Szervátiusz Jenő-díjat kapott Páll Lajos

A Szervátiusz Alapítvány az idei Szervátiusz Jenő-díjat a nemzeti kultúra három elkötelezett képviselőjének, Páll Lajos korondi festőművésznek, Juhász Zoltán népzenésznek és posztumusz Losonci Miklós művészettörténésznek ítélte oda.

Krónika

2011. november 24., 09:002011. november 24., 09:00

 A díjátadót tegnap tartották Budapesten. Szervátiusz Tiborné, az alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, hogy az alapítványt Szervátiusz Tibor szobrászművész alapította édesapja, Szervátiusz Jenő születésének 100. évfordulójára 2003-ban. Egyúttal létrehozta a Szervátiusz Jenő-díjat azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a Kárpát-medencében alkotó magyar művészek munkáira.

A díjat a kuratórium évente adja át olyan képzőművészeknek, akik a nemzeti kultúrában gyökerező, magas színvonalú műveket hoznak létre. A formakultúra ugyanis – a nyelv mellett – a legfontosabb identitásmegtartó erő egy nemzet életében, megmaradásunk záloga – hangsúlyozta az elnök. Két éve felváltva művészettörténész, illetve újságíró is kap alternatív Szervátiusz Jenő-díjat. Idén Páll Lajos Korondon élő festő, költő, gazdálkodó, a híres korondi fazekascsalád tagja kapott elismerést, mert olyan ember, „aki a nemzeti kultúra gyökereit és Erdély szellemiségét mutatja fel művészetében”. Páll Lajosnak december 1-jén nagy tárlata nyílik a Klebelsberg Kultúrkúriában, a megnyitóbeszédet Kövér László házelnök mondja – jegyezte meg a kuratóriumi elnök.

A másik díjazott Juhász Zoltán népzenész, az autentikus magyar népzene gyűjtője, magas színvonalú előadója, az óbudai népzenei iskola tanára, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzenei tanszékének oktatója. Eredeti foglalkozására nézve fizikus. A harmadik Szervátiusz Jenő-díjat posztumusz Losonci Miklós művészettörténésznek, Szentendre díszpolgárának ítélték oda a nemzeti kultúra iránt elkötelezett művészet bemutatásáért.

díj névadója, Szervátiusz Jenő (1903–1983) Kolozsvárott született, eredeti foglalkozása kerékgyártó kovács, asztalos és szekérkészítő volt. Több mint ezer fa- és kőszobrot faragott. Az ő munkája többek között a Kolozsvári Pieta, Tamási Áron író síremléke Farkaslakán, a Jókai-emlékkő Pápán – az utóbbi kettőt fiával, Tiborral közösen készítette – vagy a Cantata Profana, amely Sopronban, az erdészeti egyetemen áll. Banner Zoltán művészettörténész korábban azt írta róla, hogy ő az a szobrász, akinek a „munkássága a közösségben és annak »tájában« (Erdélyben) gyökerezik, s aki a közösség, az erdélyi magyarság rokonszenvétől kísérve, valósággal mindennapos, reggeltől estig tartó napszámosmunkával, embert próbáló fizikai és lelki küzdelemben hozza létre páratlanul gazdag életművét, ...amellyel megalapozza a huszadik századi Közép-Európában szinte egyedülállóan eredeti és tartalmas kortárs erdélyi magyar szobrászatot”.
 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten