Fotó: ziuadecluj
Mondén eseménynek szánták a szervezők a Saul fia pénteki kolozsvári bemutatóját, annyira, hogy még az „Oscar-szobrot” is „elhozták” a Győzelem moziba érkező kolozsvári nézőknek.
2016. március 13., 19:072016. március 13., 19:07
2016. március 13., 19:082016. március 13., 19:08
Az előcsarnokban már félórával kezdés előtt nagy volt a nyüzsgés, a nagy érdeklődés miatt csak előzetes foglalással lehetett helyet szerezni a két, egymás utáni vetítésre. A moziterembe érkezve sokan nevetésben törtek ki, amikor meglátták a színpadon, a vászon előtt az Oscar-díjra hajazó élőszobrot, az aranyszínűre festett modellnek ráadásul a vetítés kezdésekor nem sikerült túl elegánsan távozni.
A szinte minden lehetséges díjat besöprő alkotás olyan nagy hatással volt a közönségre, hogy nemcsak a kezdés előtti csinnadratta, hanem a vetítést követő beszélgetés is erőltetettnek tűnt. Ezt Molnár Levente (képünkön) is elismerte, aki több nyelven köszöntötte a lassan-lassan felocsúdó hallgatóságot: a feliratok legördülése után, a fények felkapcsolása előtt több időt kellett volna hagyni a nézőknek, hogy megemésszék a látottakat. A filmben a Saulhoz legközelebb álló embert, Ábrahámot alakító kolozsvári színész szinkrontolmácsként is jól megállta a helyét, hol románról magyarra, hol magyarról románra fordította mondandóját.
Kiderült, a Saul fia egy, a legapróbb részletekig kidolgozott film, az alkotók száz százalékig tudták, mit akarnak, ezért is volt jó benne lenni a stábban, hiszen érezte, neki is maximálisan kell teljesíteni. A csupán 28 napig tartó forgatást hosszas és alapos próbafolyamat előzte meg, a jeleneteket legtöbb két-háromszor vették fel, ráadásul filmre forgattak, ami fokozta a feszültséget. Mint kiderült, a forgatás alatt nem is az volt a nehéz, hogy beleéljék magukat a halálgyár működtetésében részt vállaló sonderkommandósok szerepébe, hiszen ebben már a díszlet is sokat segített, sokkal inkább az, hogy ne kerüljenek túlságosan a hatása alá, „ne rogyjon meg a térdük”.
A „titkok tudóinak” robotszerűsége ugyanis az emberi természet reakciója ilyen helyzetben, ezért inkább arra kellett figyelni, hogy színészként tudjanak dolgozni. Nemes Jeles László rendező ugyanis a Budapest mellett, egy használaton kívüli kaszárnyában kialakított díszletnél – az egyik auschwitzi gázkamra és krematórium – is ragaszkodott a történelmi hűséghez, például az irányok megválasztásában.
Nagyon nem változtatta meg a film, hiszen nem ez döbbentette rá a holokauszt borzalmaira, hanem a jóval korábbi helytörténeti érdeklődése, vallotta be a nagybányai születésű Molnár Levente. A Saul fiában való közreműködés inkább azt a hitet erősítette benne, hogy a mindennapok zsúfoltságában is jobban oda kell figyelni egymásra. Ezzel is búcsúzott a közönségtől: „Ne felejtsetek el vigyázni egymásra!”
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
szóljon hozzá!