A Bolyaiak bűvöletében – In memoriam Weszely Tibor

Weszely Tibor marosvásárhelyi matematikus, neves Bolyai-kutató 2019. december 5-én reggel életének 84. évében „ellibbent, akár az angyalok”: álmában érte a halál. Ránk hagyta több évtizedes tevékenységének eredményét: tizenegy, főleg a két Bolyai életével és munkásságával foglalkozó könyv, számtalan szaktanulmány, tudománytörténeti és tudománynépszerűsítő cikk.

A két Bolyai szelleme olyan fantasztikus hatással volt rá már kisdiák korában, hogy egész életét kitöltötte a két zseniális tudós munkásságával való foglalatosság.

Nem ismert akadályt, ha emlékük ébren tartása megkövetelte, hogy legyen bátorsága túllépni az akkori akadékoskodók gáncsoskodásain, mint tette azt, amikor az Illyés Ferenc székelykeresztúri tanár diákjai által faragott kopjafát kellett elhelyezni Domáldon, Bolyai János édesanyjának, Benkő Zsuzsannának a feltételezett sírhelyén. Baráti kapcsolatot ápolt minden Bolyai-kutatóval, önzetlenül segítve őket, ha kellett.

Weszely Tibor Brádon született 1936-ban, de kilencéves kora óta Marosvásárhelyen lakott. Az egyetemet Bukarestben végezte 1959-ben, és annak ellenére, hogy szép egyetemi karrier előtt állt, hisz gyakornokként alkalmazták a matematika karon, hallgatott a Bolyai Farkas Líceum akkori igazgatójának, Kozma Bélának a hazahívó szavára, és ősszel már középiskolai tanárként dolgozott. Miután Marosvásárhelyen megalakult a Pedagógiai Főiskola, átment oda tanítani. 1971-ben Bukarestben doktorált Gheorghe Vrânceanu akadémikus, kedvenc tanára irányításával. A Pedagógiai Főiskola megszűntével egy ideig még tanított az üzemmérnöki főiskolává átalakult intézménynél, majd visszatért a Bolyai-líceumba. Innen ment nyugdíjba 1999-ben, de a a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem megindulásakor 2001-ben docensi állást vállalt a marosvásárhelyi karon 2007-ig, de még utána is tartott órákat, csak már az utóbbi két évben nem.

Egy interjúban mondta, hogy az 1952-ben Bolyai János születésének 150. évfordulójára rendezett kiállítás nagy hatással volt rá, a kilencedikes diákra.

Tizedikes tanulóként megpróbálta elolvasni és megérteni Bolyai János Appendixét, de ez csak ötödéves egyetemistaként sikerült neki. Így kezdődött az érdeklődése a Bolyaiak iránt, s miután ledoktorált, alaposabban és behatóbban kezdett foglalkozni a Bolyaiak matematikai munkásságával. Első könyve 1974-ben jelent meg Bolyai Farkasról magyarul és románul (a magyar kiadás nehézségbe ütközött, mert a bukaresti Tudományos Kiadó a románt tekintette eredeti munkának, habár mindkettőt őmaga írta, és Weszely nem rendelkezett „hivatalos fordítói engedéllyel”), majd ezt követték A Bolyai–Lobacsevszkij-geometria modelljei (1975, 2011); Bolyai János munkássága (1981); Bolyai János – Az első 200 év (2002); Fiú és Apa – Son and Father (2003, Makkai Piroskával); János Bolyai. Die ersten 200 Jahre (2013, Manfred Stern fordítása).

Közben könyvet írt Vályi Gyula matematikusról (1983), ezzel visszahozva a köztudatba az elfelejtett tudóst és egyetemi tanárt, majd Teleki Sámuel levelezését rendezte kötetbe (2003). Már egyetemi oktatóként jegyzetet írt és adott ki Analitikus geometria és differenciálgeometria (2005) címmel. Tanulmányai, matematikatörténeti és tudománynépszerűsítő cikkei sorra jelentek meg hazai és külföldi folyóiratokban. A népszerű magyarországi folyóirat, a Természet Világa szerkesztőbizottsági tagja volt. A folyóiratban gyakran jelentkezett szerzőként is.

Szerteágazó munkásságáért több díjjal tüntették ki. 1981-ben megkapta a Korunk folyóirat Bolyai-díját, majd 1984-ben a Beke Manó-emlékdíjat, 1999-ben az RMPSZ Ezüstgyopár-díját kapta, 2007-ben Marosvásárhely díszpolgárává avatták, 2013-ban elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia Arany János-életműdíját, 2018-ban pedig a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével jutalmazták. Elévülhetetlen érdeme van abban, hogy Bolyai Farkas és Bolyai János élete és munkássága ma ismertebb, mint valaha is volt. Saját bevallása szerint mindent megtett, amit a magyarsága megkövetelt tőle, annyit dolgozott, amennyit a tehetsége és a körülmények megengedtek.

Weszely Tibor derűs, lelkes ember volt, hiányozni fog sietős járása, élénk érdeklődése minden iránt, lelkiismeretes munkája; gyakran elmondott egy-egy anekdotája volt tanárairól, kollégáiról. Emlékét ápolni kötelességünk, és meg is tesszük. Reméljük, hogy örök nyugalma csendes lesz, emléke pedig nem fog elhalványulni.

Kása Zoltán
A szerző a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara matematika-informatika tanszékének professzora