2011. január 20., 10:132011. január 20., 10:13
A február 10. és 20. között megrendezendő Berlinále programját idén is közel 4000 film közül választották ki a szervezők. A filmfesztivál fő programjában öszszesen huszonkét filmet vetítenek. A torinói ló berlini világpremierjét az alkotók jelenlétében tartják.
Tarr Béla nyolcadik játékfilmjét állandó alkotótársaival közösen jegyzi: a forgatókönyv Krasznahorkai László és Tarr Béla közös munkája, a film társrendezője és vágója Hranitzky Ágnes, zeneszerzője Víg Mihály. A film főbb szerepeiben a Tarr-filmekből jól ismert Bók Erika, Derzsi János és Kormos Mihály látható. Téni Gábor, az alkotás producere felidézte, hogy a filmet ötvennyolc nap alatt forgatták le. „2008 novemberében kezdtünk el építkezni Budapest mellett, de az időjárás miatt csak egy évvel később, a következő télen fejeződtek be a munkálatok” – nyilatkozta a producer, hozzátéve, hogy alacsony költségvetésű, nemzetközi koprodukcióban készült filmről van szó.
A torinói ló a T.T. Filmműhely, a francia MPM Film, a svájci VEGA Film, a német Zero Fiction és az amerikai WWW részvételével, a Magyar Mozgókép Közalapítvány, a kulturális tárca és az NKA támogatásával készült. Bár hosszú idő óta ez az első hivatalosan is magyarnak minősülő alkotás a Berlinále játékfilmes versenyében, két évvel ezelőtt egy magyar részvételű film, a brit–román–magyar koprodukcióban készült Varga Katalin balladája szerepelt a válogatásban. Az angol Peter Strickland filmje, amelynek számos közreműködője magyar volt, hangtechnikai munkájáért Ezüstmedvét kapott.
A rövidfilmek között egyébként a magyarországi Kárpáti György Mór Erdő című alkotása, és két román film: Cristi Iftimie Július 15-e (15 iulie) című filmje ás Anca Miruna Lăzărescu A vizek hallgatnak (Apele tac) című alkotása is szerepel.
A Berlinále szolidaritása jeléül versenyen kívül műsorra tűzi Dzsafar Panahi bebörtönzött iráni ellenzéki filmes egy alkotását is – jelentették be kedden a fesztivál szervezői. Mint Dieter Kosslick, a fesztivál igazgatója kedden elmondta, a Berlinále az iráni cenzúráról megrendezett vitával is tiltakozik a politikai okok miatt bebörtönzött ellenzéki iráni filmesre hazájában kiszabott drasztikus büntetés ellen. A szervezők korábban a fesztivál nemzetközi zsűrijébe invitálták Panahit, akit azonban decemberben hatévi börtönbüntetésre ítéltek Iránban, egyúttal húsz évre eltiltották az ország elhagyásától és a filmezéstől.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.