2011. szeptember 12., 09:192011. szeptember 12., 09:19
Deák Gyula, az együttes igazgatója elmondta, a nagy sikerű néptáncelőadás elejét és végét Horányi László, az esztergomi színház művészeti igazgatója rendezte újra, narrációkat, vetítéseket iktattak közbe. A felújított változatot szeptember 21-én mutatják be Sepsiszentgyörgyön, de még azelőtt, szombattól egyhetes magyarországi turnéra vitték. A néptáncegyüttest Győr, Eger, Szolnok, Miskolc, Dunaújváros és Budapest közönsége láthatja a turné állomásain. Az Erdélyország az én hazám című táncszínházi előadás azonban nemcsak Erdély táncaival és zenéivel ismerteti meg a közönséget, hanem a produkció képzeletben körbeutazza Erdélyt; a tánc eszközeivel idézi fel a természeti, a történelmi és a kulturális kincseket. Az évadnyitó táncházat a hazatérés után, szeptember 24-én, szombaton tartják, a táncház előtt a Szászcsávási Cigányzenekar szabadtéri koncertjére kerül sor. Az idei évad első új bemutatóját október végére időzítették, A Maszk-Ura című táncszínházi előadást Ivácson László rendezi, több vendégkoreográfussal együttműködve. Ivácson László elmondta, az előadásban arra a kérdésre keresik a választ, hogy az évszázadok során, miért bújt az ember álarc mögé, miről szólnak a most használt népies maszkok.
November elején megszervezik a hagyományos néptánc- és népzene-találkozót, erre több pályázati támogatást nyertek, így két év rövidebb találkozó után újra háromnapos lesz a rendezvény. A találkozót Kriza János unitárius püspök, néprajzkutató emlékének szentelik, a gálanapon és az ifjúsági napon is a kétszáz évvel ezelőtt született Kriza Vadrózsák című gyűjteményére alapoznak. A Kriza által gyűjtött Kádár Kata balladáját már korábban feldolgozta az együttes. Az idei évadban a táncegyüttes műsoron tartja a Száz évig című, prímások emlékének szentelt előadását, a felújított Advent címűt és Böjttől böjtig című produkciót, folytatják Novák Ferenc ismertető sorozatát a magyar néptánc évszázadairól. Terveik között szerepel a Csipkerózsika mese táncszínházi átdolgozása. Deák Gyula elmondta, örökös teremgonddal küzdenek, bár a színház udvarán épülő stúdiótermet idén valószínűleg befejezik, még évekig kell várni, amíg belül is elkészül, és beköltözhetnek.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.