2011. november 28., 07:032011. november 28., 07:03
Nem csak a székház, a színpad is szűkösnek bizonyult, hisz három nemzedék ropta a táncot: az utolsó műsorszámban felléptek valamennyien, a nyugdíjba vonulóktól az utánpótlást jelentő gyerekekig. „A jó közösség kialakulásához hozzátartozik a hagyományok őrzése, az elődök munkájának megbecsülése. Ez annak a nem csekély erőfeszítésnek és munkának az elismerése, amit az alapítók, az előttünk volt tagok fejtettek ki az együttes érdekében. Véleményem szerint ez mindig erőssége volt az együttesnek” – hangsúlyozta díszbeszédében az intézmény új igazgatója, Barabási Attila Csaba.
A marosvásárhelyi együttes 1956-ban jött létre; tagjai közül a legtöbben a szó legnemesebb értelmében őstehetségek voltak: a Székelyföld falvaiból származó egyszerű fiatalok, akik a szülői házból tehetségüket, munkabírásukat és akaraterejüket hozták magukkal, hogy az Állami Székely Népi Együttesnél dolgozva és tanulva, művészekké váljanak. A vidéki fiatalokat néhány, Kolozsvár valamelyik neves egyetemén frissen diplomázott tanár, zenész vagy színész egészítette ki. Az első bemutatóra 1957 tavaszán került sor. A Viszik a menyasszonyt című produkciót egy csaknem 134 fős tánc-, zene- és énekkar vitte színpadra. A kezdeteket a régiek közé tartozó, nemzedékek kovászaként ismert Sántha Rezső idézte fel.
„Magam elé képzelem a hetventagú kórust – mondta, és egyben mutatta is az énekkar helyét. – Ott álltak a neves karmesterek, a színpadnak a másik oldalán sorakozott a zenekar, itt léptek be a sikert sikerre halmozó szólisták. És ott ropta a szigorú táncmesterek által irányított tánckar… Ez egy valóságos zenekombinát volt.” A hetven esztendős művész úgy idézte fel név és a színpadon elfoglalt hely szerint kollégáit, akár sportriporter a kezdő csapatot.
A repülőtáncosnak becézett művész még az együttes buszsofőrjeiről sem feledkezett meg, azokról, „akik soha nem hagyták úton a csapatot, csak éppen nem találták az eldugottabb falvakat”. Viszonzásként Füzesi Albert művészeti vezető köszönetet mondott az elődöknek, hogy ilyen szép együttest és hivatást hagytak hátra. A kövesdombi székház előcsarnokában emléktáblát lepleztek le az együttes néhai koreográfusa és igazgatója, Székely Dénes emlékére. A nemrég elhunyt alapító tagról a lánya, Székely Mendel Melinda színművésznő emlékezett meg, mondván, hogy édesapja anyanyelvként kezelte a néptáncot.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.