A Saul fia című magyar holokausztdráma – amelyben a kolozsvári Molnár Levente is fontos szerepet játszik – is felkerült a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára esélyes művek szűkített kilences listájára.
2015. december 21., 19:302015. december 21., 19:30
Nemes Jeles László nagysikerű munkája a Mustang című francia, a Legújabb testamentum című belga, A kígyó ölelése (El abrazo de la serpiente) című kolumbiai, a Háború (Krigen) című dán, A vívó (The Fencer) című finn, A hallgatás labirintusában (Im Labyrinth des Schweigens) című német, a Viva című ír és a Theeb című jordániai filmmel van versenyben az Oscar-jelölésért. A román jelölt, Radu Jude Aferim! című nagyszabású történelmi drámája kiesett a versenyből.
A magyar filmek közül legutóbb – 2013-ban – Szász János A nagy füzet című filmje szerepelt a kilences listán, a legjobb idegen nyelvű filmek kategóriájának végső jelöltjei közé azonban végül nem került be. Magyar játékfilm legutóbb 1989-ben szerepelt az öt jelölt sorában, Szabó István Hanussen című alkotása. A díjakat február 28-án adják át.
„Rendkívüli eredményeket ér el a Filmalap támogatásával készült Saul fia című magyar film, mely egy fiatal pályakezdő filmesekből álló csapat közös alkotása. Nemes Jeles László első mozifilmjét világszerte az év legjobb filmjei közé sorolják, és nagyon sok országban bemutatják a mozik. Hosszú évtizedek óta nem volt erre példa, büszkék vagyunk arra, hogy ismét egy magyar filmet csodál a nagyvilág” – fogalmazott a bejelentést követően Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
szóljon hozzá!