Fotó: IDEA Könyvtér/Facebook
Kolozsvár egykori városi főmérnökéről, Pákei Lajosról jelent meg új kötet, amelyet március 6-án mutatnak be a kincses városban – közölte az IDEA Könyvtér.
2024. február 25., 10:452024. február 25., 10:45
A Holnap Kiadó gondozásában napvilágot látott kötetet a Vallásszabadság Háza konferenciatermében (Kossuth Lajos utca (December 21. sugárút), 14. szám) ismerhetik meg az érdeklődők március 6-én, szerdán 18 órától. A kiadó Az építészet mesterei sorozatába illeszkedő könyvet Kovács András művészettörténész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja mutatja be.
Amint a kötet ismertetőjében szerepel,
Építésztervezői hivatása mellett az iparoktatás és iparmúzeum-szervezés terén is elkötelezte magát, mint tanár és előadó, majd mint a kolozsvári Iparmúzeum igazgatója. Az ő tervei szerint készült Fadrusz János kolozsvári Mátyás király szobrának talapzata, s a szülőházon elhelyezett emléktábla is. Tervei nyomán számos intézményi és magáncélú épületet emeltek Kolozsváron, főúri lakokat, villákat Erdély-szerte. Pákeit megannyi templomtervezése révén az unitárius liturgia által igényelt centrális térszervezés erdélyi úttörőjeként tartjuk számon, s Erdély nagyjait idézik az általa tervezett emlékhelyek, köztük több, a Házsongárdi temetőben található síremlék. A békeidőbeli kolozsvári városkép kialakítása mellett,
Az elmúlt esztendők kutatásainak, az erdélyi műemlékkutatás ismert jeleseinek és melléjük felzárkózott fiataljainak köszönhetően napjainkra Pákei Lajos építész neve és munkássága végre a helyi köztudatban is összefonódni látszik szülővárosával, Kolozsvárral. Jelen kötet azonban a monográfiasorozat átfogó lehetőségeinek segítségével emeli ki a lokális érdeklődés szűkre méretezett keretei közül az életmű egy-egy szegmensét, tárja azokat a teljes magyar építészettörténet iránt érdeklődők elé, bőséggel illusztrálva az örökségbe kapott hagyatékot őrző megannyi gyűjtemény gazdag anyagából.
Száz éve, 1921. március 22-én hunyt el Kolozsváron Pákey Lajos, a kincses város egykori főépítésze. Ő tervezte többek között a Mátyás-szobor és a Sissi-emlékmű talapzatát.
Épített és mentett – Kolozsvár egykori főépítészének, Pákei Lajosnak a hagyatékát bemutató kötetet ismertettek a Kolozsvári Magyar Napokon.
Igazi filmcsemegéket láthatnak a nézők májustól péntek esténként a Dunán. A varázslatos európai filmklasszikusokat felújított változatban vetíti a csatorna.
Veress Emőd jogászt, a Sapientia egyetem oktatóját is kitüntették Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 197. közgyűlésének hétfői ünnepi ülésén.
„Manapság a rendezői színház a divat, amely világrengető problémákat, kétségbeejtő víziókat tár a nézők elé, és inkább az értelemre, semmint az érzelmekre akar hatni” – fejtette ki a Krónikának Méhes Kati színművész.
A Magyar Jazz Hetének legfontosabb eseményeként elindult az online jazz adó, a Szakcsi Rádió. Az április 30-a óta hallgatható zenei rádió adásai a Médiaklikk mellett az ingyenesen letölthető Szakcsi Rádió-alkalmazás segítségével is foghatók.
Kürthy András rendező precizitással illeszti helyére a Puccini Manon Lescaut című művéből a Kolozsvári Magyar Opera színpadára állított produkció valamennyi elemét.
Idén is megszervezik a Musicum Laude énekversenyt, mesterkurzust és meghallgatást július 13. és 23. között Nagyváradon, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak a fiatal tehetségekkel – közölték az MTI-vel a szervezők.
Több mint ötven kiadó lesz jelen a 9. Csíkszeredai Könyvvásáron, amelyet május 9-12. között rendeznek meg – közölték a szervezők.
A tánc a nézőhöz univerzális nyelven szól, befogadásához, megértéséhez és megérzéséhez csupán kíváncsiságra és nyitottságra van szükség, ez a befogadás egyelőre még nem zökkenőmentes az erdélyi nézők számára.
A Macskafogó című népszerű sci-fi paródia-animáció vetítésével ünnepli a magyar film napját a kolozsvári Győzelem mozi.
Kolozsváron mutatja be Szűcs Nelli színésznő Fedák Sáriról szóló önálló estjét május 11-én – közölte a szervező Magyarország Főkonzulátusa.
szóljon hozzá!