2010. december 02., 09:492010. december 02., 09:49
Az öt éve fotózó alkotó úgy örökítette meg a belváros építészetileg értékesebb ingatlanjait, hogy azoknak olyan apró részleteit is sikerült bemutatnia, amelyeket egyébként a napi rohanásban a járókelő nem vesz észre. A főként néphagyományok fényképezésére szakosodott fotográfust ezúttal éppen az ihlette meg, hogy az egykor főként szászok és magyarok lakta városka főtere olyan építészeti kincset képvisel, amire régebben ő maga sem figyelt fel kellőképpen. Bevallása szerint ő is csak fotózás alkalmával figyelt fel például a város egyik régi címerére, amely az egykori főtéri könyvesbolt homlokzatát ékesíti.
„Azt szeretném, ha minél többen megismernék ennek a gyönyörű kisvárosnak az építészeti örökségét. Sokan elrohannak egy-egy szép épület mellett, észre sem veszik, mekkorát veszítenek azzal, hogy nem állnak meg egy pillanatra megcsodálni őket” – magyarázta a Krónikának a fotós. A kilencedik egyéni tárlatánál tartó fiatalember örömmel állapította meg, hogy az utóbbi időben a város vezetősége arra próbál törekedni, hogy múlt század eleji fényképek alapján állítsa vissza a főtéri épületek arculatát. Ezelőtt egy évvel fiatal műépítészek tiltakoztak a főtéri szakszerűtlen ingatlan-felújítások ellen.
Azt is kifogásolták, hogy az utóbbi időben egyes műemlék épületeket rikító színűre festettek, a gazdagon díszített homlokzatokat pedig polisztirénréteggel vonták be. Nagy András polgármester igazat adott az aggódó szakembereknek és megígérte: mindent megtesz a szakszerűtlen beavatkozás megfékezése és a homlokzatok helyreállítása érdekében.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.