Fotó: Várad
Számos érdekes interjúval, tanulmánnyal, irodalmi alkotással jelentkezik idei első, januári számában a Várad irodalmi, művészeti, kulturális, társadalmi, tudományos folyóirat.
2023. január 19., 14:572023. január 19., 14:57
Balázs Géza nyelvész, néprajzkutató, egyetemi tanár, a budapesti SZFE és a nagyváradi PKE oktatója főszerkesztőként mutatja be a Magyar Nyelvőr című folyóiratot, áttekintve a tekintélyes kiadvány előző százötven évét. A továbbiakban regényrészlet olvasható Kocsis Csabától és Nótáros Lajostól, verseket Nagyálmos Ildikó, Márton Károly, Besenyődi Judit és Molnár Zsolt közöl, rövidprózával pedig Czilli Aranka és Tóth Ágnes jelentkezik.
Vassy Erzsébet festőművésszel és Szávai Géza íróval Molnár Judit készített interjút, utóbbi nem csupán a saját és felesége életéről, közös pályafutásukról – a Székelyföldtől a Duna-kanyarig –, hanem a Mészöly Miklóshoz és Polcz Alaine-hez fűződő kapcsolatukról is beszél. Goron Sándor nagyváradi tanár, irodalomtörténész tanulmányát Az újrafordítási hipotézis vizsgálata William Shakespeare Julius Caesar című tragédiájának újabb magyar fordításaiban címmel közli a folyóirat. Farkas László névrokonáról, dr. Farkas László biokémikusról közöl számos érdekességet Váradról indult az európai hírű tudós címmel.
Tóth Hajnal az ismert magyarországi jazzgitárossal, Gyárfás Istvánnal beszélgetett, az interjú Apák, fiúk és jazzderű címmel jelent meg. Fried Noémi Lujza Orlando Balaş drámakötetének magyar fordításáról írt könyvajánlót Kényelmetlen darabok címmel. Szombati-Gille Tamás Akkor vagy szabad, mikor megérted, hogy minden mindegy címmel közöl filmkritikát. Továbbra is megtalálható a folyóiratban Barabás Zsuzsa keresztrejtvénye, nemkülönben a Régen és most sorozat következő része a hátlapon.
Szombattól ismét orgonaesteknek ad otthont Brassó egyik fő jelképe, a Fekete templom.
Nem musical, hanem inkább passiójáték lesz a Kolozsvári Magyar Opera készülő, május 30-án bemutatandó előadása, a nagyszabású Jézus Krisztus Szupersztár című produkció – fejtette ki Novák Péter rendező.
A Csiky Gergely Állami Magyar Színház szervezésében május 19-én, vasárnap kezdődik a 15. Temesvári Euroregionális Színházi Találkozó – TESZT.
Zenés road movie forgatása indul Földes László Hobo életművéről a Nemzeti Filmintézet támogatásával.
Majdnem 200 filmet, korunk nagy etikai kérdéseit feszegető, többek közt a mesterséges intelligenciáról és az eutanáziáról szóló dokumentumfilmeket, Japánról szóló szekciót is kínál a június 14. és 24. közt tartandó TIFF.
Három kőszínházi és három főiskolai társulat előadását látja vendégül az idei HolnapUtán Fesztivál keretében, június 10–16. között a nagyváradi Szigligeti Színház – közölte a társulat.
Három alkotó kapta a Méhes György Alapítvány idei elismeréseit, az összesen 9000 euró értékű díjakat Kolozsváron adták át.
Elsősorban iskolásoknak szánt előadással bővült a szatmárnémeti Harag György Társulat repertoárja: a Ludas Matyi Szatmárban című, megújult produkcióval – közölte a színház.
Két székelyföldi helyszíne is lesz szombaton, május 18-án az Orgonák éjszakája programsorozatnak, Sepsiszentgyörgy és az udvarhelyszéki Homoródalmás – közölte hétfőn az MTI-vel a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy.
Gyerekeknek, kiskamaszoknak szóló, interaktív tantermi előadás premierjét tartja a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház – közölte a társulat.
szóljon hozzá!