„Olyan ünnepként képzeltük el, mint a magyar kultúra vagy a magyar népmese napját\" – magyarázta Kassay Péter, a Gyergyószárhegyi Megyei Kulturális és Mûvelõdési Központ igazgatója. Szentegyháza és Árkos után legutóbb a gyergyószárhegyi központ adott otthont annak a tanácskozásnak, amelyen a két megye kulturális szakemberei vettek részt. A több mint ötven szakembert vendégül látó tanácskozás szervezõje a házigazda intézmény mellett a Kovászna Megyei Mûvelõdési Központ, a Hargita Megyei Kulturális Központ és a Székelyföldi Közmûvelõdés-szervezõk Egyesülete (SZEME) volt. A találkozó céljai közt a jövõ évi szakmai együttmûködés megtervezése és egy közös székelyföldi közmûvelõdési koncepció kidolgozása szerepelt. A fórum résztvevõi kielemezték az Árkoson kijelölt munkacsoport által kidolgozott közmûvelõdési koncepció tervezetét, és egyezség született arról, hogy a következõ találkozón már konkrét stratégiát készítenek. Igény szintjén fogalmazódott meg a kulturális termékek adatbázisának létrehozása, amely megkönnyítené a turnék szervezését. A Székely Kultúra Napját elõször 2008. szeptember 19-én ünneplik meg, a jeles nap bejegyeztetését a SZEME vállalta fel – akárcsak azt, hogy a székely kultúra jelzõs szerkezetet szellemi márkanévként védik le. Utóbbi lehetõvé teszi, hogy bizonyos rendezvényeket „a székely kultúra része\" védjeggyel hirdessenek meg.
Harag György rendező születésének 100. évfordulója alkalmából gazdag kínálatot felvonultató emlékhetet szervez június 1. és 9. között a Kolozsvári Állami Magyar Színház – közölte a társulat.
Román városokban vetítenek friss, népszerű magyar filmeket a Magyar filmek @ 29. Európai Filmek Fesztiválja keretében – közölte a Liszt Intézet Bukarest.
A Kolozsvári Magyar Opera szombaton 19 órától tartja a Valahol Európában című nagy sikerű musical premierjét.
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.
Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.