Fotó: Mediafax
Adrian Iorgulescu kulturális miniszter szerint az idei Enescu-fesztivál 1958 óta a legrangosabb bukaresti zenei esemény volt. A középpontban a román zeneművészet állt: az elhangzott, összesen 144 román zenedarab közül 34 a fesztivál címadójának szerzeménye. A legnagyobb érdeklődés a Lausanne-i Béjart Balett L’Amour, la Danse című előadását (képünkön) övezte, a Román Nemzeti Színház nagyterme zsúfolásig telt. A produkció a nyolcvanéves Maurice Béjart koreográfiáinak legjavából nyújt válogatást. A Sztravinszkij, Berlioz, Strauss, Bellini és Mahler zenéjére született táncelőadást 2005-ben mutatták be először, azóta a világ számos színházának közönségét meghódította. A társulat 2000-ben lépett fel először Romániában, a Ballet for Life című előadással. A fesztivál rangos vendégei között volt Valerij Gergyiev, a Kirov Filharmónia igazgatója is, valamint a Londoni Szimfonikus Zenekar.
A fesztivál keretében szervezett versenyen egyébként „majdnem” magyar siker is született. A zeneszerzői kategóriában Megyeri Krisztina Párizsban élő komponistának ítélték az első díjat, azonban utóbb visszavonták: kiderült, hogy a szabályokkal ellentétben Az idegen kert című művét már bemutatták a nyilvánosság előtt.
Dzsafar Panahi világhírű iráni rendező titokban forgatott Egy egyszerű baleset című thrillerének ítélte az Arany Pálmát a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a Juliette Binoche francia filmszínésznő által vezetett nemzetközi zsűri szombat este.
Csütörtökön debütál a Hunyadi-sorozat a Filmión. A magyar filmek és sorozatok streamingplatformján a tízrészes széria magyar szinkronos változata mellett a rendezői (eredeti) változat is elérhető.
Harag György ikonikus színházi rendező munkássága és öröksége előtt tiszteleg az a centenáriumi emlékhét, amelyet június 1. és 9. között szervez a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Tizenkét nagyjátékfilm és tíz dokumentumfilm versenyez a június 13. és 22. közt szervezendő, 24. kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon – jelentették be csütörtökön a szervezők.
Korodi Janka és Pálffy Tibor, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színészei kapták idén a Gábor Miklós-díjat, mellyel évről évre a legjobb magyar nyelvű Shakespeare-alakításokat díjazza a szakma.
Zenés bábelőadás készül a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház legkisebb nézőinek. A Plüm-Plüm kalandjai című előadást május 28-án 10 órától mutatja be először a társulat.
Berecz András Kossuth-díjas előadóművész Szívverés a magasban című fotókiállítását nyitják meg Kolozsváron május 20-án.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház május 20-án 19 órától mutatja be a Madárka című új előadását, amely barátságról, traumáról és az emberi lélek törékenységéről mesél.
Életműdíjjal tüntette ki a filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) Szabó Istvánt péntek este a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Az első világháború után a budapesti Szépművészeti Múzeum letétjeként közel száz ritka műalkotás, köztük három Munkácsy-kép maradt Aradon, ezek is láthatók május 17-én a Kultúrpalota második emeleti Képtárában.