„Ez egy valóságos zenekombinát volt.”  – 55 éves a Maros Művészegyüttes

„Ez egy valóságos zenekombinát volt.” – 55 éves a Maros Művészegyüttes

Emléktábla-avatással, az elődök köszöntésével, a nyugdíjba vonulók búcsúztatásával, az elhunytakra történő megemlékezéssel és sok-sok pergő tánccal ünnepelte fennállásának 55. évfordulóját a Maros Művészegyüttes, a legendás hírű Állami Székely Népi Együttes jogutódja Marosvásárhelyen.
2011. november 28., hétfő

Rendhagyó előadás Bartók nyomán

A népzene és néptánc, a költészet és a kortárs művészet talált egymásra a Nagyvárad Táncegyüttes pénteken bemutatott előadásában. A Bartók Amerikából című darab alapvetően néptáncokból összeállított „műsor” volt, de nem félt ennél sokkal messzebbre menni: nemcsak az nem volt itt előírás, hogy kizárólag autentikus muzsika szóljon, de még az sem, hogy a táncosok népviseletbe öltözzenek.
Rendhagyó előadás Bartók nyomán
Rendhagyó előadás Bartók nyomán
2011. november 28., hétfő

Rendhagyó előadás Bartók nyomán

2011. november 28., hétfő

Bemutatkozott Sepsiszentgyörgyön a Domokos Géza Egyesület

Hivatalosan is bemutatkozott pénteken Sepsiszentgyörgyön a Domokos Géza Egyesület. Az író, politikus, intézményalapító Domokos Géza szellemi hagyatékát ápoló egyesületet a közéleti személyiség fia, Domokos Péter hozta létre.
Bemutatkozott Sepsiszentgyörgyön a Domokos Géza Egyesület
2011. november 28., hétfő

Magyar Tudomány Napja Erdélyben: az elmúlt húsz év tudományos áttekintése

Az erdélyi magyar tudomány a rendszerváltás után tematikával zajlott a hétvégén Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesület által rendezett Magyar Tudomány Napja Erdélyben című konferenciasorozat 10. fóruma, az esemény fővédnöke Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke volt.
Magyar Tudomány Napja Erdélyben: az elmúlt húsz év tudományos áttekintése
2011. november 28., hétfő

A sepsiszentgyörgyi az ország legjobb drámatagozata

Újra országos első díjat nyert a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Gimnázium drámatagozata. Az oktatási minisztérium a hétvégén Aradon szervezte meg az Országos Színészmesterség Tantárgyversenyt, ahol a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Gimnázium drámatagozatának előadása első helyezést ért el.
A sepsiszentgyörgyi az ország legjobb drámatagozata
2011. november 25., péntek

Lakatos Róbert kolozsvári filmrendezővel beszélgetett Visky András

A Csendország című 2001-es film vetítésével kezdődött a Kolozsvári Állami Magyar Színház Filmarcok című sorozatának második rendezvénye, amelynek meghívottja Lakatos Róbert volt, aki filmes munkái után az idei évadban először rendezett színházi produkciót az intézményben.
Lakatos Róbert kolozsvári filmrendezővel beszélgetett Visky András
2011. november 25., péntek

Keményen dolgoznak majd a Hatházi-darabon Váradon

Hétfőtől három fiatal színész – mindhárman a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Kara magiszteri képzésének hallgatói – beköltözik a nagyváradi bábszínházba, hogy Hatházi András kolozsvári színművész, tanár rendezésében színre vigyék az általa írt darabot, A hetérák tudományát.
Keményen dolgoznak majd a Hatházi-darabon Váradon
2011. november 25., péntek

Háy János: sajnos csak olyat tudok megírni, ami foglalkoztat

[INTERJÚ] A János Zsigmond Unitárius Kollégium, a Láthatatlan Kollégium és a Pánik Színilabor meghívására Kolozsváron töltött néhány napot Háy János budapesti költő, író, festőművész, aki több beszélgetésen is részt vett, és megtekintette A Gézagyerek című darabját az unitárius kollégium színjátszó műhelyének előadásában. Az írót a drámához, színházhoz fűződő viszonyáról és egyéb munkáiról kérdeztük.
Háy János: sajnos csak olyat tudok megírni, ami foglalkoztat
2011. november 24., csütörtök

Két díjat nyert az Aradi Kamaraszínház a Nemzetközi Davila-Interfest Stúdiószínházi Fesztiválon

A legjobb színészi alakítás díját, valamint az interkulturális párbeszéd díját nyerte el az Aradi Kamaraszínház a Pitești-en november 18. és 24. között rendezett Nemzetközi Davila-Interfest Stúdiószínházi Fesztiválon.
Két díjat nyert az Aradi Kamaraszínház a Nemzetközi Davila-Interfest Stúdiószínházi Fesztiválon
2011. november 24., csütörtök

Szervátiusz Jenő-díjat kapott Páll Lajos

A Szervátiusz Alapítvány az idei Szervátiusz Jenő-díjat a nemzeti kultúra három elkötelezett képviselőjének, Páll Lajos korondi festőművésznek, Juhász Zoltán népzenésznek és posztumusz Losonci Miklós művészettörténésznek ítélte oda.
Szervátiusz Jenő-díjat kapott Páll Lajos
Szervátiusz Jenő-díjat kapott Páll Lajos
2011. november 24., csütörtök

Szervátiusz Jenő-díjat kapott Páll Lajos

2011. november 24., csütörtök

Díszelőadásra várja közönségét az 55 éves Maros Művészegyüttes

Ma este fél 7-től emléktábla-avatással és díszelőadással ünnepeli meg fennállásának 55. évfordulóját a Maros Művészegyüttes, a valamikori Állami Székely Népi Együttes jogutódja.
Díszelőadásra várja közönségét az 55 éves Maros Művészegyüttes

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2011. november 23., szerda

Eladja szexkönyveket megjelentető kiadóját a német katolikus egyház

Kivonul a Weltbildből a német katolikus egyház. A döntés hátterében az áll, hogy az egyik legnagyobb német könyvkiadó címlistáján olyan könyvek szerepelnek, amelyek ellentmondanak a keresztény tanoknak.
Eladja szexkönyveket megjelentető kiadóját a német katolikus egyház
2011. november 23., szerda

Orkok a 300 világában

[FILMKRITIKA] Úgy tűnik, a modern szuperhősök mellett az ógörög „szuperhéroszok” is reneszánszukat élik a filmvásznon, hiszen azt követően, hogy tavaly A titánok harcának remake-jében Perszeusz kalandjait dolgozta föl ismét Hollywood, most egy másik „kollégája”, Thészeusz kalandjai elevenednek meg a filmvásznon.
Orkok a 300 világában
Orkok a 300 világában
2011. november 23., szerda

Orkok a 300 világában

2011. november 23., szerda

Ady-szobrot koszorúztak Nagyváradon

Ady Endre születésének 134. évfordulójára emlékeztek tegnap Nagyváradon: a Széchenyi (Traian) téri Ady-mellszobrot koszorúzták meg az egybegyűltek.
Ady-szobrot koszorúztak Nagyváradon
Ady-szobrot koszorúztak Nagyváradon
2011. november 23., szerda

Ady-szobrot koszorúztak Nagyváradon

2011. november 23., szerda

Bartók Amerikából : új bemutatóra készül a Nagyvárad Táncegyüttes

Bartók Amerikából a címe a Nagyvárad Táncegyüttes idei első premierjének, amelyet idén a nagyváradi Szigligeti Színház bérletprogramjába is belefoglaltak. A táncos-tematikus darabnak hármas aktualitása van – mondta el sajtótájékoztatóján Miklós János, a táncegyüttes vezetője.
 Bartók Amerikából : új bemutatóra készül a Nagyvárad Táncegyüttes
2011. november 23., szerda

Galériát kaptak Pesten az erdélyi művészek

Petrás Mária Szervátiusz Jenő-díjas keramikusművész adventi kiállításával avatták fel tegnap a budapesti E-Galériát, az V. kerületi Falk Miksa utca 8. szám alatt. A 23 éves Erdély Művészetéért Alapítvány a Vármegye Galéria mellett nyitotta meg a 76 négyzetméteres új galériát. Az E betű Erdélyt jelenti, az erdélyi művészek ezzel „betörnek” a galériák utcájába, a Falk Miksa utcába – fogalmazott Kulcsár Edit galériavezető.
Galériát kaptak Pesten az erdélyi művészek
2011. november 22., kedd

Mészöly Miklósról készült dokumentumfilm

A 90 évvel ezelőtt született és 10 éve elhunyt Mészöly Miklósról készült dokumentumfilet mutatják be csütörtökön Budapesten.
Mészöly Miklósról készült dokumentumfilm
2011. november 22., kedd

Kezdődik az 5. FFeST Kolozsváron

Bollók Csaba Balázs Béla-díjas filmrendező a Kolozsváron november 24–27. között ötödször megszervezésre kerülő FFeST Diákfilmfesztivál legnevesebb meghívottja.
Kezdődik az 5. FFeST Kolozsváron
Kezdődik az 5. FFeST Kolozsváron
2011. november 22., kedd

Kezdődik az 5. FFeST Kolozsváron