Fotó: A szerző felvétele
2009. március 05., 10:012009. március 05., 10:01
– Először jár Nagyváradon?
– Íróként igen. Gyermekkoromban viszont jó néhányszor voltam itt, főleg nyaranta, mert édesanyám Nagyváradon született, nagyapám a színház igazgatója volt egy ideig. Anyám sokat mesélt nekem Váradról, nagyon szerette ezt a várost, és időnként elhozott fürdeni meg kajszibarackot enni. A kajszibarackról azóta is Várad jut eszembe.
– Így hordoz valamiféle pluszizgalmat a váradi közönségnek való bemutatkozás lehetősége?
– Miután gyermekként elmentem, eleve Erdélyben sem nagyon jártam. Ha jöttem, aztán mindig íróként jöttem, az utóbbi években Marosvásárhelyen voltam kétszer, Székelyudvarhelyen egyszer, és most itt. Eddig minden alkalom nagyon jó volt, jó érzés hazajönni.
– Erdélyi helyszíneken játszódó történeteiben saját élményeket elevenít fel?
– Nyilván felhasználtam a gyermekkoromat, meg a 80-as éveket, amik nehezebben teltek, de az más. Rossz volt elmenni, mert szerettem Erdélyt végig, és szép emlékeim vannak. Nem feltétlenül a szép emlékekről írok, de ez már más kérdés, hiszen az ember izgalmas dolgokat próbál írni.
– Izgalmas alatt inkább negatív, vagy pozitív élményeket ért?
– Nem feltétlenül a saját élményeimet írom, az izgalmas alatt olyan történetet értek, ami fordulatos, amit nem akar az ember abbahagyni, olyan kíváncsi rá, hogy mi a vége. Ami a negatívat és a pozitívat illeti, én nem úgy állok neki egy történetnek, hogy az negatív vagy pozitív hangvételű, hanem előbb egy képet látok meg, és majd egy történetet találok meg mögötte. Néha engem is meglep, hogy amit írok, nem vidámra sikerül. Máskor meg persze vidám, vicces lesz egy történet. Nem nagyon nézem kívülről, hogy mit írok, és nem próbálom skatulyázni vidámra vagy szomorúra.
– Hogyan épít fel egy bevillanó képre egy történetet?
– Nem is csak bevillan a kép, gondolkozni kell, nézni a falat és előbb-utóbb meglátod a képet, és abból lesz a történet. Vagy néha tudom, hogy egy történet valamiről szólni fog, de még nem látom a képet, olyankor addig várok, míg filmszerűen meg nem jelenik a történet.
– Ezek szerint vizuális típusú?
– Nemcsak vizuális vagyok, mert a hang is nagyon fontos, tehát a hangot is meg kell hallani, de a látvány azért fontosabb. Nem lenne könnyebb dolgom képzőművészként, mert egy dolog meglátni, és egy másik dolog létrehozni valamit. Nagyon érdekelt mindig a festészet, de nem voltam tehetséges ebben. Azt hiszem, hogy nem fejezném ki magam képzőművészként sem könnyebben, talán gyorsabban. Egy regény jó esetben két-három év munkát is jelent, néha akár öt vagy tíz évet is, sőt az is előfordulhat, hogy az ember belekezd egy könyvbe, aminek egyszerűen nincs vége. A befejezettség érzését a regénnyel ezért nehezebben lehet átélni, ez hosszútávfutás, persze ha novellát ír az ember, az más.
– A fehér király regénye hatalmas sikert aratott, számtalan nyelvre lefordították, Európa-szerte és az Egyesült Államokban is megjelent. Ön szerint minek köszönhető, hogy a nyugati világban is sikert aratott az a könyv, ami a keleti blokk egy országáról szól?
– Nehéz erre válaszolni, mert nem tudok az ottani olvasók fejével gondolkodni, különösen annyiféle olvasóéval. Hogy mit gondol erről egy dán, vagy mit ért belőle egy amerikai, azt nem tudom megmondani. Talán az, hogy a hang őszintén és szépen szól, a gyerekhang viszi magával az embert, függetlenül a helyszíntől vagy a helytől, bár nyilván valamilyen szinten a helyszín is fontos, hiszen egzotikus. Nem először teszik fel nekem ezt a kérdést, és nehezen tudok rá válaszolni. Ha elolvasok egy amerikai vagy holland kritikát, általában azt látom, hogy azok elemző kritikák, amelyek elemzik a könyvet, és megnézik, hogyan működik. Nem látok markáns különbséget a kritikák között, a különbség inkább a helyi kritikai hagyományban mutatkozik meg.
– Az Ön életét hogyan befolyásolta a könyv sikere?
– Többet írhatok és többet utazom, de alapvetően az én életem nem változott. Ugyanúgy ülök a könyveim előtt, és próbálok dolgozni. Nyilván, jó érzés, mikor utazom, vagy jó, hogy ha látom a New York Timesban saját magamat, ez mind nagyon nagy öröm. De az is nagy öröm volt, amikor megjelent az első könyvem, aztán a második. Talán annyi történt velem, hogy gyakrabban van részem ilyen örömökben. Például mikor elkészül a könyv, és látod az első borítót, az jó érzés. Az utóbbi két hétben láttam tizenöt borítót, és ez jó érzés, mert újra és újra átéled, hogy befejeztél valamit. Egyrészt tehát sok örömöt kaptam, másrészt meg tényleg nem változott semmi, mert ülök és dolgozom.
– Átdolgozza utólag a regényeit?
– Általában úgy írok, hogy amikor az az érzésem, készen van a könyv, az valóban kész van, utólag már nem nagyon szoktam változtatni. Nem az a típusú ember vagyok, aki sok feladaton dolgozik egyszerre, inkább egy dologgal foglalkozom, de az már végleges változat, vagy ha nem, akkor ki kell dobni...
– Felállított-e a maga számára valamilyen mércét, és ha igen, mi az?
– Azt hiszem, mindig a legjobb könyvet kell írni...
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.
Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.
Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.
A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.
A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.