2011. november 22., 09:032011. november 22., 09:03
A csütörtöki megnyitót követően a magyarországi rendező Észak, Észak című filmjét vetítik le, Bollók pedig pénteken 10 órától angol nyelven tart mesterkurzust a Sapienta EMTE Déva utcai stúdiótermében – jelentette be Tóth Orsolya, a Sapientia gyártásvezetője a diákfilmfesztivál tegnapi sajtótájékoztatóján. Hozzáfűzte, a miskolci és a marosvásárhelyi nemzetközi rövidfilmfesztivált is bemutatják a kolozsvári közönségnek, összesen mintegy negyven külföldi film szerepel a fesztivál kínálatában. A csütörtöki hivatalos megnyitóig két műhelymunkán és egy mesterkurzuson vesznek részt a versenybe benevezett diákok.
Doru Pop, a BBTE Színház- és Televíziótudományi Karának oktatója elmondta: az idei filmfelhozatal sokkal színvonalasabb, mint a korábbiak, ami annak köszönhető, hogy egyre több diák fér hozzá a korszerű technológiához. Az oktató elpanaszolta: hiába próbálták meggyőzni a kolozsvári mozikat, hogy adjanak otthont a diákfilmfesztiválnak: vagy szóba se álltak velük, vagy elképesztően magas terembérleti díjat kértek. „Szomorú, hogy egy ilyen városban ennyire lebecsülik a fiatalokat” – nyilatkozta Doru. Mint arról beszámoltunk, a diákok összesen öt kategóriában (animációs, fikciós, dokumentum-, kísérleti filmek és nagyon rövid filmek) mérik össze kreativitásukat, valamennyi kategóriában díjazzák a legjobbakat, és kiosztanak egy fődíjat is, amelynek értéke 3 ezer euró körül lesz.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.