ez a film a demokráciáért harcoló irániaknak és az iráni kormánynak szól” - jelentette ki a rendezőnő a ceremónián. Mint mondta: azt szeretné, ha a kormány biztosítaná „az alapvető emberi jogokat, a szabadságot és a demokráciát”.
A legjobb színész díját Colin Firth brit színész kapta egy élettársát gyászoló meleg professzor megformálásáért az A Single Man című drámában. A film amerikai rendezője, Tom Ford korábban neves divattervező volt, s ezzel a produkcióval debütált Velencében.
A legjobb színésznő egy olasz versenyfilmből került ki: az orosz Kszenyija Rappoport Giuseppe Capotondi La doppia ora című misztikus thrillerében vívta ki a zsűri elismerését.
Fatih Akin német rendező a zsűri különdíját nyerte el Soul Kitchen című vígjátékával, amely egy étteremtulajdonos kaotikus életébe enged bepillantást.
A „Jövő Oroszlánját”, vagyis a legjobb első filmnek járó díjat a fülöp-szigeteki Pepe Diokno Engkwentro című alkotásának ítélték oda, amely az Orizzonti programban mutatkozott be.
Michael Moore, és John Hillcoat viszont üres kézzel távozik a patinás fesztiválról: sem a globális válság felelőseit pellengérre állító Capitalism: A Love Story című dokumentumfilm, sem a Viggo Mortensent felvonultató apokalipszis-dráma nem nyert Velencében.
A Variety tudósítója szerint „a legtöbb kritikus úgy fog visszaemlékezni a 66. velencei filmfesztiválra, mint méltó - bár nem klasszikus - mustrára, ahonnan mindenki legalább fél tucatnyi emlékezetes filmmel távozik - s ez a mai fesztiválokhoz mérten nem is olyan kevés”.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.